Leparancsolták a repülőről, mert túl kövér

2013.04.26. 10:15

A Southwest Airlines Chicagóból Denverbe tartó járatáról leszállítottak egy túlsúlyos utast, aki szerint úgy bántak vele, mint egy bűnözővel. Később visszaengedték a repülőre, amely fél órát késett.

Matthew Harper a denveri KDVR televíziónak nyilatkozva elismerte, hogy kövér, hiszen mintegy 155 kilogrammot nyom, a vele szemben alkalmazott bánásmódra azonban szerinte nincs mentség. "Úgy éreztem magam, mint egy bűnöző" - mondta a 34 éves texasi férfi, aki a munkája miatt sokat utazik az országban.

Harper elmondása szerint a Chicagóból induló járaton ült a testvérével, amikor a többi, beszállásra várakozó utas előtt arra kérték, hogy szálljon le a gépről, mert azt túlfoglalták. A társaság alkalmazottja azután megkérdezte tőle, hogy ismeri-e a Southwest szabályzatát a túlsúlyos utasokra. Amikor igennel válaszolt, a nő a következőket mondta neki: "Csak el akarom magyarázni önnek, hogy mit tehetek, és mit nem. Azonnal kipaterolhatom erről a gépről."

Harper leszállt, majd végül mégis visszaengedték 30 perces késés után. "Soha életemben nem aláztak még meg ennyire. Amikor visszaszálltam, az egyetlen dolog, amit tehettem, hogy lehajtottam a fejem" - mondta a férfi. "Ráadásul volt két nálam is nagyobb férfi a repülőn, és velük nem csinálták ezt végig." Denverben Harper panaszt tett, és 100 dollár kártérítést ajánlottak neki, de azt nem fogadta el. Most jogi lépéseket fontolgat.

A túlsúlyért fizetni kell?

A Southwest honlapján a társaság arra biztatja a túlsúlyos vásárlókat, hogy vegyenek maguknak egy másik jegyet is, hogy minden utas kényelmesebben utazzon. A cég bocsánatot kért Harpertől a történtek miatt, de hangsúlyozta, hogy nem tagadták meg tőle az utazást.

A túlsúlyos légi utasok kérdése egyre több figyelmet kap, legutóbb a csendes-óceáni Szamoa nemzeti légitársaságáról érkezett hír, amely testsúly alapján kéri el a viteldíjat. Szakértők szerint példáját mások is követhetik.