Már Bakuba is elvisz a fapados Budapestről

wizz air, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egymásra talált a magyar kormány és a Wizz Air: mindkettő a keleti nyitást erőlteti, s a szerelem első gyümölcseként lehet értékelni a diszkont légitársaság ma bejelentett Budapest-Baku járatát. A kormány számára elsősorban politikai okokból fontos a keleti terjeszkedés, a Wizz esetében azonban színtiszta gazdasági racionalitásról van szó: olyan útvonalakat keres, melyeken nem kell számolnia fapados konkurenciával.
Vágólapra másolva!

Az unión belül szabad az égbolt, bárki oda indít járatokat, ahova csak akar. Keletre viszont csak az érintett államok által kijelölt légitársaságok repülhetnek, ezért a Wizz Airnek nagy szüksége van arra, hogy jó viszonyt alakítson ki az érintett országok kormányaival. A bakui járat bejelentésekor először fordult elő, hogy magas rangú magyar kormány-tisztségviselő ült a Wizz Air vezérének oldalán.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár nem titkolta, hogy komoly egyeztetések voltak az azeri és a magyar hatóságok között a járatnyitásról. Hasonló esetben általában mindkét ország kijelöl egy-egy légi céget az útvonal repülésére, amelyet a másik is engedélyez. Baku esetében azonban az azeri nemzeti légitársaság nem kívánt a piacra lépni, az azeri hatóságok mégis engedélyezték a Wizz Air megjelenését.

Ez főleg annak fényében érdekes, hogy Moszkva és Isztambul esetében a Wizz már rég megkapta az engedélyeket magyar oldalról, azonban az orosz és a török hatóságok nem adják meg az áldást a másikról. Szijjártó egyébként elmondta, hogy jövő heti moszkvai tárgyalásain komoly erőfeszítéseket tesz majd ez ügyben.

A közvetlen bakui járattól az államtitkár természetesen az üzleti kapcsolatok további javulása mellett a turistaforgalom fellendülését is várja. A járat valószínűleg sikerre van ítélve. Nem is annyira a magyarok érdeklődése miatt, hanem mert jelen pillanatban meglehetősen kevés cég repül Európából Bakuba, ráadásul igen drágán - a Wizz árai nyilvánvalóan csökkentésre kényszerítik a konkurenseket, ez pedig tankönyvi módon hozza az utasszám emelkedését.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Wizz Air vezérigazgatója nem titkolja, hogy az azeri utasok tekintélyes része továbbutazik majd Budapestről, s noha a Wizz nem biztosít csatlakozást, az utasok ezt a problémát megoldják maguk több jegy vásárlásával. A járat menetrendje is ezt tükrözi: a gépek este szállnak fel Budapestről, Bakuból pedig hajnalok hajnalán indulnak vissza. Így az érkező utasok rengeteg járattal repülhetnek tovább nyugatra, a fapados légitársaság nyilván abban bízik, hogy ezt egy másik Wizz Air járattal teszik. Más kérdés, hogy a hazai utasok számára ez a menetrend igen kedvezőtlen.

Viszont talán a budapesti turizmus is fellendülhet egy kicsit attól, ha a Baku felől érkező átszállók csak később utaznak tovább, hiszen így fél vagy akár egy-két napot is eltölthetnek Budapesten. Az új járat kapcsán Szijjártó azt is elmondta, hogy a Wizz Air segítségével több keleti országban is népszerűsítik majd Magyarországot, s ebbe a munkába a Magyar Turizmus Zrt. is besegít.

Persze a hazai utasokat elsősorban az érdekli, hogy érdemes-e Azerbajdzsánba repülni nagyjából 35 ezer forinttól induló retúr jegyárak mellett. Hivatalosan muszlim országról van szó, de volt szovjet tagköztársaságként sokan elfordultak a vallástól, meglehetősen sok az ateista, és kevés a mecset. Sajnos csak vízummal lehet beutazni, de ezt legalább el lehet intézni a budapesti azeri nagykövetségen.

Forrás: AFP/Vladimir Fedorenko
A Budapest méretű Baku önmagában is megér két-három napot

A Budapest méretű Baku önmagában is megér két-három napot, óvárosa a világörökség része. Mecsetek, gyönyörű paloták, parkok, fürdők s újabban a plázák mellett felhőkarcolók is épülnek. A fővároson kívül a természeti látnivalók vonzzák a legtöbb turistát, a Kaukázus változatos tájain túl egyedülállónak számít a speciális mikroklímával rendelkező Gobusztán. Holdbéli tájak és egészen meghökkentő élményt nyújtó sárvulkánok láthatók itt. A nemzeti parkhoz tartozó sziklarajzmúzeum szintén a világörökség része. Az árak kissé alacsonyabbak, mint Magyarországon, de a minőségi szállodák igen drágák. A járatok június közepén indulnak, eleinte heti kétszer repül a Wizz Bakuba.