Tripla áron alszunk az ősszel

Strandok Éjszakája, 
Fürdőzők állnak a vízsugár alatt a budapesti Dagály gyógyfürdő medencéjében
Vágólapra másolva!
Átlagosan háromszor annyit költenek a magyarok éjszakánként szálláshelyre ősszel, mint a nyári időszakban - derült ki a Szallas.hu statisztikáiból. A legnépszerűbb célpont a nyáron inkább hanyagolt Budapest, valamint Eger és Sopron. Egy másik felmérés szerint nyáron kevesebben tudtak nyaralni, mint azt tervezeték.
Vágólapra másolva!

Míg nyáron a foglalások értéke egy éjszakára átlagosan 6000 forint volt, addig ősszel ez az érték 17 000 forint fölé kúszik. "Ősszel közel 50 százalékkal megnő a foglalások aránya a wellness szálláshelyekre, melyek jellemzően magasabb árkategóriába esnek, így egyfelől ezzel magyarázható a megugrás. Másfelől ősszel csupán átlagosan 2,5 éjszakát töltünk el egy szálláshelyen, szemben a nyári hónapokra jellemző 8 éjszakával, rövidebb időszakra pedig hajlandóak vagyunk többet is költeni" - magyarázta Rácz István, a Szallas.hu Csoport marketingvezetője.

Idén ősszel tovább maradunk

Mivel ezúttal két hosszú hétvége is esik az október 1. és november 30. közti időszakra, vélhetően ezzel magyarázható, hogy a tavalyi - egy hosszú hétvégés - időszakhoz képest az átlag két éjszakáról két és fél éjszakára nőtt a foglalások átlagos hossza. Egy éjszakáért azonban jellemzően csak kevéssel fizetünk többet a tavalyinál: mindössze 470 forint a különbség az előző év hasonló időszakával összehasonlítva.

A Top 10 belföldi célpont ősszel

1. Budapest
2. Eger
3. Sopron
4. Pécs
5. Gyula
6. Hajdúszoboszló
7. Zalakaros
8. Sárvár
9. Szeged
10. Hévíz



2012 nyarához viszonyítva másfélszeresére nőtt a hotelbe történő foglalások száma - elsősorban a wellness-szolgáltatások miatt -, így ősszel magasan ez a legnépszerűbb szálláskategória (44 százalék). Panziót, illetve apartmant az emberek 20-20 százaléka választ, míg a vendégházakat 14 százalék részesíti előnyben.

A Szallas.hu havonta mintegy egy-másfélmillió látogatóval rendelkezik, szezontól függően. A nyaralásra vonatkozó statisztikák a 2012-ben június 1. és augusztus 31. között rögzített foglalások alapján készültek, míg az őszi üdüléssel kapcsolatos adatok a 2011. október 1. és november 30. közti, illetve a 2012. hasonló időszakára vonatkozó foglalások paramétereit tartalmazzák. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.

Az őszi időszak a Leakudtuk.hu felmérése alapján is ersőrnek igérkezik. A 2200 megkérdezett fele még tervez "nyaralást" ebben az évben. Talán nem meglepő, hogy a síszezon közeledtével elsősorban az észak-magyarországi, valamint a nyugat-dunántúli régiót jelölték meg lehetséges célpontként. "Érdemes megjegyezni, hogy az év hátralévő részében több hosszú hétvége, azaz négynapos ünnep is lesz, így egyáltalán nem tűnnek elrugaszkodottnak azok a válaszok, amelyek 3-4 utazást is valószínűsítettek a következő időszakra. Persze itt elsősorban a 2-3 éjszakás, akciós, hétvégi üdülések jöhetnek szóba. A hosszú hétvégék összesen akár 40-50 ezer forintból is megoldhatóak, ha a 3-4 alkalmat akciósan tudjuk megvásárolni" - mondta Orova Balázs, a Lealkudtuk.hu-t is üzemeltető allegroup.hu Kft. B2C üzletágvezetője.

Kevesebben mentek nyáron

Míg nyár elején a lakosság több mint 80 százaléka tervezett nyaralást ebben az évben, végül alig 69 százalékuk jutott el valóban üdülni. A nem nyaralók 60 százaléka a pénzhiányt jelölte meg fő okként, de érdekes, hogy 27 százaléknak ideje nem volt pihenni.

Talán nem annyira pénzkérdés, ha a saját, vagy egy ismerős nyaralójában pihennek az emberek, a megkérdezettek 16 százaléka tette ezt, a fennmaradó többség viszont fizetett a szállásért. Utóbbiak csaknem kétharmada az internet segítségével intézte a pihenését, minden hetedik válaszadó ment csupán el személyesen utazási irodába.

"Érdekes viszont, hogy a megkérdezettek harmada többet tudott költeni, mint amennyit előzetesen kalkulált, ezzel szemben alig 14 százaléka a válaszadóinknak mondta azt, hogy kevesebbet költött a vártnál" - tette hozzá Orova Balázs. "Ugyancsak érdekes adat, hogy minden tizedik, 35 év alatti válaszadó vásárolt valamilyen tartós fogyasztási cikket, például fényképezőt a nyaralása során. A megkérdezettek 60 százaléka vett ajándékot is, ilyen célra átlagban 3 600 forintot költöttek a válaszadók."