Divatcég fizeti a Trevi-kút felújítását

Divatcég fizeti a Trevi-kút felújítását, Róma, szökőkút
Vágólapra másolva!
Több mint kétmillió euró adományával a Fendi divatcég állja a híres római Trevi-kút helyreállításának költségeit. A két évig tartó felújítás alatt a nevezetességet nem zárják el a turisták elől.
Vágólapra másolva!

A szökőkút, amelyet Federico Fellini Az édes élet című filmje tett feledhetetlenné, és amelybe minden Rómában megforduló látogató pénzérmét dob, hogy újra visszatérjen, csaknem két év alatt esik át a felújításon - jelentették be hétfőn az olasz főváros polgármesteri hivatalában tartott sajtótájékoztatón, amelyen a Fendi cég vezetői, Karl Lagerfeld és Silvia Venturini Fendi is részt vettek.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys
Karl Lagerfeld, a Fendi divattervezője

"A római szökőkutak a vizet dicsőítik, amely a legfontosabb dolog a világon" - emelte ki Lagerfeld. Silvia Venturini Fendi elmondta, hogy a családja által 1925-ben Rómában alapított cég az adománnyal vissza akar adni valamennyit az örök városnak. Silvia Fendi és nővérei korábban kiadtak egy könyvet a római szökőkutakról.

Az olasz divatcégek nem először sietnek a szűkös állami költségvetés miatt szorult helyzetben lévő olasz kulturális örökség megmentésére. A luxuscipőket gyártó Tod's 25 millió eurót ajánlott fel a Colosseum renoválására. Gianni Alemanno római polgármester reményét fejezte ki, hogy ezeket az adományokat továbbiak is követik majd. "Hasonló kezdeményezések nélkül nem leszünk képesek megmenteni országunk kulturális emlékeit" - hangsúlyozta Alemanno.

Forrás: AFP/Filippo Monteforte
Diego Della Valle, Tod's elnök-vezérigazgatója és Gianni Alemanno polgármester a Colosseumnál

A Fendi a Trevi-kút 2,18 millió euróba (650 millió forint) kerülő restaurálásán kívül további 320 ezer eurót ad egy másik római szökőkútcsoport, a késő reneszánszból származó Quattro Fontane rendbetételére, ezzel hozzájárulása eléri a 2,5 millió eurót (745 millió forintot).

Látogathatják a turisták

A Trevi-kutat a felújítás alatt sem zárják el a turisták elől. A 2015-ig tartó renoválás során először a középső részt, majd a két szélét, végül a kút tetejét restaurálják. Az éppen felújítás alatt álló részen a felújított rész fotójával takarják el az állványzatot, hogy a lehető legkevésbé rontsák a fényképezés élményét a szökőkutat felkereső rengeteg turista számára. A főpolgármester fogadkozott, hogy a Colosseumtól eltérően a Trevi-kút esetében nem lesz jelentősebb csúszás a munkálatok elkezdésében.

Forrás: AFP/Manuel Cohen
A római Trevi-kút

A felújítás finanszírozásáért cserébe egy emléktábla hirdeti majd, hogy a költségeket a Fendi fedezte; a cég a renoválással nem reklámozza magát. (A Tod's cipőgyár 15 éven át hirdetheti magát a Colosseumon az ókori amfiteátrum felújításának finanszírozása fejében.)