Vacsorázzon a Szörnyeteg kastélyában

Hullámvasút, vidámpark, Disneyland
Vágólapra másolva!
A kaliforniai Disneyland és a floridai Disney World is a közösségi média bevetésével igyekszik még több látogatót vonzani: új programjuk keretében ugyanis minden héten különböző meglepetésekkel készülnek majd. Hamarosan megnyílik a Fantasyland is.
Vágólapra másolva!

Koncertek, táncos mulatságok, színes fények, a kedvenc rajzfilmhősökkel való találkozások és új menük - többek közt ezeket ígéri a Disneyland új, "Limited Magic Time" névre keresztelt kampánya. Mivel a programok és újdonságok heti rendszerességgel fognak változni, ezért a Disney a közösségi médián keresztül fog majd üzenni az éppen aktuális programokról. Főleg a Twitteren, blogokon és különböző weboldalakon lehet majd értesülni a hírekről.

Forrás: AFP/Thomas Samson

"Ez egy mókás, könnyed és új módszer arra, hogy felkeltsük az emberek érdeklődését" - magyarázta az új kampányról a Disney marketingért felelős elnökhelyettese. New Yorkban, a Times Squaren még egy 7,5 méter magas, jégből készült várat is felhúztak, ezzel szimbolizálva azt, hogy az egyes meglepetések csak egy héten keresztül lesznek láthatóak és átélhetőek a parkokban.

A tervek szerint lesz majd például "Kalóz Hét", 3D-s aszfaltrajzolás és valamelyik héten előtérbe kerülnek a kevésbé ismert Disney-figurák is. Valentin-napon a Disney-kastély piros és rózsaszín színekben fog pompázni, az éttermekben pedig gyertyafényes vacsorákat fognak kínálni.

Közben a floridai parkban hamarosan megnyitja kapuit az új Fantasyland, amely a Kis hableány, illetve a Szépség és Szörnyeteg ihlette Elvarázsolt Erdőnek ad majd otthont. Látványos tájak, dübörgő vízesések és két új kastélyt is várja majd a varázslatra éhes látogatókat, akik a Kishableány segítségével elmerülhetnek majd a tengerben vagy megvacsorázhatnak a Szörnyeteg kastélyában.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GdkGNEmLPOHQZOr6

A hírek szerint nem egy passzív, székben ülve bámulós attrakcióról van szó, hanem egy olyan látványosságról, amely igazán közel hozza Disney világát. Be lehet majd térni Gaston kocsmájába is, a "Légy a vendégünk" étteremben pedig a hagyományos francia konyha ízeit kóstolhatjuk meg.

Az új Fantasyland egy része december 6-tól lesz látogatható, de teljesen csak 2014-re fog elkészülni. Ami nem csoda, mivel a park létezése óta ez lesz a legnagyobb szabású újítás: közel kétszeresére fog majd nőni a Mágikus Királyság parkja, és a korábbinál is interaktívabb lesz. A Disneyland egyébként nem csak Amerikában, hanem Európában is igen népszerű: tavaly 11 millió vendéggel toronymagasan a leglátogatottabb élménypark volt.