Tízezreket lehet spórolni

balhé a KLM gépen, illusztráció
Vágólapra másolva!
Hétfőtől hat napig tart a KLM akciója, amelyben több tengerentúli célpontra is nagyon kedvező áron lehet repülőjegyet venni.
Vágólapra másolva!

A holland légitársaság hírlevelében már napokkal ezelőtt felhívta a figyelmet arra a foglalási akcióra, amely hétfőtől hat napig tart. A KLM hihetetlen árakat ígért, és néhány célponton valóban tízezreket lehet spórolni a szokásos vagy akár a korábbi akciós árakhoz képest is. Az utazást 2014. március végéig be kell fejezni, és persze van néhány megszorítás a dátumra és az időtartamra vonatkozóan.

Első látásra néhány latin-amerikai város tűnik jó választásnak. Havannát, Buenos Airest és Sao Paulót még akciósan sem nagyon szokták 200 ezer forint alatt kínálni az oda repülő légitársaságok, így most a 175-190 ezer forint között árak igazán jónak számítanak. Hongkong és Sanghaj sem tűnik rossz választásnak 120-122 ezer forintért. Igaz, előbbire volt már ennél kedvezőbb akciója is a légitársaságnak évekkel ezelőtt, de azóta nem lett olcsóbb az utazás.

Több város esetében ugyan szintén kedvező árakat találunk a szokásoshoz képest, ilyen szinteken azonban már korábban is előfordultak akciók, más légitársaságoknál is. Az ománi Maszkat helyett pedig, amelyet 109 ezerért kínálnak amszterdami átszállással, érdemes megfontolni a közeli Dubajt, ahová a Wizz Air október végétől indít közvetlen járatot, kevesebb mint kétharmadáért. Dubajban ugyan drága a vízum, de az emírségeket össze lehet kapcsolni a valóban rendkívül izgalmas Ománnal.