Magyarul jött a segítség Portóban

2012.12.12. 8:49

Porto keskeny, macskaköves utcáin eltévedve csak egy valamire nem számít az ember: hogy három portugál fiatal vele akarja majd gyakorolni a magyar tudását. Hogy hány véletlen kellett ehhez a találkozáshoz? Ugyan már, Portóban az a véletlen, ha azt találja meg az ember, amit keres.

Porto történelmi városközpontjában sétálva az embert megkapó időtlenség keríti hatalmába: olyan, mintha a domboldalban kacskaringózó, sikátoros utcákon a befújó tengeri szél régi kalózlegendákról, tengeri zsiványokról és ezernyi titokról suttogna. Aki pedig valaha olvasott Rejtő Jenőt, az hirtelen egy nagy kalandba képzelheti magát, ahol ő rángatja a szálakat. Mert Porto - és amúgy, egész Portugália is - egy nagy kaland. Kezdve a megérkezéssel.

Forrás: AFP
Porto az egyik legizgalmasabb portugál város

Ahol a térkép sem segít

Két nő egy térképpel a kezében. Igen, mondhatnánk, ebből semmi jó nem sülhet ki. Pedig a mi párosunk Porto előtt már számos más városban képes volt eligazodni. Itt azonban minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, és mivel angolul kevesen tudtak, a reptérről eljutni a belvárosba órás keringéseket jelentett.

Merthogy mit jelent az, hogy a busz a körforgalomnál áll meg, ha a körforgalom "járdaszigete" gyakorlatilag egy tisztességes méretű park? A térkép használata aztán az UNESCO-világörökségnek számító történelmi belvárosban válik kiváltképp okafogyottá. Itt ugyanis pár lépés után úgy tűnik, hogy a házakat és sikátorokat random módon dobálták a domboldalra, majd utána megkeverték még egyszer. Persze az irányok szerencsére stimmelnek, egy teret vagy egy nagy épületet idővel szerencsére megtalál az ember, ha pedig újra és újra ugyanabba az utcába tér vissza, akkor erre a falakban elhelyezett egyedi oltárok úgyis emlékeztetik.

Forrás: Budavári Dóra
A pici, ezerféle színű és formájú oltárok legalább ismerősek lehetnek, ha eltévedtünk

Amíg megérkezünk a végcélunkhoz, mindenképp álljunk meg egy falatra vagy egy italra, és akklimatizálódjunk. A portugálok ugyanis egész nap esznek, legalábbis naponta ötször biztos. Nekik a tízórai tényleg az életük része. Na ezzel mi is csak egyetérteni tudtunk, így egy presszókávéval kezdtük és egy helyi sütivel, a vaníliakrémes pasta di natával. A portugál sütikről tudni kell, hogy olyan mellbevágóan édesek a magyar szájíz számára, hogy jobb a kávét cukor nélkül kérni.

Szerencsére édesség nélkül túl tudok élni, viszont a tengeri herkenyűk nagyon érdekeltek. Főleg, hogy Spanyolország felől érkeztünk, ahol sokan azt súgták, a tenger ízei itt lesznek a legfinomabbak. Na lássuk, mit tudnak a portugálok!

Nos, igen. Semmi manír, semmi túlbonyolítás. De minek is, ha egy hatalmas halászkikötő van félórás közelségben? Minden friss és tengerízű, és az is megnyugtatott, hogy hátizsákos turistaként nem a tenger gyümölcsei spagetti volt az egyetlen, amit megengedhettünk magunknak. Itt, a Douro partján, egy puccos étteremben történt meg velem minden kezdő herkentyűgourmet rémálma: életem legnagyobb rákjának bontása közben próbáltam gyakorolni a bontóeszközök használatát, aminek következtében az állat feje 4 métert repülve egy másik vendég levesében kötött ki. Kalandnak elég is lenne ennyi egy napra, de szerencsére egy nagy nevetés és beszélgetés lett a vége. A történethez hozzátartozik, hogy Portóban korántsem az első este ettük a legjobb tengeri ételeket: mindjárt kiderül, hol.

Forrás: Northfoto
A portói borkóstoláshoz állítólag ilyen, az asztalunkon lángolt kolbászt kell enni

Portóban egyértelmű, hogy az ottani bor az elintézendő tervek között első helyen szerepel. A legtöbb portói a magamfajta szárazborkedvelőnek lehet, hogy elsőre túl édes lesz, de az öblös pohárból ráérősen kortyolgatva, a folyón átívelő hidat nézve könnyen rá lehet érezni az ízére. A portóikat a Douro bal oldalán lévő borospincékkel tarkított "borfaluban" érdemes kipróbálni, bár ha a világostól a mélybordóig szeretnénk végigkóstolni a választékot, borsos számlára számíthatunk.

A hídon átkelve külön érdekesség a régi házak bontása: Portóban rengeteg az elhanyagolt, lakatlan, omladozó ház, sokan ugyanis kiköltöznek a belvárosból az új építésű, komfortos otthonokba, vagy a tulajdonos meghalt, és senki nem foglalkozik az épülettel. Mivel a portugálokra amúgy sem jellemző a túlbuzgóság, sok ház idővel lepusztul, főleg a balparti domboldalon. Azért, hogy ezek ne omoljanak bele a folyóba közvetlenül, a portóiak nagyon fifikás, de meglehetősen időigényes megoldást választottak: a hídon állomásozó daruk segítségével lógatják be a munkásokat kosárban a házakhoz, akik téglánként szedik szét az épületet.

Forrás: Budavári Dóra
Omladozó hát a Douro bal partján

Szia, hogy vagy?

Bár Portóban tényleg úgy tűnik, hogy lomhán, a borok és étkezések között telik az idő, este 11 körül azért ideje lett volna elkeverednünk a szállásra. Ez nem is volt olyan egyszerű, és nem csak az előbb említett tájékozódási nehézségek miatt. Bár a belvárosban sétálva eszünkbe sem jutna, Portó mégis Portugália második legnagyobb városa hatalmas kikötőkkel, lakótelepekkel és gyártelepekkel. Na és persze a hátizsákos utazó szállása hol máshol lenne, mint a külvárosban...

Fel is szálltunk az utolsó buszra - azt remélve, hogy jó irányba megyünk -, s miközben azon morfondíroztunk, hogy "ha nem tudod hol vagy, nem is tévedhetsz el", hirtelen három portugál elénk állt, és tört magyarral csak annyit mondott: szia, hogy vagy?

Az első meglepetés után kiderült, hogy jobbkor, jobb helyen ez meg sem történhetett volna, mivel természetesen rossz buszon utaztunk. Nagy szégyenkezve rázták a fejüket, hogy hát igen, itt nem nagyon tudnak sokan angolul, csak a fiatalok. Őrangyalaink aznap este hazafuvaroztak a hostelba, másnap pedig már délelőtt kocsival vártak, hogy megmutassák, milyen az ő Portójuk.

Mindeközben pedig szakadatlanul és hihetetlen érdeklődéssel kérdezgettek minket Magyarországról, mi pedig csodálkozva visszakérdeztünk: honnan ez a nagy magyarszeretet? Kiderült, hogy ez a három portói egyetemista olyan szerelmes lett Budapestbe egy osztálykirándulás alkalmával, hogy azóta tanulják a nyelvet, amely saját bevallásuk szerint szörnyen nehéz . Közben pedig a belváros képeslaplátványától egyre távolodva, tengerillatú levegőben, nyitott ablakokkal robogtunk a kikötői negyed felé. És persze igazuk volt: kétségtelenül a külvárosi, kikötőhöz közeli éttermekben adják a legistenibb halakat. Persze nem állítom, hogy még egyszer eltalálnék a családi háznak kinéző étterembe.

Forrás: Budavári Dóra
Ha kimerészkedünk a belvárosból a tengerpart felé, egészen szürreális dolgokba futhatunk bele

Este az is kiderült, hogy Portoban sem a turisták által látogatott részeken kell keresni a bulit és az embereket. A megfelelő belvárosi tereket megtalálva viszont hatalmas mulató diáktömegbe csöppenhetünk, Porto ugyanis igazi egyetemi város. Itt pedig magára is hagynánk az olvasót, hogy megkóstoljuk az ottani törkölypárlatot - amelyet nagy kedvvel csorgatnak bele akár a délelőtti kávéjukba is a portugálok. Csak a tanulság maradt hátra: ha Portóban járunk, érdemes eltévedni. Csak jó sülhet ki belőle!