Megújul a zalakarosi gyógyfürdő

Felavatták a zalakarosi gyógyfürdő új részlegét
Vágólapra másolva!
Közel 600 millió forintos beruházással, az Új Széchenyi-terv támogatásával alakítják át a zalakarosi gyógyfürdő legrégebbi fedett részlegét, illetve alakítanak ki gyerekeknek szánt, fedett élményfürdőt.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki bejáráson és sajtótájékoztatón Burján Richárd, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy nettó 597 millió forintba kerülnek a munkálatok, amelyekhez 220 millió forint támogatást biztosít a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP). A fürdő saját forrásból közel 100 millió forintot ad hozzá, a fennmaradó részt hitelből finanszírozzák.

Forrás: MTI/Varga György
Forrás: MTI/Varga György

A nyitott gyermekrészt tavaly adták át

Két ütemben készülnek a beruházások, már elkezdődött a fedett gyermekvilág kialakítása az eddigi, kevésbé kihasznált úszómedence területén, ez után pedig a legyező alakú fedett fürdőt alakítják át az év végéig.

Végh Andor, a fürdő szolgáltatási osztályvezetője szerint augusztusra fejezik be a gyermekrészleget, ahol két szinten függőhidakkal, ösvényekkel, két új medencével, gyermekszaunával és játszóházzal igyekeznek aktív időtöltést biztosítani a legkisebb vendégeknek. Az 1970-es években épült régi fedett fürdőt ez után november végéig alakítják át, egybenyitják a szűk tereket, áthelyezik a szaunákat, egy eddig még kihasználatlan belső udvaron pedig új terápiás medencét létesítenek a gyógyulni vágyóknak.