Már nem néznek pornót a hoteltévén

a Jövő olcsó hotelszobája, Hub by Premier Inn
Vágólapra másolva!
Alaposan átalakult az elmúlt évtizedben a szállodai vendégek szobai szórakozása: televíziót egyre kevesebben néznek, az internetszolgáltatás viszont mára kulcsfontosságúvá vált.
Vágólapra másolva!

A Skift Global Trends Report című felmérésből kiderül, hogy a vendégek mindössze 9 százaléka néz tévét a szállodai szobájában. A hotelek filmkölcsönzésből származó bevétele durván az egyharmadára esett vissza 2002 és 2011 között. A díj ellenében nézhető pornófilmekre még jobban csökkent a kereslet, olyannyira, hogy néhány hotellánc már fel is hagyott ezzel a szolgáltatással.

A televíziók szerepét egyre inkább átvette az internetes technológia. A mostani vendégek jelentős része már nem utazik el egy vagy több digitális eszköz nélkül, így a szállodáknak az ő igényeiket kell kiszolgálniuk. Egy másik felmérés szerint például az üzleti utasok 61 százalékának az internetkapcsolat a legfontosabb dolog a hotelszobájukban, a televíziót csak 17 százalékuk említette. Sokan közülük a megérkezés után azonnal rácsatlakoznak a világhálóra, még azelőtt, hogy kicsomagolnának.

A trendváltásból még mindig sok hotel azzal próbál meg hasznot húzni, hogy díjat számol fel a szélessávú wifi használatáért. A nagy verseny miatt azonban egyre többen kínálják ingyen a vezeték nélküli internetet: a Skift felmérése szerint a szállodák kétharmada nem kér pénzt érte.

Pedig az ingyenwifi más módon is megcsapolja a hotelek bevételét. Az InterContinental Hotels Group kutatásából kiderült például, hogy az üzleti vendégek 64 százaléka a telefon helyett inkább interneten tartja a kapcsolatot a családjával. Ez a szállodák távközlési bevételein is meglátszik: a Skift felmérése szerint az egy szobára jutó ilyen bevétel az ötödére csökkent 2002 és 2011 között.