Közhely, de igaz: minden rossz után jön valami jó. Az Origo utazás rovatának szerzői legutóbb 2013 legrosszabb élményeiről meséltek, most a legjobbak jönnek. Megvalósult gyerekkori álom, feledhetetlen képek, izgalmas felfedezések és megkapó történetek.

Mindig úgy voltam vele, hogy amíg tehetem, előbb a távoli, egzotikus helyekre jutok el, és ráérek később bejárni Európát, nem beszélve szűkebb környezetemről. Persze már a korábbi útjaimat is a lehető legolcsóbban igyekeztem kihozni, ám 2013 számomra a fapados repülőjáratok felfedezéséről szólt. Kinyílt előttem Európa. Több országba is elrepültünk - főleg a mediterrán térségben -, és mind jó volt. Ha mégis egyetlen, szimbolikus pillanatot kellene kiemelnem, az az lenne, amikor Carvoeiróban, egy dél-portugál kisvárosban kiültünk első szállásunk teraszára, és egy üveg finom vörösbor mellett bámultuk a tengert és Algarve híres szikláit. Nemcsak a látvány nyűgözött le, hanem mindennek az ára is. Brüsszeli átszállással mindössze 34 ezer forint volt fejenként a repülőjegy a Ryanairrel, és napi 5 euró az autóbérlés. Március lévén a szállás is csak 50 euróba került, de a hőmérséklet nap közben simán felkúszott 20 fokra. Kerek volt a világ.

Némiképp hasonló pályát járt be a Travellina néven ismert Kisgyörgy Éva, csak ő a korábban meglátogatott száz ország után Magyarországot fedezte fel magának 2013-ban. Azon belül is a kastélyokat, illetve a kevéssé ismert gyöngyszemeket, legyen az egy különleges kis múzeum, templomrom vagy elhagyatott bánya. Számára a kevésbé látogatott helyeknek különös varázsa van: az elhagyatott kastélyoknak, romoknak az, hogy szinte felfedezőnek érzi magát az ember, ahogy ott botladozik a romok közt, az eldugott múzeumoknak, kisebb gyűjteményeknek pedig az, hogy szóba lehet elegyedni a gyűjtőkkel, és a gyakran órákig tartó beszélgetések során csodálatos embereket lehet megismerni. „Bár nekem szerencsém volt eljutni rengeteg helyre a nagyvilágban, úgy gondolom, nem kell feltétlenül mindig nagy dolgokra vágyni - fel kell kerekedni akárcsak a szomszéd településre, és kellően nyitott szemmel meglepően érdekes látnivalókkal, emberekkel lehet találkozni" - osztja meg tapasztalatát.

Balatonedericsen található a leghírhedtebb szellemkastélyunkFotó: Kisgyörgy Éva

Az emberi motívumot emeli ki legjobb élményeként az Origo munkatársa, Vincze Barbara is. „A dublini reptéren addig pepecseltünk szeptemberben a check-innél (át kellett pakolgatni, mert öt kilóval nehezebb volt a bőröndünk a megengedettnél), hogy bár időben megérkeztünk, a feladott - és még mindig két kilóval nehezebb - bőröndünk lekéste az utolsó elszállítást" - mesél a rosszul kezdődő beszállásról. Az Aer Lingus-os hölgy előbb szomorúan közölte ezt a tényt, majd amikor látta elkámpicsorodott tekintetüket, odahívta a főnökét, akinek füllentett valamit. A főnöknő erre telefonált egyet, majd közölték velük, hogy rohanjanak a biztonsági ellenőrzéshez, mert kivételesen eljuttatják valahogy a bőröndjüket a géphez. „Már becsatolva ültünk a gépben, amikor láttuk, hogy a reptéri aszfalton egy kis kocsin egymagában érkezik a túlsúlyos csomagunk. Úgy emlékszem, még egy-két perc késéssel is indultunk, hogy emiatt-e, az nem derült ki. Elképesztő hálálkodásban törtünk ki, hogy nem a Ryanairt választottuk, hanem a csak alig drágább Aer Lingust" - vonja le magának a tanulságot. Az útról itt olvashat beszámolót.

Borúra derű

Hogy a rosszat mindig jó követi, azt Zárug Zita és Harkányi Árpád példája is alátámasztja. A Földet körbebicikliző házaspár Indonéziában egy hét alatt felépült a dengue-lázból, és az első tünet után nyolc nappal már felmásztak a Rinjani nevű vulkánra. „Ez csak egy a rengeteg nagyszerű ázsiai élményeink közül, hisz lehetetlen egyre rámondani, hogy az volt a legjobb. De a szomszédos Bali szigetét, és a három pici Gili-szigetet 2600 méter magasból, a vulkán pereméről látni, végignézni a naplementét, aztán lefeküdni a földre és a szinte már világító Tejutat csodálni... Ez nagyon szép volt" - meséli Árpád az élményeit. A hegy 3726 méter magasan lévő tetejére csak két nap mászás után értek fel. Vezetőjük képtelen volt hajnali 2-kor felkelni, így csak az összes többi csoport után indultak fel erre a csúcsra. „Kezdetben mérgesek is voltunk rá emiatt, de aztán lett más bajunk: légszomj, fáradtság és a csúszós, köves terep, ami megnehezítette a feljutásunkat. A végén viszont pont így lett jó, mert mire felértünk, a tömeg elindult lefelé, és csak a miénk volt a csúcs. Mámoros negyed órát töltöttünk odafent, és az ereszkedés persze már könnyebben ment" - emlékszik vissza.

Boldog pillanatok a hegy tetejénForrás: Harkányi Árpád

Rosszul kezdődött a jelenleg Buenos Airesben élő Kun-Szabó Mariann túrája is a perui Machu Picchura. Egy nappal az előtt ugyanis, hogy Cuscóból fel kellett érnie az inka romvároshoz, a térségben általános tömegközlekedési sztrájkot hirdettek. Törölték azt a túrát is, amely elvitte volna őt egy darabon, és azt a vonatot is, amely onnan az egyetlen összeköttetés lett volna a Machu Picchuhoz. „Rögtönzött útitársammal gyorsan döntöttünk, és még a sztrájk előtt elindultunk a 120 kilométerre fekvő romokhoz. Egy napom volt megtenni ezt a távot, amely autóstoppolással telt, vadregényes tájakon. Négyezer méteres hegyek szerpentinjein kanyarogtunk, majd miután elfogyott az autóút, tíz kilométert gyalogoltunk a vonatsínek mentén. Este elcsigázva érkeztünk meg a Machu Picchuhoz, de időben voltunk, és végül is egy hatalmas kalandot tudhattunk a hátunk mögött" - idézi fel a rögtönzött kirándulást.

Bokán Katalin jelenleg Afrika déli csücskében él, és szereti a meleget, legjobb élménye 2013-ban mégis egy februári, észak-svédországi út volt. „Azt hittem, meg fogok fagyni a sarkkörön túl, és valóban, volt olyan éjjel, hogy -31 fokot mutatott a kocsi hőmérője, de érdekes módon - hála a nagyon száraz levegőnek - nem volt elviselhetetlen a hideg" - idézi fel emlékeit. Napokig vadásztak éjjelente a sarki fényre, míg végre sikerült olyan helyet találniuk, amely távol esett a mesterséges fényektől, és nem borította háromméteres hó, így autóval is meg tudták közelíteni, hogy jól láthassák ezt az elképesztő légköri jelenséget. „Napközben szikrázó napsütésben ragyogott a táj, mindent hatalmas hó borított, sosem jártam még ennyire békés és gyönyörű helyen ezelőtt" - ad bizonyítékot arra, hogy nemcsak a sarki fényért érdemes oda utazni.

Sarki fény Észak-SvédországbanForrás: Bokán Katalin

A fél világot végigstoppoló Csonka Gábornak, aki Vándorboy néven blogol, a legjobb élmény mindig az épp aktuális, de - ahogy mondja - számára valójában nincs is „leg", csak általában jó élmény. „Mert ha valaki megáll felvenni zuhogó esőben, 45 fokban, az a nap legjobb élménye. Amíg ilyen segítőkész, önzetlen, nyitott emberek léteznek, addig érdemes élni, utazni, megismerni ezt a sokszínű világot" - ad betekintést a mindennapok örömébe. Nem szívesen mond konkrétumokat, de számára ilyen ország volt például Irán, ahol egy este az egyik városból kifelé sétált, hogy olyan helyen aludjon, ahol nincsenek emberek. „A rendőr megállított, hogy hova megyek. Mondom kifelé, aludni, mert ott nem veszélyes. Mire ő: aludjak itt a parkban, biztonságos" - eleveníti fel egyik élményét. Iránban és Pakisztánban is előfordult vele, hogy a rendőrök megállították neki az első járművet, hogy tovább vigyék őt, az ománi Maszkatban pedig a taxisok akarták őt elvinni ingyen.

Szeretik a vendégeket

Az ingyenesség Szederkényi Olgának is nagy örömet okozott, de más módon. Szerzőnk Madridban járt, ahol az első este elmentek a Pradóba. Kiderült, hogy az utolsó két nyitvatartási órában mindennap ingyen be lehet menni a világ egyik leghíresebb és legrégibb képtárába. „Aznap megnéztük a Bosch-, másnap pedig a Velázquez-képeket. Aztán egy héten át mindennap más, hasonló kaliberű alkotó műveiben merülhettünk el. Utána pedig valamelyik szenzációs madridi bárban ittunk egy pohár bort, amihez mindig kaptunk grátisz kóstolófalatokat, azaz tapasokat. Madridban várják az embert. Örömmel. Ez pedig fantasztikus és egyre ritkább érzés" - mesél madridi útjáról.

Madrid, bor, VelázquezForrás: Szederkényi Olga

Dél-amerikai specialistánk, Soltész Béla ezúttal Erdélyben töltött egy hetet a csíkfalvi csűrszemináriumon, ahol erdélyi és magyarországi egyetemisták járták egy aprócska falu házait, és beszélgettek a lakóival. Felmerült a 21. század eleji erdélyi magyarság mindennapjainak összes fontosabb kérdése, az elhibázott privatizációtól a földhöz való ragaszkodáson át a kivándorlásig, a zűrös magyar-román viszonytól a még zűrösebb magyar-magyar viszonyig, a temetőben szedett szilvából főzött pálinkától a Facebook-használati szokásokig.

Egészen más okozta a legnagyobb örömet 2013-ban Gyémánt Balázsnak, aki gyerekként sokszor álmodozott a riói karneválról. A színes ruhák, a pezsgés, a gyönyörű táncosok, a hangulat, amelyet a fotókon látott, mélyen megmaradt benne. Elérhetetlennek tűnt számára Brazília, amely túl van az Óperencián, és csak az igazán kiváltságosak lehetnek ott és akkor. Februárban arra sodorta az élet, noha nem a karnevál miatt utazott Rio de Janeiróba. „Mégis azt vettem észre, hogy a világ legnagyobb bulijának próbanapján én is ott állok a stadionban több ezer boldog emberrel együtt. Ahogy a lelátóról néztem a tömeget, hirtelen elkezdtek potyogni a könnyeim. Akkor tudatosult bennem, hogy ilyen érzés, amikor egy álom valóra válik" - meséli meghatottan.