Böfögni a templomban

maja világvége és templomok, Színes ruhákba öltöztetett szentek Santiago Atitlán templomában
Vágólapra másolva!
Miben hisznek igazából a maják? Hát nem a jövő heti világvégében, az biztos. Hanem Jézusban és a katolikus szentekben, csak egy kicsit másképp. Templomkörkép Guatemalából és Chiapasból.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal a régi maják által megjövendölt világvége előtt már valószínűleg mindenki pontosan tudja: a próféciákban nem az szerepelt, hogy a világ 2012. december 21-én felrobban, vagy a földönkívüliek martalékává válik. Mindössze az, hogy új korszakba lép az emberiség - bármit jelentsen is ez. Azt azonban vélhetően kevesebben tudják, hogy a maja népcsoport nem tűnt el a történelem viharaiban, hanem ma is többmilliós közösséget alkot Guatemalában és Mexikó déli részén. És már rég nem az ősi isteneiknek áldoznak, hanem katolikus templomba járnak vasárnapi misére.

Amikor tavaly Közép-Amerikában utazva majdnem egy teljes hónapot töltöttem a maják által lakott területeken, több templomot is meglátogattam - és értelemszerűen most nem a romos piramisokra gondolok. Nem túlzás azt mondani, kulturális szempontból a jelenlegi maják templomai éppolyan különlegesek, mint az őseikéi. Attól ugyanis, hogy felvették a katolikus vallást (próbáltak volna másként eljárni a gyarmati idők alatt, a 300 éven át működő spanyol inkvizíció árnyékában), a maja templomokban nem úgy zajlik egy szertartás, ahogy azt Rómában elképzelik. Kezdve azzal, hogy egyes templomokban nincsenek is padok, csak rengeteg tűlevél és gyertya a földön.

Forrás: AFP
Gyógyító szertartás a mexikói San Juan Chamula templomában

A templom, ahol szigorúan tilos fotózni

Mexikó déli részén, Chiapas államban a helyi maja népcsoport, a tzotzil törzs nem arról híres, hogy mások elképzelései alapján élné az életét. A tzotzilok közül kerültek ki az 1994-ben kirobbant zapatista felkelés legelszántabb gerillái, és bár mára a helyzet nagyban pacifikálódott, azért még mindig érezhető, hogy nem a központi kormányzat az úr a régióban, hanem az indiánok.

San Juan Chamula faluban, ahonnan annak idején sokan álltak be a lázadók közé, a katolikus templom uralja a főteret. Ez nem meglepő, így van más mexikói településeken is, de ott általában csak az van kiírva, hogy tilos vakut használni és a misét megzavarni. San Juan Chamulában azonban szigorúan tilos a fényképezőgépet akár csak elővenni is. A helyieket elnézve arra gondoltam: lehet, hogy suttyomban el tudnám kattintani a gépet, de komoly bajba kerülnék, ha bárki mégis észrevenné.

Forrás: Soltész Béla
San Juan Chamula temploma

A templomba lépve aztán az jutott eszembe, hogy talán mégis megérné kockáztatni a testi épségemet, mert fotók nélkül nehéz lesz elmesélni a látványt. Kívülről a templom egyáltalán nem tűnt különösnek, belül viszont semmi sem úgy volt, ahogy egy katolikus templomban szokás. Például nem volt egyetlen pad vagy szék sem. Nem is volt rá szükség, a hívek ugyanis a földön térdeltek, amit a környező hegyek fenyőfáiról szedett tűlevelek borítottak. Az imádkozók rengeteg gyertyát is gyújtottak, amelyeket geometrikus alakzatokban helyeztek el maguk előtt. Ráadásul többen közülük sört és kólát ittak fémdobozokból, és nagyokat böfögtek. Mivel mindez elég szokatlan egy katolikus templomban, gyanút fogtam: ez bizonyára valami ősi rítus része, még ha modern kiadásban is.

Nem tévedtem. Utólag, az interneten rátaláltam egy részletes leírásra a San Juan Chamula templomában űzött rituáléról. Kiderült, hogy a böfögést az ősi maja hitvilágban a gonosz elűzésére szolgáló módszernek tartották - erre pedig mi mással segíthetnének rá a ma élő maják, mint kólával és sörrel.

Forrás: Soltész Béla
Tűlevelekkel díszített kereszt San Juan Chamulában

A földre terített tűlevelek az öröklétet szimbolizálják, a gyertyák elhelyezése pedig a maja számmisztikán alapul. A legtöbb imádkozó gyógyulásért imádkozik a falak mellett sorba állított szentek szobrai felé fordulva, és ahhoz, hogy az ima sikeres legyen, az összes gyertyát egyszerre kell eloltaniuk. A sör és a kóla erre is kiváló: többen a maradék italukat köpték a lángokra. Minden szent szobra színes selyemszalagokba volt burkolva, amelyek színe - szintén a kereszténység felvétele előtti tradíción alapulva - azt jelöli, hogy az adott szent melyik betegség elűzésében illetékes.

Színes szentek, színes kripták

Hasonló, színes selymekbe burkolt szentekkel Guatemalában is találkoztam. Santiago Atitlánban nem vették annyira komolyan a fényképezési tilalmat, így alkalmam nyílt lefotózni a leginkább karneváli díszleteknek tűnő szentek hosszú sorát. Némelyikük nyakában apró tükör is lógott, amelyet szintén nem a Rómából kapott parancsra helyeztek oda a hívek. A maja mitológiában a tükör a túlvilággal való kapcsolattartás eszköze, amit a spanyolok megérkezése előtt csak a sámánoknak volt szabad a kezükbe venni. A katolikus szenteket tehát a maják úgy öltöztetik fel mind a mai napig, ahogy egykor a pogány sámánok öltözködtek.

Forrás: Soltész Béla
Színes ruhába öltöztetett szentek Santiago Atitlán templomában

A tükrökbe vetett hit az oka annak is, hogy a maják ellenségesen viszonyulnak a fényképezőgéphez. (Guatemalában lazábban álltak a fotózó turistákhoz, mint Chiapasban, de érezhetően ők sem lelkesedtek túlságosan.) A fényképezőgépben is van tükör - legalábbis az analóg gépekben - a maják pedig úgy gondolták, amikor az első ilyen szerkezetekkel találkoztak, hogy egy tükröt tartalmazó dobozzal hadonászó fehér ember sámán is lehet, és akkor biztos a rosszindulatú fajtához tartozik. Az európaiak és az indiánok közös történelme alapján, amelyben rendszerint az utóbbiak húzták a rövidebbet, ezen a feltételezésen nincs is miért csodálkozni.

Egy másik guatemalai kisváros, Chichicastenango temploma is figyelemre méltó. Egyrészt ebben a templomban őrizték (a katolikus papok jóváhagyásával!) a maják egyik szent könyvét, a Popol Vuhot, amelyben egyebek mellett a mostani világvége-hisztériát kiváltó naptár is szerepel. Másrészt a templom főbejáratához 18 lépcső vezet, ami az ősi maja naptár 18 hónapját szimbolizálja. Talán ez az oka annak, hogy úgy tűnt: Chichicastenangóban nem a templom, hanem az oda vezető lépcső a hitélet központja. Míg bent alig lézengtek, a lépcsőn többen is virágáldozatot mutattak be, és tömjént égettek.

Forrás: Soltész Béla
A templom lépcsője Chichicastenangóban

Chichicastenango mindezek mellett a temetőjéről is híres. Ahhoz képest, hogy maga a város kifejezetten csúnya, vakolatlan, szürke betonházakból épült, a temetőben egymást érik a gyönyörű, színes kripták. Úgy tűnik, a halottak jóléte sokkal jobban érdekli a majákat, mint az élőké - egyik-másik kripta úgy nézett ki, mint egy kisebbfajta kastély. Sok kripta előtt egész családok álltak étellel, itallal és az elmaradhatatlan tömjénfüstölővel felszerelkezve, és beszélgettek a halottakkal.

Forrás: Soltész Béla
Meglepő a kontraszt a halottak színes és az élők szürke lakóhelye között

Akkor mégis miben hisznek a maják? Névleg katolikusok, az biztos. De az is kétségek felett áll, hogy megannyi ősi rítus él tovább a hitvilágukban. Talán a legfontosabb mindezek közül a mindennapi kapcsolattartás a természetfölöttivel. A maják őszintén hisznek abban, hogy Istennel, a szentekkel és a halottakkal éppúgy kapcsolatot tudnak létesíteni, mint az élő emberekkel. És mindezt ugyanazokkal az eszközökkel, amelyeket az élő emberek használnak egymás között a mindennapi kapcsolattartásban: virággal, étellel, sörrel.

Egy maja számára meglehetősen furcsa lenne, hogyan viszonyulunk mi, nyugati emberek az állítólagos világvégéhez, amelyet ráadásul nekik tulajdonítunk. Vélhetőleg csak annyit mondana: ha annyira féltek tőle, miért nem kéritek meg Istent, a szenteket és a halottakat, hogy segítsenek rajtatok?