Dubajban elfogadták azt a tervet, hogy egy új turistakomlpexum részeként megépítik a világ legnagyobb óriáskerekét. A mostani rekordernél Amerikában is építenek magasabbat, rögtön kettőt is.

A 201 méteres Dubai Eye (Dubaj Szeme) átmérője jócskán meghaladja majd a jelenleg legnagyobb ilyen szerkezet nagyságát, amely Szingapúrban található, és 165 méter magas. Az óriáskerékről remek panoráma nyílik majd Dubajra és az olyan látványosságokra, mint a Burdzs al-Arab, a Palm Dzsumeira vagy a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa.

Az óriáskereket a Bluewaters Island-projekt részeként építik fel, a fejlesztők évi 3 millió látogatóra számítanak. A területen kereskedelmi és szórakoztatórészlegek, egy ötcsillagos hotel és lakóépületek is épülnek, és összesen 1,1 milliárd fontba kerül majd - írja a Telegraph. A munkát áprilisban kezdik, és három év múlva fejezik be.

Tavaly New York polgármestere, Michael Bloomberg jelentette be, hogy 2014-ben megkezdik egy 190 méter magas óriáskerék felépítését Staten Islanden.  Idén pedig Las Vegasban kezdik meg egy 167 méteres szerkezet felállítását.