Turistákkal zuhant le egy hőlégballon Törökországban

Hőlégballonnal a Balaton felett, stég
Vágólapra másolva!
Lezuhant egy turistákat szállító hőlégballon hétfőn Törökország középső részén. A balesetben két ember életét vesztette, további huszonhárom pedig megsérült - közölték a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Két idős brazil állampolgár meghalt, többen pedig könnyebben megsérültek amikor lezuhant egy turistákat szállító hőlégballon Törökországban. A ballon reggel hat óra körül szállt fel a Kappadókia központjában fekvő Göreme városban 23 spanyol, argentin és brazil turistával és a pilótával. Mintegy 300 méteres magasságban összeütközött egy másik hőlégballonnal, aminek következtében kibillent az egyensúlyából és hirtelen süllyedni kezdett. A sérültek többsége csonttörésekkel került kórházba.

http://videa.hu/player?v=gnNrEa6vtL0QqhTJ

Az utóbbi években jelentősen fejlődött a hőlégballonos turizmus Törökországban, elsősorban Kappadókiában, ahol a különleges, természet alakította tájformák mellett történelmi és kulturális látványosságok várják az érdeklődőket. Itt találhatóak a híres föld alatti barlangvárosok, amelyek az első keresztények búvóhelyei voltak. Nagyon népszerű az UNESCO világörökségi listájára 1985-ben felkerült Göreme Nemzeti Park, a tündérkémények néven ismert, furcsa kőzetoszlopok, valamint a sziklatemplomok.

Nagyon sok turista kifejezetten azért keresi fel Kappadókiát, hogy hőlégballonról csodálhassa meg a világon egyedülálló, kivételes szépségű sziklás hegyvidéket. Az utóbbi tíz év alatt több mint hatszorosára növekedett a hőlégballonos repüléssel foglalkozó társaságok száma. Az összesen 140 hőlégballont üzemeltető vállalatok 1400 embert foglalkoztatnak.

Forrás: MTI/EPA/Anatolia

Két hónappal ezelőtt az egyiptomi Luxorban történt hasonló, de sokkal súlyosabb kimenetelű baleset. Az a hőlégballon felrobbant és tűzgolyóként csapódott földbe, aminek következtében 19 ember, köztük egy magyar állampolgár vesztette életét.