Mellimplantátum, plüsssmackó és piton

implant, mellimplantátum
Vágólapra másolva!
Értékes bélyeggyűjtemény, perzsamacska, nyertes lottószelvény és műfogsor - csak néhány a tavaly szállodában felejtett holmik közül. Az egyik angol szállodalánc nyilvánosságra hozta a legfurcsább esetek listáját.
Vágólapra másolva!

A repülőgép felszállásakor vagy hazaérkezés után, a bőröndünk kipakolásakor rádöbbenni arra, hogy valami hiányzik, nem éppen felemelő érzés. Hogy mennyire sápadunk el ijedtünkben, az persze attól is függ, hogy mi az, amit nem találunk. Egy mobil, egy laptoptöltő vagy egy könyv még csak hagyján, de mit szóljon az, aki az élete párjának szánt 10 ezer font (3,5 millió forint) értékű eljegyzési gyűrűjét, a kedvenc háziállatát vagy nyertes lottószelvényét hagyta el? Nem beszélve a mellimplantátumokról.

AFP
Mellimplantátum (képünk illusztráció)

"A talált tárgyak osztálya a szállodánkban sok mindenről árulkodik" - nyilatkozta a szóvivője a Travelodge brit szállodaláncnak, amely közzétette a legfurcsább talált holmik listáját. "A vendégekkel való beszélgetésekből kezd világossá válni, hogy ebben a felgyorsult világban, amikor rövid idő alatt akarunk egyik helyről a másikra jutni, még a legfontosabb értékeinkről is képesek vagyunk elfelejtkezni" - tette hozzá.

A mellimplantátumokat egyébként a cég newcastle-i szállodájában hagyták hátra, a nyertes lottószelvényt pedig a matrac alatt találták meg Watfordban (hogy mekkora összegű nyereményről volt szó, azt nem árulták el). Mindenesetre nem ritka, hogy igazán értékes tárgyakat is elhagynak a vendégek. A Travelodge személyzete tavaly talált például egy 250 ezer fontot (90 millió forintot) érő bélyeggyűjteményt, egy 50 ezer fontos (18 millió forintos) Rolex karórát és egy gyémántokkal kirakott iPhone-t is. Volt, aki a Bugattija kulcsát vagy az autója pótkerekét felejtette el magával vinni.

De az állatbarát vendégek sem mindig elég figyelmesek: egyiküknek a perzsamacskáját sikerült a szobában hagynia, illetve találtak rákokat és egy szintén élő pitont. Emellett olyan bizarr tárgyak is maradtak a Travelodge szállodáiban, mint egy szett Power Rangers-jelmez, egy pantomimművész által használt ló, műfogsor vagy turmixgép. Érdekesség, hogy a szállodalánc közlése szerint csak tavaly 76 ezer plüssmacit kellett utánaküldeniük a tulajdonosaiknak. A könyvek közül pedig a világsikerű erotikus regényről, A szürke ötven árnyalatáról felejtkeztek el a legtöbben.

Aki rájön arra, hogy valamit a szállodában hagyott, mindenképp vegye fel a kapcsolatot az adott szálláshellyel. És lehetőleg minél hamarabb, mert ahogy arra korábbi cikkünkben is utaltunk, általában egy-hat hónapig őrzik meg a szállodák az elvesztett holmikat. A Telegraph információi szerint a Travelodge például azokat az elhagyott tárgyakat, amelyekért három hónapon belül nem jelentkeznek a tulajdonosaik, egy alapítványnak adományozza.