Unja a magyarokat? Itt síeljen!

Ismeretlen osztrák síterepek, Joglland
Vágólapra másolva!
Ausztria hagyományosan a magyar síelők legkedveltebb célpontja, elsősorban a közelsége miatt. Most olyan terepeket mutatunk be, amelyek kevésbé ismertek körükben, mégis nagy élményt nyújtanak.
Vágólapra másolva!

Amikor valaki előre tervezetten kivesz egy hét síszabadságot, végképp nem akar azon görcsölni, hogy lesz-e elég hó, illetve hogy nem unja-e meg a pályákat pár nap után. Ezért az egy hétre indulóknál általában alapkövetelmény a hóbiztosság és a legalább 50 kilométernyi pálya. E mellett persze legyen minél közelebb és a lehető legolcsóbb. Nem véletlen, hogy azok az stájerországi, illetve karintiai központok lettek a magyarok körében a legnépszerűbbek, amelyek a legjobban meg tudnak felelni ezeknek a feltételeknek.

Az osztrák idegenforgalmi hivatal budapesti kirendeltségének adatai szerint a muraui sírégió volt a legnépszerűbb a magyarok körében az előző szezonban, amikor 267 ezer vendég több mint egymillió vendégéjszakát töltött el ott. Villach-Faaker See következik 74 ezer, majd Lachtal 43 ezer vendégéjszakával. Murau, Semmering, Obertauern, Schladming vagy épp Hochkar neve szinte minden magyar síelőnek ismerős, ezek parkolóiban elég nagy számban állnak a magyar rendszámú autók. Most öt olyan síterepre hívjuk fel a figyelmüket, melyet kevesen ismernek. A távoliakon szinte alig hallhatunk magyar hangot, a közeliek pedig olcsó, egy-két napos kiruccanásra ideálisak.

Serfaus Fiss Ladis

Forrás: Flickr

Tirol persze messze van, és ott is megvannak a nagy nevek, a legismertebb terepek. De aki a legnagyobb nyugalomra, gyönyörű tájra és nulla tömegre vágyik, próbálja meg Serfaust. Az elmúlt években hatalmas fejlesztéseket hajtottak végre, a rendkívül hóbiztos terepen már 40 felvonó működik, a pályák hossza pedig meghaladja a 200 kilométert. Igen hosszú sífutópályák is vannak, de a szánkósok is 10 kilométernyi pályát találnak, s vannak hosszú, letisztított túraútvonalak is. Serfaus újabban szinte le se tud maradni a legjobb osztrák síközpontok toplistáiról. Az egyik legutóbbi szavazáson az egész Alpok legjobbjának választották, értékelve a hóbiztosságot, a kitűnő szállásokat, és a vendégszeretetet is.

Axamer Lizum

Forrás: Flickr

Aki elmegy Tirolig, de még jobban el szeretne bújni a világ elől, rögtön Innsbruck közelében találja Axamer Lizumot. Viszonylag szerény méretű terep, 10 lift és 40 kilométernyi pálya található itt. E miatt viszont a környékbeli árakhoz képest jóval olcsóbb is a síbérlet. Az olimpiai sikló 2300 méter fölé viszi a síelőket, a tetőn levő, panorámás étteremből, illetve annak hatalmas napozóteraszáról páratlan a kilátás. Itt sincs tömeg szinte soha, általában nyugodtan lehet száguldozni a kitűnően karbantartott pályákon. Az esti programok miatt érdemes elgondolkodni az innsbrucki szálláson, a városból egész télen ingyenes síbusz visz ki a terepre. A különféle akciós ajánlatok között rendre feltűnik a 99 eurós hétvége, amely 1 éjszaka szállást és 2 nap síbérletet tartalmaz. Még autóval nem rendelkezőknek is jó vétel lehet, hiszen Innsbruckba akár éjjeli vonattal is el lehet jutni Magyarországról.

Hochfügen-Hochzillertal

Forrás: Flickr

A határ közelsége miatt főleg németek körében népszerű terep, amely két rendszer összekapcsolásával jött létre, és rengeteget fejlődött az elmúlt években. Vannak, akik útban Tirol felé állnak meg egy napra, előnye ugyanis, hogy közel fekszik az autópályához. Pár éve az egyik legismertebb sípályatesztelő, a Skiresort.de oldalt működtető Oliver Kern ezt hozta ki egész Európa harmadik legjobb terepének. A hatalmas kapacitású felvonóknak köszönhetően ritkán alakulnak csak ki sorok, még a németek tömeges érkezése sem okoz általában gondot. Mintegy 180 kilométernyi pályán lehet síelni, de akinek ez is kevés, a Ziller völgyében további 3 nagy pályarendszer található, melyekre természetesen közös bérlet is váltható.

Az utolsó két terepet azoknak ajánljuk, akik csak néhány napos osztrák kiruccanásban gondolkodnak, viszont nem is akarnak sokat autózni a határtól, nem baj számukra, ha nincs legalább 50 kilométer pálya, de legyen nagyon szép a környék, és legyen rendben tartva az egész.

Gemeindealpe-Mitterbach

Forrás: Flickr

Mitterbach Soprontól kétórányi autózásra, Mariazell mellett található. A környék leghóbiztosabb terepének számít, noha az alja 800 méteren van, és a legmagasabb pont is csak valamivel 1600 felett. Egy nagyon hosszú ülős felvonó visz a középállomásra, majd egy másik a csúcsra. A felső részen található a környék legmeredekebb fekete pályája, a középállomástól pedig kanyargós erdei pályán lehet hosszasan lecsúszni egészen a faluig. A hosszú kék pálya levágásaiból alakították ki a piros pályákat. Noha a 16 kilométernyi pálya több mint fele kék besorolású, ezek helyenként pirosba hajlanak, és az erdei szakaszon szűkek is, keskeny fordulókkal. Kezdőknek tehát nem feltétlen ajánlott, ugyanakkor a felső részről a panoráma szép időben bámulatos, természetesen a hüttéből is. A síbérlet a nagy terepeken megszokott 45 euróval szemben itt csak 30 euró egy napra, és hétvégén sincsenek sokan. Pár napos síelésre ideális.

Joglland régió

Forrás: Flickr

E sírégió négy kicsi terepén összesen van annyi pálya, mint a nagynak egyáltalán nem nevezhető Mitterbachban. Viszont a 15 kilométernyi pályát 9 csákányos felvonó szolgálja ki. Semmeringtől délre található, leginkább a Szombathely környékén élőknek ideális, a vasi megyeszékhelytől ugyanis akár egy óra alatt is elérhető, autópálya-használat és -díj nélkül. Minden terep 1000 méter felett van, és viszonylag hóbiztosnak tekinthetők. A tanulópályák kis liftjei ingyenesek, és jó tudni, hogy a központi fekvésű Wenigzellben kellemes élményfürdő is van, amely délután kedvezményesen vehető igénybe. Ez kitűnő lazítási lehetőség síelés után. Egy terepre egy napnál többet viszont az 1-2 pálya miatt nem szabad számolni. A kezdők még csak-csak elvannak, de a profibbak hamar elunják őket. A közelség mellett természetesen az ár a legfontosabb vonzerő: egy terepre egy napra már 19,5 euróért lehet síbérletet kapni, a teljes régióra szóló kétnapos bérlet 37 euróba kerül. Akár pár órára is érdemes lehet kiugrani, délutáni és órás jegyek is vannak. Az persze jó kérdés, hogy meddig biztosított e terepek üzemelése.

Csődbe ment központok Alsó-Ausztriában

A magyar határhoz közeli, kicsi, alsó-ausztriai síközpontok közül az elmúlt években több is bezárt, mert nem tudták őket gazdaságosan működtetni. Még a legnagyobbak közé tartozó Hochkar is csődbe ment, és csak a tartomány tőkeinjekciója mentette meg, St. Coronára pedig a tartomány már kimondta a halálos ítéletet. Az idei szezon után szerelnék le a lifteket, de a település még küzd, hogy valahogy elkerüljék a helyieknek hatalmas bevételkiesést jelentő bezárást.