Égő testtel ugráltak ki a hőlégballonból

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi vizsgálat szerint nem bűncselekmény miatt robbant fel a turistákat szállító hőlégballon Luxor felett kedden. Egy helybeli mezőgazdasági munkás azt mondta: látta, amint az emberek meggyulladtak, és kiugráltak a gondolából. "Menekültek a tűz elől, de már a testük égett" - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

A 18 ember, köztük egy magyar állampolgár halálát követelő baleset előzetes vizsgálati eredményét szerdán ismertették. A MENA helyi hírügynökség jelentése szerint az ügyészségi vizsgálat - amelyet Hisam Mohamed Kandil miniszterelnök rendelt el - arra az eredményre jutott, hogy nem történt szándékos bűncselekmény. A baleset helyszínén négy nyomozócsoport tartott szemlét, beszéltek a helybeliekkel és ellenőrizték a hőlégballont üzemeltető társaság engedélyeit.

A 21 embert szállító hőlégballon a Nílus nyugati partja fölött, a világhírű Királyok Völgyének közelében, körülbelül 300 méter magasan volt, amikor kigyulladt, gáztartálya felrobbant, és a jármű egy cukornádültetvényre zuhant. A katasztrófát az egyiptomi kormányos és egy brit utas élte túl. A balesetnek 19 halálos áldozata volt: egy magyar turista és az egyiptomi idegenvezető mellett valószínűleg kilenc hongkongi, négy japán, két francia, egy brit és egy belga. A sajtóban még szerdán is egymásnak ellentmondó értesülések jelentek meg a halottak hovatartozásáról.

Az egyik nyomozócsoport közlése szerint a járművet üzemeltető Sky Cruise társaság tevékenységét legutóbb két héttel ezelőtt ellenőrizték. Az egyiptomi polgári repülésügyi miniszter, Váel al-Maadávi szerdán bejelentette: engedélyezték, hogy a brit hatóságok részt vegyenek a baleset körülményeinek kivizsgálásában.

Egy magát megnevezni nem kívánó nyomozó azt mondta, hogy a hőlégballon leszálláshoz készült, amikor egy kötél beleakadt a héliumot továbbító vezetékbe, majd tűz keletkezett. A tűz miatt felrobbant egy gáztartály, és a szerkezet - 300 méteres magasságból - zuhanni kezdett.

Egy helybeli mezőgazdasági munkás azt mondta: látta, amint az emberek meggyulladtak, és kiugráltak a gondolából. "Menekültek a tűz elől, de már a testük égett" - tette hozzá.

Az internetre felkerült egy amatőr videó is, amelyen látni lehet a hőlégballon utolsó pillanatait. A felvételen látni, ahogy füst emelkedik a gondolából, ezután a ballon meggyullad, és egy pillanat alatt összeroskad, majd a szerkezet tűzgolyóként csapódik a földhöz.