Megszállottak köröznek a Normafánál

Sífutók normafán, havazás, hó, tél
Vágólapra másolva!
Míg a hazai lesiklópályák beindításához a hideg beállta és a hó megérkezte után mindig kell jó néhány nap, a kevés, de annál lelkesebb főváros környéki sífutó már néhány centi hó láttán elindul a Normafához, hogy hódolhasson kedvenc sportjának. Szerencsés esetben a kirándulók gyorsan letapossák a havat, és már készen is áll a messze nem tökéletes, de legalább használható sífutópálya az Anna-réten, amelyet használói inkább csak Anna-gleccserként emlegetnek.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években nem ment keresztül túl sok fejlődésen a hazai sífutás. Az egyetlen komolyabb sífutópálya az országban Galyatetőn található, ahol megfelelő hóviszonyok esetén akár 4-5 kilométernyi, raktrakkal karbantartott pálya várja az érdeklődőket. Általában a klasszikus és a szabad stílus kedvelői is találnak megfelelő nyomot, sőt lőni is lehet, mivel biatloncentrumról van szó.

Az elmúlt években a Normafánál is tudtak már nyomokat kihúzni, az Anna-rét környékén erdei köröket is kialakítottak. Ezek állapota persze napról napra változik, de olyan ritkán vannak megfelelő feltételek (volt olyan év, amikor csak néhány napon lehetett sífutni a Normafánál), hogy az igazi sportoló, ha teheti, naponta felmegy és kihasználja a lehetőséget.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Sífutók a Normafánál

A sífutás olyan izmokat is megmozgat, amelyekről az átlagember nem is tudja, hogy léteznek. Az első néhány alkalom nagyon kemény fizikai igénybevételt jelent, de a megfelelő technika elsajátítása után hamar élvezni is lehet a sífutást. Aki ki szeretné próbálni ezt a sportot, és úgy dönt, hogy profiktól akarja elsajátítani a technikát, szinte biztosan kapcsolatba kerül a Bozsik Sífutóiskolával. A Bozsik Anna volt olimpikon sífutó által vezetett cég nemcsak oktat, de már felszereléskölcsönzőt is üzemeltet. (Amikor nincs hó, nordic walkinggal foglalkoznak.) Rajtuk kívül az Anna-réten a Vasas Síházban és a Komjádi uszodánál található síkölcsönzőben tartanak sífutóléceket.

Kezdőknek mindenképp kölcsönzéssel érdemes kezdeni. Nekik általában a pikkelyes talpú léceket javasolják, ezek kevésbé csúsznak, kevesebbet lehet esni velük. Aztán a technika fejlődésével már inkább az a jó, ha a léc a lehető legjobban csúszik, de a profik, illetve a sportot lelkesen űzők többféle lécet is tartanak. Eleve különböző léc kell a klasszikus technikához, illetve a korcsolyázóshoz. De nem árt egy jó minőségű lécet tartani jó pályákhoz, meg egy olyat, amit nem sajnálunk, például amikor alig van hó a Normafánál, és a kiálló ágak, kövek karcolják a lécet rendesen.

Az idei tél, úgy tűnik, kedvez a sífutóknak. A hétvégén már sokan köröztek nagy örömmel az Anna-gleccseren, és az időjárás-előrejelzések szerint tartósan keleties áramlás várható, karácsonyig nem is kell komoly olvadástól tartani.