Yuma menni Havannába

kuba, havanna, capitolio
Vágólapra másolva!
A Kubába érkező külföldieket nagy örömmel és lelkesedéssel fogadják. Ám az érdeklődés legtöbbször csak a turista pénztárcájának szól, amelyen a legtöbb esetben sikerrel könnyítenek is. Praktikus tanácsok kezdő és haladó yumáknak.
Vágólapra másolva!

"Yuma de la Yuma?" - kérdezte a Kubába tévedt fiatal amerikai srácot az üzletet szimatoló lány a Havanna, szeretlek! című filmben, amelyet a napokban mutatnak be a budapesti mozikban. Azon nyilván lehet vitatkozni, hogy a divathullámot meglovagoló alkotás összességében mennyire nyújt reális képet Havanna életéről, illetve mennyire adja vissza a hangulatát, ám annak már önmagában óriási haszna van, ha az oda látogató turisták megjegyzik ezt a szót. Ha ugyanis ezt hallja maga körül valaki, biztos lehet benne, hogy róla beszélnek, és nem nyelvgyakorlás céljából fognak vele hamarosan megismerkedni.

A yuma két dolgot is jelent (innen a filmben feltett kérdés): eredetileg az Egyesült Államokat hívták így a kubai szlengben, de ma már minden külföldit így neveznek. Eredetére magában a filmben is szórakoztató magyarázatokat hallhatunk egy kocsmai beszélgetésben, ám a legtöbben úgy vélik, a szó egy arizonai település nevéből származik, amely egy 1957-es westernfilm, a Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma) révén vált ismertté.

Forrás: AFP
A havannai Capitolio a washingtoni épület pontos mása

Akárhogy is volt, a yumák mára alapvető szerepet játszanak abban, hogy a kubai gazdaság a felszínen maradjon, hiszen az idegenforgalom mára már a GDP 30 százalékát adja. Tény, hogy a szigetország ehhez kiváló adottságokkal rendelkezik, hiszen sehol máshol nem lehet a karibi éghajlat, a zene, a rum, a szivarok, a régi autók és épületek, a kultúra és történelem ilyen tökéletes egyvelegét megkapni. Mindezen felül pedig ott vannak helyi emberek, akik a legunottabb arcra is mosolyt tudnak csalni, és azonnal belopják magukat az idegen szívébe, nem beszélve az egyéb élvezetekről. Pedig legtöbbször csak "dolgoznak".

Bárhol is van, időbe és több útba telik, amíg egy turista kiismeri a helyi szokásokat és árakat, azokat a trükköket, amelyekkel sikeresen meg tudják szabadítani a pénzétől. Ám ez Kubában jóval hosszabb és összetettebb folyamat. Egyrészt még a spanyolul tudóknak is nehéz megszokni a helyi dialektust, nem beszélve azokról a kizárólag itt használatos szavakról és gesztusokról, amelyek miatt nem könnyű megérteni a helyiek beszélgetését. Másrészt az egész rendszer a piacgazdaságtól teljesen idegen elemekre épül, a kétféle pénz használatától a sajátos közlekedési formákon át a kapcsolati hálóra épülő kereskedelemig.

Aki először látogat Havannába, az annyira el lesz varázsolva a friss élményektől, hogy még akkor sem nagyon tudja megakadályozni, hogy megfejjék, ha esetleg előtte kifejezetten erre készült. Már a repülőtéri taxisofőr is jó eséllyel bepróbálkozik nála, aztán fizetheti az idegenvezetésre, beszélgetésre ajánlkozó helyiek fogyasztását (amelyből jutalékot kapnak), vagy a különböző fotózásokért kért különdíjat. Aztán negyedik-ötödik alkalommal persze már a bennfentesek hamis érzetével figyeli sajnálkozva azokat a zöldfülűket, akit kétszer-háromszor annyit fizetnek a taxiért, a bárpultnál az italért vagy az utcán a rossz minőségű szivarért. Akkorra már szálloda helyett magánházban lakik, étterem helyett házi koszton él, taxi helyett iránytaxival vagy busszal jár, és nagyjából tudja, mit, hol és kitől lehet beszerezni. Tény, hogy ezzel sok pénzt takarít meg, ám valójában csak második kategóriát alkot a belőle élő kubaiak számára. Az egyszeri, nagy lehúzások mellett ő jelenti nekik a tartós bevételi forrást. Egyszerű túlszámlázással tőle már nem lehet olyan könnyen pénzt kicsikarni, de a kubai kreativitás ebben a tekintetben felülmúlhatatlan (például az előre meghirdetett koncert lemondása tíz perccel azután, hogy a vendég kifizette a belépőt, és kikérte az italát).

Forrás: AFP
Kubában még mindig sok felé látni hatvanéves amerikai autókat

Az említett esetekre a kevésbé érzékenyek akár legyintenek is, mondván, a világ számos országában előfordulnak ilyen átverések (sőt nem is kell hozzá átlépni az országhatárt). A legtöbben ráadásul észre sem veszik, legfeljebb másnap visszagondolva tűnik kicsit drágának az előző esti mulatozás. Ám vannak azért ennél durvább dolgok is.

Kubára sokan tekintenek még ma is a biztonság szigetére, és latin-amerikai összehasonlításban ez így is van. Az is tény, hogy a külföldiekre nagyon vigyáznak a még mindig jelentős számban az utcán lévő rendőrök. Ám a szegénység és kilátástalanság egyre többekben legyőzi félelmet a brutálisan szigorú büntetéstől. Ma már nappal sem lehet teljes biztonságban sétálni például a híres tengerparti sétányon, a Malecónon, ha pedig valaki enged a kísértésnek, hogy teleobjektíves kamerájával szenzációsan jó képeket készítsen a Centro Habana lepusztult utcáin, az felhívás keringőre. Caracastól vagy Riótól eltérően itt még nem szegeznek ugyan fegyvert az áldozatnak, de a rablást sajnos egyre többször kezdik meggyőző erejű ütéssel. Kevésbé fájdalmas, de annál bosszantóbb, hogy a zsebtolvajok is egyre aktívabbak a különböző koncerthelyeken. A repülőtéren pedig óvakodni kell a nem hivatalos taxiktól, mert azok hátsó ülését esetleg úgy alakítják át, hogy az elöl ülő utas mit sem sejt a csomagtartóban lévő értékei ellopásáról.

Külön kategóriát jelentenek a kubai nők, hiszen sokan csak miattuk utaznak a karibi országba. Itt is több formája lehet a lehúzásnak. Van, amikor valóban csak az előre kialkudott árat kell megfizetni a szolgáltatásért, bár a különböző plusz ajándékok kicsikarása ekkor is tág teret ad a fantáziának. Van, hogy a kuncsaft egyéb értékeitől is megszabadul a légyott alatt-után, ám ennek kivédésére már sok magánházban is elkérik a jinetera (magyarul lovas, de a kubai szlengben örömlány) személyigazolványát. Aztán ott vannak a házassággal végződő kapcsolatok, amelyeknél többnyire csak a kivándorlás után derül ki, hogy más szempontok is szerepet játszottak a hölgy szerelmének fellángolásában. Itt lehet a legnagyobbat bukni.

Forrás: AFP
A nagy szegénység miatt sokan élnek a turistákból

Mindez nagyon riasztóan hangzik, és ha összehasonlítjuk a helyzetet például a tíz évvel korábbival, akkor valóban van ok a csalódottságra. Ám Kubába még így is érdemes elmenni. Egyrészt a vidék még mindig sokkal romlatlanabb, és a fővárosban sem mindenki a turisták megkopasztásából él. Ha pedig a yuma tisztában van azzal, hogy a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem milyen erős motivációt jelent a kubaiaknak, és kezelni tudja ezt a helyzetet, akkor Havannában sem kell rosszul éreznie magát. Sőt olyan meghökkentő élményeket szerezhet napról napra, amilyeneket sehol máshol a világon. Mert melyik városban lehet olyan klubba menni, ahol 80 éves párok nyomják a figurákat a zenére, ahol a kutya az úttest közepén piheni ki fáradalmait, ahol 20 deka szeletelt sajt megvásárlása félórás, többszereplős játék, ahol a buszmegállóban tánccal ütik el a várakozás idejét, ahol esténként a világ legjobb zenészei adnak koncerteket, és ahol minden másképp történik, mint ahogyan terveztük? Ezekért bizony érdemes yumának lenni.

A Havanna, szeretlek! film rendezőivel az [origo] interjúja itt olvasható.