Bringázna a Balatonban víz alatt?

Víz alatti bringázás
Vágólapra másolva!
A kérdés valódi, bár nehezen értelmezhető. Mégis: egy pihent agyú brit találmány segítségével tényleg bicajozhatunk a víz alatt - a kérdés csak az, vajon miért is tennénk ilyet.
Vágólapra másolva!

"Végy egy szobabiciklit és dobd a víz alá" - gondolta egy szép napon Nick Mobley, egy londoni búváriskola megszállott oktatója, és így is tett. A szerkezet, láss csodát, a víz alatt is működik: ha ráülnek, lehet tekerni, csak a víz közegellenállása miatt nyilván nehezebben, mint a szárazon, ezért kimerítőbb a víz alatt bicajozás. Ha pedig még azt is figyelembe vesszük, hogy búvárfelszerelésre van szükség a mókához, akkor már egész komplikálttá válik a dolog, de sebaj, egy vérbeli brit feltalálót ez sem zavar.

Mivel köztudomású, hogy egy bolond százat csinál, még versenyt is szervezett a vízi sporteszköz atyja, amire 100 font nevezési díj befizetése és búvárigazolvány felmutatása mellett bárki nevezhetett. Persze ez a verseny sem volt öncélú, egy egyszeri jótékonysági akció keretében rendezték meg, amely közel két hónapig tartott. Az említett búvároktatónak ezzel az eseménnyel az volt a célja, hogy aki 100 font ellenében részese akart lenni ennek az élménynek, az a befizetett összeggel egyben egy sportalapítványt is támogathatott. A verseny része volt azonban az is, hogy aki a legjobban tekert a kéthónapos kampány alatt, az a végén a 100 fontos összegért egy 200 fontot érő búvárigazolványt kaphatott a búváriskolától.

A versenytől függetlenül azonban, a híradások szerint a tenger alatti bicajozás 2008-as csúcstartója Vittorio Innocente, most 66 éves olasz úriember, aki 9 perc alatt 28 méteres mélységben 65 méteren át tekert a bringájával. Az olasz férfinek egyetlen küldetése volt csak a rekord felállításával, hogy a bringázás élményét népszerűsítse helytől függetlenül, ha épp úgy alakul, hát akár víz alatt is.
Kedves fitneszőrült-bringás-búvár olvasóink, aki kedvet kapott a dologhoz, az már szaladhat is a Balaton partjára, hogy a víz alatt bicajozzon, csak egyet kérünk: senkinek se árulja el, hogy az ötlet tőlünk származik, mert úgyis letagadjuk...