Édesvízi vizakaland

Tisza-tavi Ökocentrum, kárókatona
Vágólapra másolva!
Április utolsó hétvégéjén ünnepli első születésnapját a Tisza-tavi Ökocentrum, amely nemcsak Poroszló, hanem az egész régió turizmusát fellendítette. Ami nem meglepő, mert az Európa legnagyobb édesvízi akváriumával rendelkező élményközpont tényleg fantasztikus, és egyáltalán nem csak a gyerekeknek. Láttunk vidraetetést, több száz kilós vizákat, pelikánokat, és sétáltunk a most még nagyon nyugodt vízparton. Persze a tiszai halászlé sem maradt ki.
Vágólapra másolva!

Tudja, hogy a Magyarországon őshonos viza hány méteresre nőhet meg? És hogy melyik állatot nevezik toportyánnak? Vagy azt, hogy melyik a leglustább hazai béka? A Tisza-tavi Ökocentrumban ezekre és még sok más kérdésre is választ kaphatunk. Régóta terveztem megnézni ezt a már külsőre is érdekes létesítményt, amelyről korábban írtunk már az [origo]-n. Végül is egy sajtónap keretében valósult meg a látogatásunk, amikor alaposan megismerkedhettünk az ökocentrum lakóival. Akik nincsenek kevesen, hiszen több mint ötvenféle halnak, vízimadaraknak, különleges emlősöknek, hüllőknek és egyéb állatoknak ad otthont a központ.

Csodálatos élővilág

Fotó: Kecskés Barbara [origo]
Vizák etetése

Az ökocentrum akvárium része - amellett, hogy hatalmas (1 millió literes) - talán azért is annyira lebilincselő, mert amíg az édesvizeinkben amúgy csak alig néhány centiméternyi távolságig lehet ellátni, addig az ökocentrumban teljesen átlátszó vízben úszkálnak a halak, így könnyedén meg lehet figyelni őket. A vizák, amelyek esetenként akár kilencméteresre is megnőhetnek, úgy kerültek régen Magyarországra, hogy felúsztak a tengerekből, és a magyar vizekben rakták le az ikráikat. Tárlatvezetőnktől megtudtuk, hogy ez a folyamat mára megszűnt, mert a romániai Vaskapu-erőmű megakadályozza őket abban, hogy elérjék a vizeinket, így az ökocentrumban látható vizák külföldről, Bulgáriából érkeztek.

Már csak a vizák miatt is megéri eljönni ide, számomra az jelentette a legnagyobb élményt, amikor egyszerre úszkált fölöttem és mellettem négy-öt másfél méteres, több száz kilogrammos viza. Alulról nézve nagyon mókás látványt nyújtanak hatalmas szájukkal és hosszú bajuszszálaikkal, és a gyerekek "magyar cápának" is szokták nevezni, mert külsőre van köztük némi hasonlóság. A vizák azonban meglehetősen szelíd természetűek: az etetésükhöz az akváriumba ereszkedő gondozónak még azt is hagyták, hogy az oldalukat simogatva együtt ússzon velük. A viza egyébként még arról híres, hogy ő adja a világ legdrágább kaviárját (a belugakaviárból 2200 euróba kerül egy kilogramm), ezért szeretik tartani mesterséges tározókban.

Fotó: Kecskés Barbara [origo]
Jóízűen evett a vidra

Látványos volt még a vidrák etetése is, nem is gondolnánk, hogy kis termetük ellenére mekkora vadászösztön rejlik bennük. Aztán láttunk kevésbé vonzó állatokat is, például barna varangyosbékát, amely bár igen lusta, de a szájában simán eltűnik egy tízcentis fehér egér is. Nem érdemes kikezdeni vele, és kísérőnk menet közben megjegyezte, hogy Magyarországon minden kétéltű és hüllő védett, így többek közt a békákat sem szabad bántani. Az állatok mellett a 3D-s mozi szintén népszerű programnak számít, és ne hagyjuk ki az épület tetején lévő kilátót sem, ahonnan három tájegységre, a Tisza-tóra, a Bükkre és a Mátrára is rá lehet látni tiszta időben.

Április 27-én lesz egyéves az Ökocentrum, és ezen a napon 365 forintos belépővel látogatható a létesítmény. Rengeteg programmal, többek közt táncelőadásokkal, kézművesvásárral, gyerekfoglalkozásokkal, borkóstolóval és Balkan Fanatik koncerttel várják a látogatókat az Ökocentrumban. A részletes programlista itt olvasható.

Aztán jöhet a központ kültéri részeinek a körbejárása, ami szintén többórás program. Láttunk többek közt békésen lakmározó rackajuhokat, szigorú tekintettel figyelő aranysakálokat, vagyis toportyánokat, halat lakmározó pelikánokat, de van játszótér és tájház is. Az Ökocentrumot néhány tíz méter választja csak el a Tisza-tótól, így bármikor ki lehet sétálni a tópartra is. Bár a központban természetesen van büfé, a pár percnyire lévő Fűzfa Pihenőpark éttermében készített tiszai halászlét mindenkinek ajánlani tudjuk. A park udvarán ismerkedtünk meg egy pár napos, nagyon édes kisbáránnyal, amelyet anyja sajnos nem fogadott el, ezért cumisüvegből etetik gondozói.

Fotó: Kecskés Barbara [origo]
Az ökocentrum épülete

Ami az ökocentrum újdonságait illeti, tavasszal tovább bővül az őshonos állatokat bemutató attrakciók száma, és hamarosan lesz állandó állatsimogató, kézművesvásártér, madárbarát kert és röpderendszer, ahol sérült madarakat gondozhatnak, a kerékpárosok pedig előre programozott útvonalakat tartalmazó GPS-készülékeket bérelhetnek. További jó hír, hogy felújításra került Poroszlón a gyermek- és ifjúsági szállás, Abádszalókon pedig egy hatszobás dizájnpanzió fog megnyitni a nyáron. Tavaly 153 ezren látták az ökocentrumot, ami Poroszlón és Tiszafüreden ez alatt a néhány hónap alatt is 30-40 százalékos növekedést jelentett turisztikai szempontból. Megtudtuk, hogy egyre többen jönnek már három-négy napra, vagy akár egy egész hétre, a Tisza-tóhoz, aminek persze nagyon örülnek a helyiek.

Fotó: Kecskés Barbara [origo]
Rackajuhok

Rengeteg programlehetőség

Továbbra is az ökoturizmus az, ami hódít a régióban, és nem csak az ökocentrum miatt. Csak madárfajból több mint kétszáz él a környéken, így megéri nyitott szemmel járni. A legjobb pedig, hogy ebben a változatos természeti környezetben számtalan kikapcsolódási lehetőség közül lehet válogatni. Mehetünk például GPS-es csónaktúrára hét útvonalon, de lehet kincset keresni QR-kóddal, kerékpározni a tó körül, és a menetrend szerint közlekedő kishajójáratokat is ki lehet próbálni. A fiatalok körében főleg a különböző vízitúrák hódítanak, hiszen lehet itt kenuzni, kajakozni, sárkányhajó-túrázni, nyáron pedig ott van még a jet ski vagy a banánozás is.

A Tisza-tó partján egyébként minden településen találhatók kikötők, a leggazdagabb természeti környezetet a tó északi és középső részein találjuk, így mindenképp jó ötlet csónak- vagy hajótúrára menni. A Tisza-tó felszínén táblarendszer segíti az eligazodást, de aki először indul túrázni a tóra, annak érdemes lehet túravezetőt kérnie. A Tisza-tavi szigetek közül az Óhalászi-szigetet tartják a legkülönösebbnek, ahol ma emlékhely, madármegfigyelő torony és labirintus várja a kirándulókat. A horgászoknak is azt ajánlják, hogy üljenek csónakba és úgy pecázzanak, mert így a tó legeldugottabb vizeit is meghorgászhatják. Csónakot minden tóparti kikötőben lehet tárolni vagy bérelni. Ugyanakkor az időjárási körülményekről és a vízállásról mindig informálódjunk utazás előtt, mert egyes programok nagyon időjárásfüggők. Ottjártunkkor másodfokú árvízkészültség miatt nem lehetett például csónakázni a tavon, és az Ökocentrumnál lévő Vízi Sétány is víz alatt volt.

Fotó: Kecskés Barbara [origo]
Még nyugodt volt a magas vízállású Tisza-tó

Májustól indul be az élet

A vízállástól függően arra számítanak, hogy április utolsó hétvégéjén már újra járható lesz a másfél kilométer hosszú Vízi Sétány, aztán május elején fog igazán beindulni az élet a Tisza-tónál. A közelben (Tiszafüreden) lévő Robin KalandSzigeten június 1-jén várható a nyitás, akárcsak a Tisza-tavi strandokon, amelyek közül csak három (az abádszalóki, kiskörei, sarudi) fizetős. Mindegyik strandnak megvan a maga előnye, Abádszalók például klasszikus, fiatalos szórakozóhely, és Tiszafüreden általában késő este is zajlik még az élet a parton. Kisköre a kempinggel együtt működő csúszdás strandja miatt lehet vonzó, Poroszló lassan mélyülő partszakasza pedig a kisgyerekes családoknak ideális. De említhetjük Sarudot a gyerektáborai vagy Tiszanánát a romantikus partja miatt. Ahogy arról korábban is írtunk, kemping egyébként szinte minden part menti településen található, köztük Poroszlón, Sarudon, Tiszafüreden, és Abádszalókon is, de panziókból is bőven akad választék, az árak pedig meglehetősen barátságosak.

Forrás: MTI/Mészáros János
Mindegyik strandnak megvan a maga előnye

Fesztiválokból sincs hiány, így érdemes lehet utazásunkat egy-egy kiemelt eseményhez igazítani. Május 1-jén a kunmadarasi Honda Motoros Majálisra várják az érdeklődőket, három nappal később pedig a tavat megkerülő kerékpárversenyt és túrát (Intersport Tour de Tisza-tó) szerveznek. Nyáron lesz többek közt Kakas-szépségverseny, Tisza-virág program, cseresznye- és pálinkafesztivál vagy palacsintaparti, a részletekről és további fesztiválokról itt lehet tájékozódni. Egyszóval, ha a Balaton vagy a Velencei-tó után némi újdonságra vágyunk, akkor irány a Tisza-tó.