Vészkijárat az amerikai álomból

2013.05.28. 21:03

A dobogókői szívcsakrahívők mellett vannak még páran e földgolyón, akik lakóhelyük ezoterikus nagyságának tudatában élik mindennapjaikat. Egy amerikai kisvárosban ez ráadásul akkora méreteket ölt, hogy az egész turizmus erre épül: a tízezres arizonai városka, Sedona évente négymillió embert vonz. Persze ehhez az is kellett, hogy lélegzetelállító vörös színű hegyek környezetében áramoljon a földből az energia. Az, hogy állítólag Madonnának is itt van nyaralója, Elvis pedig örömmel fotózkodott a vörös sziklák előtt, eltörpül mindezek mellett.

Sedona a Sonora-sivatagban található, ahova a már májusban is 40 fokos Phoenixből indultunk. Az arizonai táj olyan, mintha a Gyalogkakukk-ból kelt volna életre: fákkal azonos magasságú saguarók, azaz kandeláberkaktuszok  pettyezik a dombokat, és alkotnak olykor egybefüggő ligeteket. Két és fél óra múlva még ennél is valószínűtlenebb álomvilágba érkezett velünk a minibusz: monumentális homokkőhegyek, fenséges vörös sziklák és meredek kanyonok tárultak elénk.

Fotó: Vincze Barbara [origo]
Ilyen kép fogadja a Sedonába érkező látogatót - jobbra a Bell Rock (Kattintson a többi képért!)

Ez a lenyűgöző természeti szépség lett leöntve egy jó adag ezotériával, szemlátomást őrült sikeresen: a maga tízezer lakosával Sedona az amerikai ezotéria köldöke, évente négymillió látogatót vonz. Helyszíni tapasztalataink szerint a new age-mozgalom él és virul, 22 évvel Douglas Coupland X generáció című kultművének megjelenése után is létezik olyan hely, amely kiutat mutat az amerikai álomból.

Sokan 40-50 éves koruk körül, burn out-szindrómásan választják vészkijáratként Sedonát, nem is véletlen, hogy az átlagéletkor a városban 50 év. Egy 60 év körüli hölgy - aki két ottani túránk közül az estit vezette - például az után költözött ide, hogy lerázta magáról az egyik legnagyobb szállodalánc rabigáját. Mint mondta, negyvenes éveiben jött el a pillanat az életében, hogy sikítófrászban tört volna ki, ha még egyszer irodai kiskosztümöt kell felvennie, vagy be kell szállnia egy repülőbe.

Westernből előpottyant túravezetők

A túravezetők amúgy általában úgy néznek ki, mintha egy western tematikájú farsangi mulatságról érkeztek volna, vagy ugyanilyen filmben lennének statiszták. Az a minimum, hogy a derekukon egy valóban működő pisztoly lifeg - a városban gyakorlatilag nincs bűnözés, de azért engedélyezett a fegyvertartás -, a csizmájuk sarkán pedig gyakran ott csattog a sarkantyú. Csak ló helyett főleg dzsippel járnak.

Az itt élők fantáziája igen élénk, amiről az is tanúskodik, hogy mindenféle alakokat belelátnak a sziklákba, egyebek mellett fekvő Snoopy-t, harangot és katedrálist. A vörös sziklák pedig remek alapot adnak a naplementetúrákhoz. A naplemente megtekintése itt szemlátomást nagyjából épp olyan esti program, mint a fogmosás: tömegek özönlenek fényképezőkkel vagy távcsövekkel a hegyekre, és figyelik, hogyan színeződik el a táj. A rutinos Sedona-rajongókat az újoncoktól úgy lehet megkülönböztetni, hogy az újoncok a naplemente irányába, a dörzsöltebbek pedig épp az ellenkező irányba figyelnek, hogy lássák, hogyan festi át a Nap a hegyek oldalát ragyogóból világító vörösre.

Fotó: Vincze Barbara [origo]
Naplemente-turizmus a Sedona fölötti egyik hegyen (Klikkeljen a képekért!)

Az indiánok csak a szertartásaikra jöttek ide

Sedona éghajlata mérsékelt félsivatagi, a telek általában enyhék, ritkák a mínuszok, nyáron pedig gyakori a 30 fok feletti hőmérséklet. Az indiánok már jóval a fehér ember megérkezése előtt ismerték a környéket, és gyógyító helynek tartották. A yavapai és az apacs törzsek számára szent terület volt a vörös sziklák földje. Nem éltek itt, csak olyankor keresték fel a környéket, amikor az isteneiknek akartak áldozni, vagy gyógyító rituálékat végeztek. Utóbbi során szikladarabokból raktak ki köröket a vörös földre, majd visszatértek Északkelet-Arizona száraz fennsíkjaira. Mérgesek is a mai napig a fehér emberre, hogy a szent helyre várost épített.

Az 1902-ben alapított városka a nevét Sedona Arabella Miller Schnebly-ről kapta. Ő Theodore Carlton Schnebly felesége volt, a város első postamesteréé, aki szorgalmáról és vendégszeretetéről volt ismert. A környék igazán ismert csak a 20. század hatvanas és hetvenes éveiben lett, amikor egyre több művész, életművész és hippi érkezett ide. Velük párhuzamosan, majd utánuk az amerikai sztárvilág is felfedezte magának Sedonát: John Wayne-től Elvis Presley-ig egy sor szupersztár fotózkodott a vörös sziklák előtt, és több filmet is forgattak a környéken. Walt Disney itt lakott egy darabig, a többi celebről, mint Tom Cruise vagy Madonna, csak sejtik a helyiek, hogy jelenleg is van itt nyaralójuk. A sztárok ugyanis diszkréten érkeznek: csak a városka fölötti reptér dolgozói következtetnek a fontos emberek jelenlétére olyankor, ha a leszállópályára több tízmilliós gép gördül. 

Fotó: Vincze Barbara [origo]
Az idegenvezetők néha arra biztatják vendégeiket, hogy a meleg kövekre feküdve szaunázzanak (Kattintson a kőszaunázókra!)

A Földből áramló energia hatása az önismeretre

Na de, miért vált Sedona a new age-hívők mekkájává? Vortex - ezt a szót lehet a legtöbbet hallani a városban, a jelentése kábé energiaörvény. Négy kiemelkedő vortexterületet tartanak számon a városka környékén: a Bell Rock, az Airport Mesa, a Boynton Canyon és a Cathedral Rock. Főleg környezetükben, de az egész környéken állítólag különösen erős rezgések örvénylenek a földből a felszínre, és ez az emberre is hatással van. Olyan hatásokat tulajdonítanak neki, mint hogy felerősíti az ember érzelmeit és lelki állapotát, ezért itt állítólag senki nem tud elbújni az igazság elől (sok párkapcsolat véget is ér Sedonában, szóval jobb egyedül odautazni). Sokan érkeznek azért, hogy megtalálják az igazi énjüket, az élet értelmét, hogy meggyógyuljanak, a kilencvenes években pedig jelentős ufóváró közösség bámulta az arizonai eget. 

Mindezek miatt különféle kis és nagy egyházak, valódi guruk és sarlatánok is letáboroztak itt hosszabb-rövidebb időre; voltak, akik maradtak, mások leléptek, amikor már nem annyira érezték az áramlást. A buddhisták maradtak, az egyik túrán el is vittek minket az Amitábha-sztúpához és a mellette lévő indián gyógyító körhöz.

Fotó: Vincze Barbara [origo]
Egy fa részlete az Amitábha-sztúpa mellett (Kattintson!)

Túracipő helyett aurafotó

Sedona mindezek következtében nemcsak a kiégett ötvenesek, az ezotéria hívei és az aktív éveik után békére vágyó nyugdíjasok központja, hanem azoké a vállalkozásoké is, amelyek rájuk építenek. Számtalan könyvesbolt - a nevükben minimum a kristály szó szerepel -, vegetáriánus étterem, masszázs- és meditációs központ, auralátó kínálja a szolgáltatásait, és teszi Sedonát az Egyesült Államok egyik legnagyobb new age merchandise központjává. Példaként: bár rengeteg a túrázási lehetőség a környéken, túracipőt egyetlen boltban sem tudtam venni, ellenben kínáltak nekem helyette aurafotót és indián csodafétisek másolatait.

Fölösleges otthonról a neten keresgélni a túrák között, a helyszínen ezerféle napi túra közül lehet válogatni, melyek ára a tartalom és az időtartam függvényében 50-100 dollár között van. Lehet persze efölé is menni, ha valaki mondjuk helikopterből szeretné megnézni a tájat, de mivel egy csomó magaslat van a kisváros környékén, fölösleges pénzkidobás. A legrövidebb dzsiptúrák általában másfél órásak, a száz dollár körüliek három órát ölelnek fel. Legalább egyetlen ilyen túrára érdemes befizetni, és reménykedni, hogy a túravezetőnk érthetően beszéli anyanyelvét, amihez nekünk csak a második alkalommal volt szerencsénk. Az esti naplementetúrát vezette az említett hölgy, aki a hotelmarketinges életéből menekült Sedonába, és aki nálunk is jobban izgult azon, hogy vajon eltűnnek-e a felhők a naplemente perceiben. Eltűntek. A világító vörös sziklák pedig tényleg elképesztő látványt nyújtanak, hasonlóan lenyűgöző tájat csak Izlandon lát az ember.

Fotó: Vincze Barbara [origo]
Sok könnyebb és nehezebb túraútvonal indul a városból, csak arra kell figyelni, hogy ne lépjen kaktuszba az ember (Kattintson!)

Szánjunk legalább három napot Sedonára, és miután kigyönyörködtük magunkat a vörös kövekben, gyalogoljunk. Könnyű, legfeljebb háromórás túra vezet a Boynton Canyonba, de Sedona egész környéke tartogat izgalmas látnivalókat. Mindenképp kiránduljunk el az Oak Creek Canyonba is, ahol sátrazni is lehet.

Hogy ki mennyire fogékony az ezotériára, az Sedonában tulajdonképpen mindegy. Az mindenesetre tény, hogy a lenyűgöző természetben végtelen nyugalom szállja meg az embert. A valós, földi veszélyekre csak olyan helyzetek emlékeztetik, amikor egy kőkupacra akar felkapaszkodni, de rászólnak, hogy ne tegye, mert felébresztheti a kövek alatt hűsölő skorpiókat.