Zsebkímélő utószezon a Balatonnál

2012.08.24. 10:38

Hosszú évek óta megfigyelhető, hogy napsütés ide, kánikula oda, a balatoni szezon augusztus 20. után leáll, mintha a nemzeti ünnep automatikusan a strandszezon végét jelentené. Ilyenkor az addig megszokott tömeg is érezhetően kisebb a tó környékén, ráadásul a strandok - már amelyik nyitva marad a nyár végén - és a szállások is ekkortól kínálják a legjobb utószezoni árakon a szolgáltatásaikat. Legalább 30 százalékot spórolhatunk a konyhapénzből, ha a nyár végére időzítjük a nyaralást.

 

Forrás: MTI/Nagy Lajos

Nem kevés pénzt spórolhat az a magyar turista, aki fittyet hány az általános szokásokra és csak azért is augusztus 20-ika után indul nyaralni a Balaton partjára. Ilyenkor már az utolsó iskolás táborozók és a siófoki fuxos hummeresek is eltűnnek a strandokról, úgyhogy a főszezoni zsúfoltsággal, az autópályán araszoló kocsisorral, vagy a lángososnál álló, kivárhatatlan sorokkal sem kell megbirkózni. Arról már nem is beszélve, hogy még a legkisebb strandokon is bőven van hely a törölközőknek, pokrócoknak, nem kell attól tartani, hogy a szomszéd család belebámul az újságunkba.

30 százalékot spórolhatunk a szálláson
A szezon ilyen drasztikus lezárására a szolgáltatók is készülnek, akik már eleve augusztus 20-ig terveznek, és az igazi főszezon náluk is eddig tart. A szállásadók, kempingek, szállodák pedig ettől a naptól kezdve jóval olcsóbban kínálják a szobákat, apartmanokat és sátorhelyeket. A Balaton-part egyik legnépszerűbb helye, a révfülöpi Napfény kemping családiasan kialakított, több mint 7 hektáros területével számos lehetőséget kínál az aktív szabadidő-eltöltéshez. A hosszú strandszakaszon fürdésre, szörfözésre is nyílik lehetőség, de kirándulásokat és biciklitúrákat is szerveznek a vendégeknek.

A Napfény kempingben bérelhető sátrak és 2-6 fős mobilházak is foglalhatók. Itt már közvetlen az ünnep utáni első napon új összegek kerültek az ártáblára. Az addigi 1200 forint helyett 850 forint lett a felnőtt napidíj, és az autós sátorhelyért is csak 900 forintot kell fizetni egy napra, az addigi 1300 helyett.

Hasonló a helyzet a szállodákban is, itt is komoly árcsökkenésre számíthatnak a késő nyáron érkezők. A fonyódligeti DAM hotelben például a főszezoni 10 ezer helyett 8 ezer forintot kell fejenként fizetni a szállásért egy éjszakára, igaz itt az utószezon augusztus 26-án kezdődik hivatalosan, így az árak is ekkortól módosulnak. A siófoki négycsillagos Panoráma hotelben augusztus 20. előtt még 22 ezer forintba kerül egy kétágyas szoba, egy nappal később pedig már csak 17 ezer forintot kell kifizetni ugyanezért.

Néhány helyen a strandbelépők is olcsóbbak
A strandoknál picit más a helyzet, ugyanis sok balatoni fizetős strand az ünnep napján tart nyitva utoljára, tisztelet a kivételnek. A szabadstrandok ugyanakkor gőzerővel működnek tovább, igaz a különböző vendéglátóegységek, boltok is fokozatosan lehúzzák a rolót a szezon végeztével. Az augusztus végén is nyitvatartó fizetős strandok egy részénél még a főszezoni árak érvényesek általában. Ilyen például a keszthelyi városi strand, vagy a zánkai községi strand. Ugyanakkor a Siófoki Nagystrandon az ezer forintos belépő helyett az utószezonban 700 forintot, a Sóstói Strandon az 500 forintos belépő helyett 450 forintot kell fizetni.

Aki pedig vonattal indulna a Balatonhoz, nem árt tudnia, hogy  MÁV nyári menetrendje augusztus 26-áig, vasárnapig tart, a következő napon már ritkábban közlekednek a vonatok a partmenti településekre.