Tanultak a Costa Concordia tragédiájából

Vágólapra másolva!
Hónapokkal az után, hogy a Costa Concordia megfeneklett az olasz partok mellett, és ezzel 32 ember halálát okozta, a legnagyobb óceánjáró társaságok összefogtak azért, hogy többé ne forduljon elő hasonló tragédia. Szigorítják a bejutást a parancsnoki hídra, több mentőmellény lesz a hajókon, és komolyabban veszik a mentőakciók begyakorlását.
Vágólapra másolva!

"Január óta folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk a hajók működésén, ezért a történtekből tanulva hét biztonsági elv bevezetéséről döntöttünk" - mondta a nemzetközi szövetség (CLIA) elnöke. Hogy ebből a gyakorlatban mennyit fognak érezni az utasok, az kérdés, de úgy tűnik, valami elkezdődött, és olyan intézkedéseket léptettek életbe, amelyek adott esetben életeket menthetnek.

Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A Costa Concordia több mint 4200 emberrel a fedélzetén még januárban futott zátonyra, amikor a kapitány, Francesco Schettino, szándékosan közel vitte a hajót a parthoz. Pedig az utasszállító repülőgépekhez hasonlóan az óceánjáróknak is minden esetben tervet kell készíteniük az utazásról, de a Concordia kapitánya eltért az útvonaltól. Így a szövetség a közelmúltban úgy döntött, hogy a tervekkel a parancsnoki híd tagjainak is mindig tisztában kell lenniük, méghozzá már jóval az indulás előtt. Ehhez kapcsolódóan szeretnék elérni azt is, hogy a híd tagjai bátran ki merjék mondani véleményüket vagy kétségüket az aktuális utazási tervvel kapcsolatban a nélkül, hogy megtorlástól kellene tartaniuk. Szigorítják a parancsnoki hídra való belépés feltételeit is, mivel elképzelhetőnek tartják, hogy a tragédia idején olyan személyek is ott tartózkodtak, akiknek nem kellett volna. Ezért a jövőben csak azok lehetnek majd ott a rázósabb helyzet esetén, akiknek feltétlenül részt kell venniük a manőverezésben.

A nemzetközi szövetség (Cruise Lines International Association) a világ legnagyobb tengerjáró hajótársaságokat tömörítő szervezete, amely a biztonságos hajózás érdekében tevékenykedik. A szövetségnek 26 nagy hajóstársaság a tagja, amelyek Észak-Amerikát szolgálják ki. A tagok ajánlásával és beleegyezésével kidolgozott előírásokkal az a céljuk, hogy még biztonságosabbá váljon a hajózás, így adott esetben az általuk helyesnek vélt gyakorlatok túlmutatnak az érvényben lévő jogi előírásokon.


A Costa Concordia feketedobozának elemzésekor megállapították, hogy a luxushajó tragédiájához hozzájárult az is, hogy a kapitány későn rendelte el az utasok kimenekítését. Ráadásul nagy volt a káosz, az olasz La Stampa szerint a legénység többsége nem tudta, hogy mit kell tennie, így az utasok maguktól próbáltak menekülni. Márpedig kulcsfontosságú, hogy a legénység magabiztosan tudja ellátni a feladatát, ezért a szövetség tagjai úgy határoztak, hogy félévente egyszer minden hajón szimulálni fognak egy mentési akciót, amikor is feltöltenek és leeresztenek egy mentőcsónakot. A jövőben pedig az előírt ötszázalékos többleten felül is lesznek tartalék mentőmellények a hajókon, hogy véletlenül se maradjon senki mellény nélkül.

Szintén a mentési folyamat könnyítésére a szövetséghez tartozó hajókon ezentúl gondosan feljegyzik majd az utasok neve mellé azt is, hogy ki melyik országból jött. Bizonyos információkat, például az utasok nevét és nemét eddig is meg kellett adni, a nemzetiséget viszont nem. Megállapodtak abban is, hogy a vészhelyzeti gyakorlatot - ekkor tanítják meg a mentőmellények pontos használatát - még indulás előtt célszerű megtartani. A meglévő szabályozás szerint az utasok felszállásától számított 24 órán belül kell elvégezni ezt a procedúrát, ezen szigorítottak egy kicsit. A később érkező utasoknak pedig a lehető leghamarabb kell pótolniuk a gyakorlatot, kis csoportokban vagy egyénileg.

Ehhez képest érdekesség, hogy a napokban a neves Lloyd's List magazin a Costa Concordia legénységének ítélte meg idei díját, az indoklás szerint azért, mert a luxushajó legénysége a profizmus és a bátorság igazi példáját mutatta be a tragédia idején.