Kánikulát ígérnek az Öbölátúszásra


A résztvevők úsznak a balatonfüredi Marina hotel strandjáról Tihany felé a Balatonban a Magyar Hosszútávúszó Szövetség és a Balaton Masters szervezésében rendezett hagyományos öbölátúszáson és a Marina Hotel Wesselényi emlékversenyen
Vágólapra másolva!
Július közepén a viharos időjárás miatt maradt el a verseny, ezért most hétvégére augusztus 18. szombatra halasztották Balatonfüreden a hagyományos Öbölátúszást. A 3,5 kilométeres táv résztvevői a füredi Hotel UNI strandjáról indulnak, a cél a tihanyi hajóállomás. Az időjárásra sem lehet majd panaszuk az úszóknak, az előrejelzések szerint 32-33 fok várható a hosszú hétvégére.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Nagy Lajos


A versenyre augusztus 17-én 14-19 óráig, vagy a verseny napján 8-13 óráig nevezhetnek az úszók, és idén is többféle kategóriában és korcsoportban lehet indulni. Várják az egyéni úszók jelentkezését, de családi, sőt céges nevezés is lehetséges. A nevezési díj 4500 forintba kerül személyenként. A célba érkezve minden résztvevő emblémázott pólót és ajándékot kap.

A szervezők külön díjazzák az abszolút verseny első hat helyezettjét, az első három női helyezettet és a szenior kategória első három helyezettjét is. Szintén külön díjazásban részesülnek a fogyatékos versenyzők, illetve a legjobb céges és családi csapatok is. A családi kategóriában minden családtagnak teljesítenie kell a távot és igazolni kell a rokoni kapcsolatot is.

Az első futam 9.30-kor indul, majd ezután 30 fős csoportokban indítják a versenyzőket. Az igazolt versenyzők 12.30-kor rajtolnak és a szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy akiknek csak a táv teljesítése a fontos, 11 óra után érkezzenek a nagyobb várakozás elkerülése érdekében. A célból a versenyzőket ingyenes buszjáratok viszik vissza a rajthelyre, de aki szeretne, hajóval is visszamehet Füredre, 800 forintos hajójegyért cserébe. Az eredményhirdetés 15.30-kor, Balatonfüreden, a móló bejárata közelében található nagyszínpadon lesz.