Hiányoznak már a szürke hétköznapok

Bringás nászutasok, kerépár, bicikli, nászút, utazás
Vágólapra másolva!
Több mint 22 ezer letekert kilométerrel a hátuk mögött Zárug Zita és Harkányi Árpád Ausztráliából mesélt nekünk közel két és fél éve tartó nászútjukról, amelybe a médiaszereplések ugyanúgy beleférnek, mint az élelmiszerboltok kukáiból megoldott vacsorák. Az életüket teljesen megváltoztató utazás megtanította nekik, hogy érdemes nagyot álmodni, és mindennap tenni is érte valamit.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben volt egy éve, hogy interjút adtatok Bangkokból az Origónak. Gyorsan elment számotokra ez az idő?

Zita: De még milyen gyorsan! Pedig azóta újabb 12 ezer kilométert beleraktunk a kerékpárokba, és ha jól számolom, kilenc új országban jártunk. Elképesztő, mennyire más időérzékkel rendelkezünk most, mint a korábbi életünkben, amikor a munkahely ritmusa szabta meg a nap menetét. Most a nappal kelünk (már amikor sikerül), és a nappal fekszünk, mint a tyúkok. Sokkal intenzívebbek a mindennapok, minden apró dolgot csodának élünk meg. Sokkal inkább a jelenben élünk, mint korábban, hiszen nem kell a hétvégére várni, hogy azt csinálhassuk, amit szeretünk.

Hányadik kilométernél jártok épp?

Zita: Jelenleg a 22 585 letekert, kerékpárral megtett kilométernél vagyunk. Ez bizony nem kevés, és örömmel nyugtázzuk, hogy a kitűzött 40 ezer felén már túl vagyunk, innen már csak hazafelé vezet az út. „It's downhill from here!" – ahogy az ausztrálok mondják.

A 20 ezredik kilométert ünnepelve Ausztráliában, az Északi Területeken Forrás: Harkányi Árpád

Árpád: Ez természetesen a csak együtt, a saját kerékpárjainkon megtett táv, amikor hajóztunk, repültünk vagy a szárazföldön voltunk kénytelenek valamilyen motorizált közlekedési formát igénybe venni, azt nem is számoltuk, hiszen az ilyesmit mi csak „teleportálásnak" hívjuk, mert annyira más, és annyival kevesebb élményt ad a kerékpározás után.

Ugyanaz a tempó, ugyanaz a lelkesedés?

Zita: Így 2 év és 5 hónap után nem lenne igaz azt mondanunk, hogy a tempó ugyanaz. Lelassultunk, de ez nem feltétlenül a fáradtságból ered. Jobban körbenézünk, jobban felfedezzük a környéket, ahol járunk, többet vagyunk a helyiekkel. Pakisztánig, azaz 2011 végéig jóformán minden vízum az útlevelünkben volt, így azoknak az érvényességi ideje diktálta a tempót. Azóta jóval lassabban haladunk, többször hosszabbítunk is egy-egy vízumot. Lelkesedés terén pedig egy kissé lejjebb adtunk, és ezen nem is csodálkozunk, hisz hosszú út áll mögöttünk. De az eltökéltség, hogy végigcsináljuk, nem hagyott alább.

Zita és Árpád utoljára Sydneyben töltöttek el egy helyben egy hetet Forrás: Harkányi Árpád

Árpád: Azért még mindig van bőven lendület, de már tovább vacillálunk, amikor egy könnyebb, rövidebb, de kevésbé szép és egy nehezebb, de szebb út között kell választani. A végén még persze most is a szebbet választjuk, legutóbb például így süllyedtünk el egy 10 mérföld hosszú homokos tengerpart közepén a biciklikkel. A dagály elől felmenekültünk a bokrok közé, ahol tábort vertünk, és kivártuk a következő apályt, ami éjjel kettőkor volt. Este már nem volt szembeszelünk, és a tenger is csendesebb volt, a tengerpartot pedig egész széltében kemény, nedves homok takarta, amin ekkor már könnyedén vissza tudtunk jutni a civilizációba. A kerekeink alatt apró rákok rohangáltak, felettünk pedig a Tejút világított az égen. Előző nap szentségeltünk, hogy már megint micsoda kalamajkába keveredtünk, de akkor ott éjjel a csillagos ég alatt minden újra kikerekedett, és tudtuk, hogy minden pont úgy történt jól, ahogy történt.

Az hiányzik kicsit, hogy egy helyben legyünk, és mindennap ugyanott ébredjünk, a kiszámíthatóság, vagyis azok a bizonyos szürke hétköznapok, amikor mindig ugyanazt csinálja az ember. Nekünk ez már két és fél éve nincs, és kezdünk vágyni rá. Tudom, nagyon furcsán hangzik, de ez van, és ez nem panaszkodás, hanem csak felismerés. Nekünk szinte minden nap más, máshol kelünk, máshol ébredünk, más emberekkel találkozunk. Ez nagyon izgalmas, és ez adja az útnak az egyik lényegét, de ennyi idő után mégis néha – egyre sűrűbben – terhes tud lenni.

Az Origo utazás rovatának rendszeres olvasói már rengeteg országról olvashattak beszámolót tőletek. Visszatekintve az elmúlt két és fél évre, van-e már kedvenc hely, amelyre nosztalgiázva gondoltok vissza?

Zita: Rengeteg kedves emlékünk van, mind más és más miatt kiemelkedő. Van, ami kifejezetten új barátságokhoz kötődik, van, ahol a táj volt lenyűgöző, és van, ahol a hatalmas vendégszeretet töltött el boldogsággal.

Biciklizés 4000 méter felett Tádzsikisztánban, a Pamírban Forrás: Harkányi Árpád

Árpád: A Pamír keresztezése a 2011-es tél elején még most is a túra egyik gyöngyszeme, de persze a hunzákra is meleg szívvel emlékszünk vissza. Mind a mai napig úgy gondoljuk, hogy oda, Pakisztánba jó lenne egyszer visszatérni. India még mindig vegyes érzelmekkel él bennünk, és bár eddig gondolni sem akartunk rá, hogy valaha visszatérjünk, most, hogy lassan három hónapja egy fejlett országban élünk és utazunk, az a fajta őskáosz is kezd hiányozni.

Nepálban az Annapurna körbesétálása szintén az egyik csúcspontja volt a túrának, na és Banglades továbbra is ott van a legnehezebb, ugyanakkor legizgalmasabb, legegyedibb országok között, ahogy Mianmar (régebbi nevén Burma) is, még úgy is, hogy ott „csak" hátizsákkal jártunk. Mianmar egy nagyon izgalmas ország, gyönyörű kultúrával, amely még nincs nagyon átitatva a nyugati fogyasztói társadalom mintáival.

Mianmarban egy vidéki piacon Forrás: Harkányi Árpád

A délkelet-ázsiai országokban rá kellett döbbennünk, hogy a felkapottabb helyeken már nem az egyszerű, messziről jött vándort látták bennünk a helyiek, hanem a gazdag országból érkezett vendéget. Nem ránk voltak kíváncsiak, hanem csak a pénzünkre. Ezzel együtt mi is csak egy kirakatot láttunk az ő életükből és kultúrájukból, amihez néha még belépőjegyet is kellett vennünk.

Ezzel szemben azokban az országokban, ahol nem igazán beszélhetünk turizmusról, mint például Grúziában, Örményországban, Iránban, a közép-ázsiai országokban, az „isztánokban" vagy például Bangladesben elképesztő nyitottsággal és szeretettel fordultak felénk az emberek, és sokszor megsértődtek, ha pénzt ajánlottunk fel nekik, nemhogy elvárták volna.

Pakisztánban egy hunza családdal Forrás: Harkányi Árpád

Persze, amikor letértünk a turistaútvonalakról, ugyanezt Délkelet-Ázsiában is megtaláltuk, de nehezebb volt, meg hát nem véletlenül alakult ki a turizmus ott, ahol a legszebb, legérdekesebb látnivalók vannak a környékén.

Hogy a legnagyszerűbb élményeknél maradjunk, mindenképpen kiemelném a thaiföldi Koh Tao szigetén eltöltött hetet, amikor először megismerkedtünk a tengeri élővilággal. Ez egy új szerelem lett, ahogy a timelapse videók készítése is. Indonéziában pedig felmásztunk két vulkánra, a Bromóra és a Rinjanira, na és persze az a Balin eltöltött szűk két hét sem volt éppen felejthető...

A Rinjani vulkán csúcsán állva, 3726 méter magasan Forrás: Harkányi Árpád

És mi volt a mélypont az elmúlt egy év során?

Zita: Legjobban a rühesség viselt meg. Több hónapon keresztül nem bírtunk megszabadulni ettől, pedig mindenféle vegyi és természetes gyógyszert magunkra kentünk. Igazán felszabadító volt azt tapasztalni, hogy megszabadultunk ettől a betegségtől. Még az ellenségemnek sem kívánnám azt, amit azokban a hónapokban átéltem.

Árpád: Amikor búvárkodtunk, 18 méteres mélységben... Viccet félretéve, én most kezdek igazán belefáradni az utazás melletti sok egyéb tevékenységbe. Jó, hogy ezt felismertük, mert ha így folytatnánk, az az első számú úti szabályunk rovására menne, amely így szól: „Enjoy the Ride", vagyis élvezni az utat.

Már több mint 30 cikket írtunk az Origo utazási rovatába, és máshol is sokat publikáltunk. Emellett idén a második magyar naptárunk kiadásával párhuzamosan egy nemzetközi, angol verzióval is próbálkoztunk, de be kellett látnunk, hogy arra már nincs elég időnk, energiánk és kapcsolatunk. Így nem sokkal az ausztrál-nemzetközi crowdfunding projektünk elindítása után fel is adtuk azt, és most már csak a magyar projektre koncentrálunk. Meg fog jelenni egy gyönyörű falinaptárunk B/3-as méretben, minden oldalon egy-egy olyan országot, környéket bemutatva, ahol megfordultunk az elmúlt egy évben. A tavaly kiadott naptár anyagiakban több hónapot hozzáadott az utazásunkhoz, amiért nagyon hálásak vagyunk az olvasóinknak, a vásárlóknak. Úgy tűnik, ez idén is megismétlődik, igaz, egyelőre kisebb sikerrel.

A 2014-es falinaptár előnézete Forrás: Harkányi Árpád

Ugyanakkor azt már látjuk, hogy csupán ezekből a bevételekből nem tudjuk tovább finanszírozni az amúgy nagyon alacsony költségvetésű utazásunkat (ez kb. havi 75 ezer forint/fő, beleértve mindent). A blogolás, a cikkírások, a naptárak készítése, úton lenni, az utat álmodni, tervezni, szervezni, megélni, ezek külön-külön mind nagyon élvezetes tevékenységek, de ennyi minden együtt, ennyi ideje, ez már kezd kicsit sok lenni. Ez már sokkal inkább munka, mintsem egy egyszerű utazás, vagy épp nászút. Ezért gondoltunk rá, hogy most kicsit megállunk, egy rövid időre mást csinálunk - remélhetőleg ez munka lesz -, ami kikapcsol és kiránt minket az utazásból, hogy aztán újult erővel és kicsit feltöltött tarisznyával tudjuk újra folytatni.

Nemrég repültetek át Ausztráliába. Nagy volt a kulturális sokk Ázsia után?

Zita: Ó, igen. Csönd van, béke, kevés ember, tisztaság és sok-sok szabály. Mókás volt beszélgetni a helyi magyarokkal, akik azt emelték ki, hogy mekkora a különbség Európa és Ausztrália között, mi meg folyton a hasonlóságokat véltük felfedezni – nyilván két év Ázsia után igazán otthon, Európában érzi magát itt az ember.

Kelet-Timorban, Zita biciklijén azok a papírdobozok, melyekbe a biciklik lettek csomagolva az Ausztráliába való átrepüléshez Forrás: Harkányi Árpád

Árpád: Míg Ázsiában keskeny, zsúfolt utakon lassan, és első ránézésre kaotikusan és számunkra fájdalmasan hangosan hömpölyög a gyalogosoktól, riksásoktól, koszos buszoktól és teherautóktól, szekerektől vegyes forgalom, addig itt Ausztráliában még a kertvárosok mellékutcáin is olyan széles, makulátlan, aszfaltozott út van, amelynek sok ázsiai országban még a legnagyobb nemzeti sztráda sem ér a nyomába. A forgalom pedig jóformán csak autókból áll, azokból is kevesebb van, ők viszont sokkal gyorsabban hajtanak, mint amire Ázsiában bármilyen jármű képes lenne, ezért továbbra is figyelnünk kell a biztonságunkra, csak kicsit másképp.

Itt sok a biciklisáv, bicikliút is a városokban, és elképesztően fejlett az infrastruktúra. Mindig mindenhol van áram, tiszta, jóízű, biztonságos ivóvíz folyik a csapból, és közel három hónap alatt nem találtunk olyan nyilvános WC-t, ahol ne lett volna WC-papír, ráadásul kevés kivétellel mind nagyon tiszta is volt. Ez Ázsiában elképzelhetetlen lett volna, pláne, hogy ott a legtöbb országban nem is használnak WC-papírt, csak vizet és a kezüket.

Ausztráliában nagyon más minden, mint Ázsiában Forrás: Harkányi Árpád

Az emberek gondolkodásmódja is más. Itt rögtön értik, miről van szó, amikor megpillantanak a furcsa kerékpárjainkon. Nem néznek minket földönkívülinek, hamar komoly beszélgetéseket tudunk folytatni bárhol bárkivel, aki arra nyitott, mert persze a közös nyelv, az angol is megvan. Igaz, az ausztráloknak van egyfajta beszédmódjuk és különleges szókincsük, amit állítólag még sokszor az Angliából ide utazó sem ért meg elsőre.

Az ausztrálok hozzánk való viszonya is teljesen más az ázsiaiakénál: végre nem vagyunk többé „a gazdag nyugati" a helyiek szemében, hanem csak egy érdekes, különleges, és valószínűleg kispénzű hippi-világvándor, ez a státusz pedig sokkal közelebb is áll a szívünkhöz.

Ázsiában sokfelé igazi kuriózumként mutatott be benneteket a helyi sajtó. Ausztráliában is médiasztár a bringás magyar pár, vagy ott ez már nem olyan nagy durranás?

Zita: Nagy léptékben mérve nem vagyunk olyan különlegesek, mint Ázsiában voltunk. Viszont akárhova megyünk, bármelyik államába Ausztráliának, a helyi közösségek mindig nagy örömmel fogadnak minket, nagyon csodálkoznak rajtunk, megy a sok „wow". Nagyobb médiamegjelenésre inkább a magyar közösségek körül számíthattunk. Voltunk rádióban, a magyar adásban, volt újság, amely interjút készített velünk, még profi fotóst is küldtek.

Aztán aranyosak az utcai, közlekedésbeli bekiabálások is. Sok hajrát kapunk, az emberek odaintenek nekünk, hogy mutassák, tetszik nekik, amit csinálunk. Persze az ausztrál akcentust nem könnyű megérteni, az első hónapban folyton azt értettük, hogy valami „jó hagymáról" magyaráznak, azt hittük ez valami szleng. Ugyanis azt mondják nekünk, „good on you", ami az ő szájukból egészen úgy hangzik, mintha azt mondanák „good onion".

Indiában egyszer valósággal letámadták Zitáékat az újságírók Forrás: Harkányi Árpád

Árpád: Nem vagyunk mi médiasztárok, csak két egyszerű ember vagyunk, akik nagyot álmodtak, és merték meglépni az álmukat. A médiaszerepléseknek csak azért teszünk mindig örömmel eleget, mert jó lenne még több „nem normális embert" látni a világban, beleértve magyarokat is. Ez az utazás megtanította nekünk, hogy érdemes nagyot álmodni, és mindennap tenni érte. Kell némi bátorság, vakmerőség és tettrekészség az élethez, hogy izgalmas, tartalmas legyen. Ez a fajta életfelfogás, vagy inkább életérzés az, amit többek között szeretnénk üzenni, akár a médián át is.

Ausztrália jóval drágább ország, mint az ázsiaiak voltak. Hogyan tartjátok fenn magatokat?

Zita: Főzünk magunkra, sátorban lakunk. Nem olyan nagy varázslat itt olcsón élni, persze csak ha az ember vándorol. Egy lakást fenntartani, autóval járni már alapból drágább. Láttunk azért itt is off-grid – víz és elektromos hálózatra nem bekötött – házakat, amelyek esővízzel, napenergiával működnek. Aztán jó és sok ételt lehet dumpster divingolással, azaz kukabúvárkodással összeszedni a nagy élelmiszerboltok kukáiban zárás után. Ennek külön hagyománya van itt Ausztráliában, sok városban van erre külön közösség. Nekünk csak párszor sikerült, mert ehhez jobb helyben lakni. Alvásra pedig kiválóak az út menti pihenőhelyek, sok helyen WC és víz is van. Sokszor lakunk olyan kerékpárosokkal, akikkel az interneten ismerkedtünk meg, erre szolgál a Warmshowers.org honlapja.

Árpád: Erről hamarosan megjelenik itt az Origo utazási rovatában egy kétrészes cikkünk, amely belemegy majd a részletekbe is. Fontos még kiemelnünk, hogy óriási segítségeket kaptunk és kapunk a helyi magyar közösségektől is. Minden nagyobb városban, ahol megfordultunk (Darwin, Brisbane, Gold Coast, Sydney, Melbourne) már vártak ránk a magyar családok. Ők büszkék ránk, hisz elbicikliztünk Magyarországról Ausztráliába, mi pedig így duplán örülünk annak, hogy magyarokként vagyunk itt, hiszen nagyszerű átélni azt a szeretetet, amelyet távolba szakadt honfitársainktól kapunk. Jó érzés ilyen távol Magyarországtól magyar családok otthonába csöppenni, magyar ételt enni - kicsit olyan, mintha hazaérkeznénk.

Merre tovább? Megálltok valahol hosszabb időre is?

Zita: Melbourne után repülünk Új-Zélandra, az északi szigetre. Itt szeretnénk megállni hosszabb időre, részben a karácsony miatt is, no meg hogy újra feltöltődjük energiával.

Új-Zéland után jön Dél-Amerika?

Zita: Reményeink szerint igen. Persze erre a pénz nincs még meg, ezért is próbálkozunk munkavízumot szerezni Új-Zélandra, és ha így sikerül dolgozunk, akkor mehet tovább a dolog. Latin-Amerika még mindenképp benne van a pakliban, nagyon szeretnénk kicsit megtanulni spanyolul, és becsavarogni Chilét, Argentínát, Peruban felmászni az Inka ösvényen a Machu Picchuhoz, megnézni a Titikaka-tavat, végigbiciklizni a Carretera Australt az Andokban. Aztán, hogy Észak-Amerikára marad-e kedvünk, időnk és lendületünk az európai hazatérés előtt, azt majd meglátjuk.

Egy éve is megkérdeztem: milyen lesz visszazökkenni majd a hétköznapi életbe, ha befejezitek ezt a maratoni nászutat? Gondolkoztatok már rajta?

Zita: Egészen biztos, hogy nehéz lesz hosszabb távon egy helyben élni. De tudjuk, hogy ez a nehézség előttünk áll, így nem ér majd minket felkészületlenül. Na és vár ránk odahaza a családunk és a barátaink, meg úgy hisszük, ha majd mi is eggyel többen leszünk, az biztosan leköt minket annyira, hogy ne érjünk rá ezen gondolkodni.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.