Összetört egy repülő San Franciscóban

Vágólapra másolva!
Az Asiana Airlines Boeing 777-es gépe leszállás közben szenvedett balesetet. Nyolc sérültet kezelnek kórházban, állpotuk kritikus.
Vágólapra másolva!

Leszállás közben összetört a San Francisco nemzetközi repülőterén egy Boeing 777-es. A baleset után nyolc felnőttet és két gyereket vittek a San Franciso-i General Hospital and Trauma Centerben. A hat nő és négy férfi állapota kritikus, kezelik őket - jelentette a CNN.

Az Asiana Airlines 214-es járata szombaton szállt fel Szöulból, majd 10 óra 23 percet repült a kereskedelmi repülőketkövető Flight Aware honlapja szerint. A repülőgép fedélzetén 292 utas és 16 fős személyzet tartózkodott.

Anthony Castorani, aki egy hotelből látta a leszállást, a CNN-nek azt mondta, hogy földetérés után nagy fehér füstöt látott.

A repülőről készült videón az látszik, hogy a gép a hasán fekszik, a futóműve valószínűleg nem nyílt ki. Ennek viszont ellentmond, hogy egy másik szemtanú, Kristina Stapchuck, aki egy másik gépen ülve látta a balesetet, azt mondta, hogy a kerekek megcsúsztak egy kicsit. A kiégett repülő darabjai akkor váltak le, amikor a gép megpördült.

Egy Twitteren közzétett fotón az látszik, hogy az utasok csúszdán hagyták el a fedélzetet.

Az Asiana Airlines a Korean Air mellett egyike Dél-Korea két nagy légitársaságának. A társaságnak 12 Boeing 777-es gépe van, amelyek 246 és 300 közötti utast kéepsek elszállítani.

A San Franciscó-i repülőtéren a forgalmat leállították, több gépet a Los Angeles-is repülőtérre irányítottak át.

Az első jelentések arról szóltak, hogy a légitársaság gépének pilótája vélhetően elhibázta a leszállást, és ez okozta a tüzet. A repülőgép egy része teljesen kiégett, a farokrész megsemmisült. A hatóságok megkezdték a szerencsétlenség okainak a kivizsgálását.