A Dubajban élő Colin Phillips a 100 méter magas Gravity Zone nevű daruról 151-szer ugrott le, amivel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe - írja a Daily Mail. Az alkalmatosság a Dubai Autodrome versenypálya mellett található.
Az előző rekordot 2011 májusában állították be Dél-Afrikában. Kevin Huntly akkor 105-ször vetette le magát egy nap alatt, így a mostani eredmény különösen jónak számít. Colin Phillips csak egy kisebb sérülést szerzett a kísérlet közben – kiugrott az egyik ujja -, de épségben megúszta az egészet.
A három szakaszban ugró Phillips szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a biztosító hevedereket mindig más testrészén kellett elhelyezni, mert ugyanazon a helyen komoly károsodást okozott volna a sorozatos nyomás. Szédülést és fejfájást azonban nem érzett, pedig ez ennyi ugrásnál könnyen bekövetkezik.
Az alábbi videó még 14 óra elteltével készült, amikor még csak 106 ugráson volt túl a férfi, de már az is rekordnak számított.