A mínusz 70 fokkal már nem bírt a felfedezőkirály

2013.02.25. 19:54

A világ legidősebb embereként mászta meg a Mount Everestet, hét földrészen hét egymást követő napon futotta le a maratonit, de a téli Antarktiszt nem sikerült átszelnie a legnagyobb élő felfedezőnek tartott Sir Ranulph Fiennesnak.

Fagyási sérülések miatt kénytelen volt feladni az Antarktisz átszelésének tervét Sir Ranulph Fiennes, aki a világon elsőként akarta télen - minden külső segítség nélkül - átszelni sítalpakon a Déli-sarkot.

A 68 éves brit felfedező és ötfős csapata azt tervezte, hogy négyezer kilométert tesz meg sítalpakon, helyenként mínusz 70 Celsius-fokos hőmérsékletben. Január végén érkeztek a kontinensre, hogy néhány hetes felkészülés után március 21-én elinduljanak a félévesre tervezett útra. A csapat jelezte, hogy Fiennes nélkül is folytatni fogja az előkészületeket.

A Guinness Világrekordok által a földkerekség legnagyobb élő felfedezőjének nevezett Ranulph Fiennes egyszer már átszelte az Antarktiszt, de az nyáron történt, 1992-93 fordulóján. Fiennes másik csúcsteljesítménye a világ hét kontinensén hét egymást követő nap alatt megtett hét maratoni futás is. 2009-ben ő lett a világ legidősebb embere, aki megmászta a Mount Everestet.

Nem először szenvedett fagysérülést, tíz évvel ezelőtt, amikor az Északi-sarkot szelte át, bal kezének ujjvégei elfagytak, emiatt amputálni kellett őket. Eddig még senki nem tett kísérletet arra, hogy télen keljen át az Antarktiszon.