Visszavonulót fúj a Ryanair

Ryanair légitársaság, fapados, repülőgép, Boeing 737-800 típusú repülőgépe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Vágólapra másolva!
A Budapest Airport nem hajlandó csökkenteni az árait, ezért a Ryanair megszüntet tíz útvonalat, és a többi járatuk is ritkábban közlekedik majd.
Vágólapra másolva!

Január 10-től 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait a Ryanair, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre - mondta Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A tervek szerint megszüntetik a badeni, a birminghami, a bolognai, a düsseldorfi, a krakkói, a lübecki, a malagai, a müncheni, az oslói és a szaloniki járatot.

A vezérigazgató elmondta, hogy a Malév megszűntekor, az idén februárban évi 2 millió utast ígértek. Felajánlották - a költségcsökkentés fejében - hogy évi 2,7 millió utast szállítanak Budapestről, de erre érdemi választ nem kaptak. A Ryanair nem épp visszafogott stílusáról híres vezére azt is közölte, hogy a fapados járatok utasainak a repülőtéren egy felállított sátorban kell várakozniuk, ahol nincs semmiféle szolgáltatás.

Fotó: Mudra László [origo]
Középen Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója

Jelezte: számításaik szerint a repülőtér 800 dolgozót kényszerül elbocsátani azzal, hogy a Ryanair 800 ezer fővel, 1,2 millióra csökkenti az utasok számát. Emellett január 10-től a Budapesten állomásozó Ryanair gépek száma 5-ről 3-ra csökken, a heti járatok száma 280-ról esik 170-re. A járatok a maradék 20 útvonalon is ritkábban járnak majd.

A vezérigazgató a tájékoztató végén hangsúlyozta, hogy ha a Budapest Airport tulajdonosa, a Hochtief hajlandó a szolgáltatási költségei csökkentésére - akár úgy is, hogy a Ryanair növeli az utasok számát - akkor csak ideiglenes lesz a járatszám-csökkentés. Michael O'Leary tájékoztatott arról is, hogy a cég az idei profit előrejelzést 400 millió euróról 500 millióra növelte.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta: a Budapest Airport számára továbbra is fontos üzleti partnerek a diszkont légitársaságok, köztük a Ryanair is, hiszen a Malév csődjét követően a diszkont légitársaságok utasainak aránya 26 százalékról 50 százalékra növekedett. A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a repülőtéri díjakat hatóság állapítja a Budapest Airport javaslata alapján, és ez minden légitársaságra egyformán érvényes.