Száz kilométer gyerekekkel a Fertő tó körül

Fertő tó, kerékpártúra a Fertő körül
Vágólapra másolva!
Kéz a kézben sport és természet, szuper biciklis infrastruktúra, csekély szintkülönbség - ezek az adottságok. De vajon két tizenéves gyerekkel teljesíteni tudjuk-e két és fél nap alatt a Fertő tó körüli több mint száz kilométeres távot? A nyár közepén kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!

Az extrém szintkülönbségeket nélkülöző Fertő tó partja kimondottan arra termett, hogy kényelmes bringautat építsenek köré. Építettek is. Mi pedig pontosan a nyár közepén egy majdnem 12 és egy 13 és fél éves gyerekkel nekivágtunk a körülbelül 100 kilométeres útnak. Csakúgy, mint két évvel ezelőtt, Sopronból indultunk pénteken, és Fertőszentmiklósra érkeztünk vasárnap. A tó körüli gyűrű 135 kilométer hosszú - ebből 38 kilométer a magyar szakasz -, és csak ritkán vezet le a nádassal övezett tó közvetlen közelébe. Mi összesen körülbelül 100-110 kilométert tekertünk két és fél nap alatt, és végig a klasszikus tókerülő utat, a B10-et követtük.

A nyugati oldal lankáin szőlők között vezet az út (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Álomszerű bringaút

Az első bringatúránk óta a Fertő tavi bicikliút elfogult rajongója vagyok, amire számos okom van: a tó környéke sokkal szellősebben van beépítve, mint a Balaton, így a bringaút a településeket összekötő természetben vezet, nem kellett ilyen-olyan csökkentett forgalmú utakra ráerőszakolni. Talán ezért is van az, hogy a magyar szakaszt leszámítva szinte sosem tapad autóúthoz, sőt gyakran olyan helyekre is elvisz, ahová semmilyen más közlekedési eszközzel nem lehet eljutni.

Legfőbb erénye talán mégis az, hogy a Sopront követő 10-20 kilométeres szakaszt leszámítva (a tó területéből körülbelül egyötöd rész esik Magyarországra) alig van szintkülönbség, az út ausztriai szakaszának minőségéről pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A természetvédelmi területeket kivéve végig aszfaltozott, az aszfalton egyetlenegy kátyút sem észleltünk, nem növi be a növényzet, nincs fölpúposodva, a távolságok rendszeresen kitáblázottak, aszfaltra festett nyilak jelölik az útirányokat, lazítani úgynevezett design-pihenőhelyeken lehet; egyszóval a magyar buherabringautakhoz szokott kerékpárosnak ez maga a paradicsom.

Szupersztráda az osztrák oldalon (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Látszik, hogy az osztrákok a turisztikai célú biciklizést nem csupán pár nagyvárosi hippi és sportember gyermekded hóbortjának tartják - a fentiek mellett abból is, hogy bár a legtöbb szakaszon kényelmesen elférne a bringaúton akár egy terepjáró is, az autósok mégis tiszteletben tartják az utat. A három nap alatt két-három szőlősgazdát kivéve senki nem hajtott a bringások közé. És ők is kábé tízzel mentek.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy túránk másik felnőtt résztvevőjének a látottakról a biciklis sztráda kifejezés jutott eszébe. A keleti part legfelkapottabb üdülőhelyénél, Podersdorfnál a második napon aztán kiderült, hogy teljesen találó a sztráda analógia, mivel egy szakaszon bokros (!) elválasztósávval (!!) osztották ketté a jobb- és a baloldali sávot. Eltévedni vagy balesetet szenvedni egy ilyen úton nemigen lehet, legfeljebb ha valakinek kifejezetten ez a célja, úgyhogy a gyerekeket is bátran szabadjára engedhetjük.

Az út annyira veszélytelen, hogy csak akkor lehet letérni róla, ha szándékosan teszi az ember (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Mindkét oldalon rengeteg a pihenőhely, a táj pedig nagyon változatos, kezdve a soproni erdőkkel. Szőlődombok, puszta, szikes tavak, vízimadarakban gazdag nádasok, és néha olyan ívben összeboruló fák alkotják a tájképet, amelyek simán beleillenének díszletnek a Trónok harcá-ba. Sopronból első nap Joisig (Nyulas) nyomtunk le körülbelül 55 kilométert, nagyon kényelmes tempóban, sok megállással 6-7 óra alatt városi kerékpárral és trekking biciklikkel.

Keleti oldal - nyugati oldal

A nyugati part fölötti rész büszke borvidék, a Soproni-hegység nyúlványa. Itt aratás előtt álló búzamezők, napraforgótáblák, valamint a bájos városkák váltakoznak (Mörbisch, azaz Fertőmeggyes, és még inkább Ruszt kihagyhatatlan, utóbbinak középkori óvárosa rajta van az UNESCO világörökségi listáján). És mielőtt Neusiedl am See-nél elindulunk dél felé, érdemes betérni a borospincékbe és Heurigerekbe.

A keleti parton több a tájvédelmi körzet, itt van Ausztria saját mini Alföldje gémeskutakkal, mangalicával és szarvasmarhákkal. Utóbbiakat munka közben tekintettük meg, az egyik brosúra szerint ugyanis őket itt "felületmenedzserként" alkalmazzák: az a dolguk, hogy szép egyenletesre legeljék le a terepet. Fürdésre Neusiedl am See és Illmitz strandját választottuk. A tó vize állítólag olyan tiszta, hogy inni lehet belőle, de úgy tűnt, a többség inkább vitorlázásra és kite-ozásra használja.

Az illmitzi strandon a bringásokra is gondoltak Fotó: Vincze Barbara - Origo

Nem csapunk át étteremkritikusba, de nehéz lenne szó nélkül hagyni, hogy a szombat esti vacsoránkat Illmitzben egy Gault Millau-díjas étteremben, a Presshausban költöttük el egy kedves meghívásnak eleget téve. Jó volt látni az étlapon - majd a tányérunkon - a helyi jellegzetességeket: a Fertő tavi fogast és a környék jellegzetességeit, az éppen érő barackot és a ludat.

Innen indultunk haza a harmadik nap délelőttjén. Illmitzből érdemes a hosszabbik bringautat választani Apetlonba, mert sokkal szebb. Aztán jön a határ, és onnantól kezdve véget ér az idill. A határ utáni bicikliutak minősége alulmúlja az eddigieket: végig a dübörgő autók mellett halad, gyakran fel van gyűrődve az aszfalt, és a növények is szépen elkezdték bekúszni.

A nagy vizeket is tartalmazó természetvédelmi területek egyetlen hátulütője a szúnyog, védett övezetekben ugyanis tilos kémiai anyagokkal irtani őket. Péntek esti szállásunkon, Joisban a menetrendszerűen 9-kor érkező szúnyogok zárt helyekre kergették a nyaralókat, hiába a kellemes júliusi este és az éppen kezdődő Joisi Kultúrnapok. Aztán - ugyancsak menetrendszerűen - 10-10.30 között ahogy jöttek, huss, el is tűntek.

A keleti oldalon több a természetvédelmi terület. Itt például egy nemzeti parkon át vezet az út (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

A túra egyetlen igazi bosszúsága mégsem a szúnyogok voltak, hanem a helyszín megközelítése. A MÁV ugyan dülledt mellel hirdeti, micsoda bringabarát szolgáltatást nyújt, miközben nekünk és még pár bringásnak, akikkel szóba elegyedtünk, igencsak vegyes tapasztalataink voltak erről. Egy pofonegyszerű kísérlettel bárki meggyőződhet legalább egy furcsaságról: írja be a MÁV keresőrendszerébe Budapest-Sopron útvonalat bringaszállítással, és a rendszer vidáman dobja ki az IC-vonatokat is. Ám a jegypénztáros már nem lesz ilyen vidám, egyszerűen nem fog jegyet adni, az IC-ken ugyanis tilos a kerékpárszállítás.

Olyan is van, hogy egy bizonyos vonatra a rendszer ugyan jelez kerékpárszállítást, de a begördülő vonaton kiderül, hogy hivatalosan csak babakocsit szállíthat, az pedig már a kalauz jóindulatán múlik, hogy felenged-e minket a bringánkkal, vagy sem. A legjobb eset mégis az, amikor száz kilométer letekerése után állunk a peronon, és közlik, hogy a bringakocsi sajnos már megtelt, így nem férünk föl. Ilyenről is hallottunk.

Mennyi idő alatt mennyiért?

Az igazán kemény arcok egy nap alatt lenyomják a teljes kört, gyerekekkel kényelmes tempóban, sok megállással érdemes három napot rászánni, aki pedig 60-60 kilométerre osztja a távot, annak elég a két nap is (kompozással rövidíteni is lehet).

És mindezt mennyiből? Nos, az odautat leszámítva a helyszínen a low budget kempingtől a négycsillagos szállodai szintig ezerféle szolgáltatás van; kétágyas szobát panzióban 30-40 euróért már lehet találni egy éjszakára fejenként. A Magyar Kerékpárosklub tagjai a tagkártyájuk felmutatásával ráadásul kedvezményesen foglalhatnak szállást.

A felszerelés

Alapszabály, hogy csak a legszükségesebbeket szabad vinni. Pár tárgyról viszont kijelenthetjük, hogy nélkülözhetetlen: antihisztamin és kálcium tabletta a váratlan rovarcsípések ellen; lámpák és villogók (ha nincs eleve a bringán), hátizsák helyett csomagtartóra szerelhető oldaltáska, gumipókok, bukósisak, naptej, pumpa, magnéziumtabletta az izmok ellazítására, térkép és jó sok szúnyogriasztó. Biciklit a magyar és az osztrák oldal összes településén lehet bérelni, ha nem ragaszkodunk a sajátunkhoz, az e-biciklistákat pedig 23 töltőállomás fogadja a tó körül.

Sós tó rengeteg állattal

A legek szerelmesei nemcsak azért örülhetnek, mert 9 és 10 között vélhetően itt találkoznak majd a nyár legtöbb szúnyogjával: a Fertő tó Európa legnyugatabbra lévő sztyeppetava, és jóval nagyobb a sótartalma, mint a Balatoné. Délnyugaton, Apetlon mellett itt van Ausztria legalacsonyabb, 114 méteres pontja, ami 3684 méterrel lejjebb van az ország legmagasabb pontjánál, a Großglocknernél. A természetfotósok is tapsikolhatnak örömükben, ugyanis a tó élővilága nagyon gazdag, több veszélyeztetett faj otthona, csak madárfajból 340 él itt. Még egy leg: sok büszke tábla hirdeti, hogy a tó egy jelentős része fent van a világörökségek listáján.

És kinek ajánlható? Mérsékelten edzetteknek, kezdő bringásoknak, gyerekeknek és idősebbeknek; és olyanoknak is, akik nem beszélnek nyelveket, de vonzza őket a nyugati életstílus: rengeteg magyar dolgozik a vendéglátásban, akik készségesen lefordítják az étlapot. Ám vigyázat, értik azt is, ha magunk között kritizáljuk az ételt!

További fontos linkek:
Remek tó körüli útvonaltervező
Hasznos infók térképpel
További hasznos infók