Tenger, napfény potom áron

2013.10.02. 10:06

Mítosz csupán, hogy a Kanári-szigetekre elutazni egy vagyonba kerül. Csak időt kell szánni a megszervezésére, és vállalni a kényelmetlenségeket.

Eleinte minden rendben haladt. Épp hazafelé készültünk Gran Canariáról, a Kanári-szigetek névadójáról. Kényelmesen elbuszoztunk a fővárosból, Las Palmasból a repülőtérre, ahol még arra is maradt bőven időnk, hogy három üveg bort vegyünk: két nagy vöröset - egyet Riojából, egyet Ribera del Dueróból -, egy helyi malvasíát pedig Lanzarote szigetéről. Szinte elsőként értünk a beszálláshoz is a Ryanair Brüsszel Charleroi-ba tartó járatára, ami nemcsak azért volt fontos, hogy ne kelljen harcolni a kézipoggyász felrakásáért, de azért is, mert Brüsszelben csak egy órát hagytunk az átszállásra, így minél közelebb akartunk ülni a kijárathoz. Feladott csomagunk nem volt, a Ryanairrel addig soha nem késtünk, így a terv kivitelezhetőnek tűnt.

Egyszer aztán a mögöttünk álló tömeg elkezdett egy másik irányba oszladozni. Szedtük mi is a lábunkat, de az időközben módosított beszállókapunál persze már nem sikerült elfoglalni olyan jó pozíciót. Aztán teltek-múltak a percek, és nem történt semmi. Mindenki egyre ingerültebb lett. Én már azt saccolgattam, mikor késsük le tutira a csatlakozást, és mennyibe fog kerülni az ott alvás és az új jegy másnapra. Eszembe jutott az a felháborodás, amelyet néhány hete egy blogger váltott ki odahaza, aki kimutatta, mennyivel olcsóbb egyénileg utazni, mint utazási irodával. Az ellenérvek között sok minden elhangzott, például hogy a repülés kényelmesebb és biztosabb egy szervezett úton. Szóval, amikor fél órával a tervezett indulás után a gép közepén, a feleségem mögötti ülésen, a kis bőröndömmel a lábam alatt kuporogva felszálláshoz készülődtünk a négyórás útra, tudtam, miről beszélnek a bloggert kritizálók.

Kilométerenként hat forint

Sokaknak talán ennyi is elég ahhoz, hogy inkább egy utazási irodára bízzák magukat, pedig ez az út eddig a pontig egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt! Eleve már abban van valami bizsergető érzés, ha az ember 44 ezer forintért szerez egy repülőjegyet egy Budapesttől 3670 kilométerre lévő városba, ahol ilyenkor is 30 fok várja. Márpedig a mostani jegyünk ennyibe került fejenként, odafelé milánói (bergamói), visszafelé brüsszeli átszállással. És ez még drágának számított: alig egy éve a szomszédos szigetre, Tenerifére ennél egy tízessel olcsóbban repültünk.

A Ryanair a Milánóhoz közeli Bergamónál száll le, ahol mindenképp érdemes megnézni az óvárostFotó: Gaál Csaba - Origo

Elégedettségünket növelte, hogy ezúttal odafelé még egy rövid városnézés is belefért abba az öt órába, ami a csatlakozó járat indulásáig hátra volt. Egy 20 percenként járó helyi busszal és egy siklóvasúttal ugyanis 2,10 euróért fél óra alatt fel lehet jutni Bergamo hangulatos óvárosába, ami igazán megért egy kitérőt.

Az igazi mégis az volt, amikor megérkezve Gran Canariára egy olyan apartman teraszáról bámulhattuk a naplementét és a part menti sétányon vonulókat, amely fejenként napi 7 ezer forintba került, és Las Palmas legnagyobb strandjára nézett. Merthogy a turisták többségével szemben mi nem a sziget kedvelt üdülőhelyeit - Playa del Inglés, Maspalomas, Puerto Rico - vettük célba, hanem a fővárost. Teneriféhez hasonlóan a modern hotelek itt is a szárazabb déli parton nőttek ki a semmiből, míg a spanyol hódítók az északi fertályon alapították meg a szebbnél szebb városokat. Az ottani fővárossal, Santa Cruzszal szemben azonban Las Palmas maga is büszkélkedhet strandokkal: a három kilométer hosszan elterülő Las Canterason például, ahol mi is laktunk, egész nap nagy élet volt. Ideális hely az olyanoknak, akik a tengerparti heverészés és evés-ivás mellett egy régi épületekkel is rendelkező, tipikus spanyol város forgatagára is kíváncsiak.

Kilátás Las Canteras strandjára az apartmanunk teraszárólFotó: Gaál Csaba - Origo

A szállás és az utazás öt éjszakára tehát durván 80 ezer forintból jött ki egy főre, ami azért jócskán elmarad az utazási irodák 200 ezer forinttól kezdődő egyhetes áraitól (és itt nem voltak további rejtett költségek).  "De a transzfer meg az étkezés" - szól rögtön az összehasonlíthatóságot számon kérők érve. Nos, a repülőtérről fejenként 2,95 euró (900 forint) volt a buszjegy a szállásunktól 15 perc sétára lévő Santa Catalina pályaudvarára, a szupermarketben meg olyan olcsó volt minden, hogy fejenként napi 1000-1500 forintból bőven megreggeliztünk és megvacsoráztunk, isteni sonkákkal, kolbászokkal, sajtokkal, gyümölcsökkel és borokkal. Nem is bírtunk napi egynél többször étteremben enni, ami viszont valóban drágább, mint itthon: egy főre a 7,50-es menü és a 25 eurós haltál (jó borral) között váltakozott. A friss tengeri ételeket és a spanyol konyhát azonban feltétlenül ki kell próbálni, nem kevésbé a borokat a friss, zöldes verdejótól a fűszeres, mély tempranillóig. Egy tipp az ínyenceknek: a Presidente Alvear 20 szám alatti d' Guijelo delikát boltot és kóstolót - ahol egyébként magyar chocoMe csokoládét is árultak - mindenképp ki kell próbálni; Rubén Ramos Robléja 9,50 euróért igazi best-buy.

Aktívan és passzívan

Azután ott vannak a kirándulások. Ezekért a szervezett utakon részt vevők is külön szoktak fizetni, nem is keveset. Mi most alapvetően pihenni mentünk, és csak egy körutat tettünk a Las Palmashoz viszonylag közel lévő Arucasba és Terorba. Mindkettő elbűvölt meseszép régi városrészével, de a 6-700 méteres magasság az időjáráson is érzékelhető, néha nagy felhők ereszkedtek a hegyoldalra. Tenerifével ellentétben most nem béreltünk autót, a buszhálózat itt is jó, a jegyek 2-3 euróba kerültek fejenként, de arra számítani kell, hogy a sok szerpentin és megálló miatt 20-30 kilométert is csak 30-40 perc alatt lehet megtenni (kivéve az autópályákon közlekedő közvetlen járatokat). A sziget egyébként tényleg sok látnivalót kínál a vulkáni képződményektől és homokdűnéktől kezdve a festői kisvárosokon át az élményparkokig, ezekről bővebben egy korábbi beszámolónkban olvashat.

Teror 1760-ban épített bazilikája mögött lassan leereszkednek a felhőkFotó: Gaál Csaba - Origo

Természetesen nincs két egyforma út, mint ahogy két egyforma igényű utas sem. Van, akinek nincs ideje keresgélni, egyénileg szervezni az útját. Van, akinek az extra kényelem, kiszámíthatóság és biztonság megér több pénzt. És olyan is akad, aki inkább szalad a telepített idegenvezetőhöz, ha egy csótányt lát a szobájában, mint hogy eltapossa azt. Mi inkább eltapostuk, de az esti szellőben a teraszon internetezve (mert a wifi a legtöbb szállodával ellentétben itt ingyen volt), kortyolgatva a vörösborunkat és majszolva hozzá a jamón serranót egyáltalán nem éreztük úgy, hogy bánkódnunk kéne valamiért.

S hogy a végére még csattanó is legyen: a Las Palmasból induló gép pilótája behozott negyed órát a késésből, így akkor is simán elértük volna a csatlakozást, ha történetesen még egyszer át kellett volna vergődnünk a biztonsági ellenőrzésen. De Brüsszel Charleroi repterén még ezt sem kell megtenniük a tranzitutasoknak: elég a kijáratot mutató nyíl követése helyett a megfelelő ajtón egy szinttel feljebb menni, és máris ott vagyunk az induló gépek beszállókapuinál. Tény, hogy amikor este 10-kor végre hazaértünk BKV-val az otthonunkba, már hullafáradtak voltunk. De panaszkodni eszünkbe se jutott.

Az átszállós fapados repülőutakról korábbi cikkünk itt olvasható.