A magyar Marson jártunk

2014.02.10. 16:17

Mars-beli tájon sétáltunk, megnéztük az ország egyik legszebb román kori egyházi emlékét, visszautaztunk a szocializmusba, aztán bekukkantottunk egy remete cellájában. Mindezt egy tavasziasan téli napon, a Vértesben.

Budapesttől Bicskéig az autópályán suhantunk, majd Csákvár felé haladva a felcsúti kanyarnál rácsodálkoztunk a gigászi stadionra, melyhez képest maga a falu hobbitfalvának tűnik csupán. Első megállónk Gánt volt, egészen pontosan a gimnazista földrajzkönyvekből jól ismert egykori bauxitbánya.

Mars a Vértesben

Első éves voltam, mikor a geológia-terepgyakorlat egyik állomásaként megálltunk Gánton. Ennek már legalább 15 éve, úgyhogy a részletek nem maradtak meg bennem, csak arra emlékeztem, hogy nagyon különleges volt a hely atmoszférája, és hogy nagyon vörös volt minden. Emlékeim nem csaltak, ez a Mars-beli táj, ahol a sárgától a vörösön át a liláspirosig minden színárnyalat megtalálható, most is egészen szürreális élményt nyújtott.

Gánton az 1920-as években indult meg a kitermelés, és a bánya néhány évtizedig Európa egyik leggazdagabb bauxitlelőhelyének számított. A hatvanas évekre azonban kimerült, 1988-ban pedig végleg bezárt. A külszíni fejtés helyén ma földtani parkot alakítottak ki. Van itt tanösvény és bányászati múzeum, amely azonban most nem volt nyitva.

A tanösvény valószínűleg elsősorban a leendő geológusokat, gyakorló földrajztanárokat vagy a hozzám hasonló pályaelhagyókat hozza lázba, a vörösben úszó táj azonban mindenki számára különleges látvány. A bányászat okozta tájsebet a természet próbálja begyógyítani, sok helyen már megtelepedett a növényzet, és a nyomokból ítélve elég sok kisebb-nagyobb állat jár errefelé.

Nagyon vörösForrás: Tóth Judit

Egy 21. századi remete

Az itiner szerint az Oroszlánytól Pusztavám felé vezető útról egy murvás mellékútra letérve érhetjük el a vértesszentkereszti bencés apátság romjait. Pusztavám felé haladva a romot jelző táblák helyett csak egy óriási kígyóként tekergő szénszállító szalagot láttunk, mely már Oroszlány óta követett bennünket, és a legváratlanabb helyeken bukkant fel, hol az út felett, hol a fák között.

Végre ráleltünk a megfelelő útra, amelyet valóban tábla jelez, csak nekünk nem volt türelmünk kivárni, míg megtaláljuk. Hamarosan ott álltunk az ország egyik legszebb román kori egyházi emléke előtt. A romok őrzője, aki kutyájával az erdő szélén él, szigorú arccal méregetett bennünket, aztán – látva érdeklődésünket és azt, hogy nem cseng ismeretlenül a Csákok neve – mesélt nekünk a kolostor történetéről.

Hamar kiderült, hogy a környék múltja a kisujjában van, és az ember műveletlennek érzi magát mellette, amiért nem tudja kapásból, melyik család birtoka is volt ez a terület Zsigmond király idején. A nemrég visszakerült épületdarabok közül is megnézhettünk néhányat, melyek közül némelyik muskátlitartóként funkcionált az elmúlt évtizedekben. A romok darabjait még az 1700-as években kezdték elhordani innen. A környék épülő templomaihoz, a bokodi Öreg-tó malmához is vittek köveket, de Tatán, az Esterházyak által létrehozott angolpark műromjában is találhatunk innen származó darabokat.

Csoda az erdőbenForrás: Tóth Judit

A kolostortól nem messze található Gerencsérvár romjait is megnéztük. A vár a 12. század közepén épült, eredetileg főúri lakótorony volt. A középkori kirándulás után rövid időutazást tettünk a szocializmusba.

Szocreál életképek

Nem terveztük, hogy megállunk Oroszlányban, de aztán nem tudtunk ellenállni a szocreál panelfreskóknak. A város különleges műemlékekkel nem büszkélkedhet, viszont érdekes falképekkel annál inkább. A panelfelújítási program részeként néhány éve nemcsak szigetelték a házakat, de a város főútjának szocreál falképeit is elkezdték felújítani. Az ötvenes évek végén, illetve a hatvanas, hetvenes években készült sgrafittók (a reneszánsz idejéből származó díszítési technikával készült képek) ma is az oroszlányi városkép meghatározó elemei.

Labdázó lányokForrás: Tóth Judit

Torony, templom nélkül

Vértesi kiruccanásunk utolsó állomása az Oroszlány melletti Majkpuszta volt. Az itt található kamalduli remeteség a barokk egyházi építészet európai szinten is egyedülálló emléke, mely engem leginkább a belgiumi beginaudvarokra emlékeztet. A kőfallal körbevett remeteségben kis házikók, kolostorépület és egy templom állt. A kamalduli remeteséget Esterházy József alapította 1733-ban. 1770-re készült el minden épület, a remeték azonban alig egy évtizedet tölthettek csak itt, mert 1782-ben II. József feloszlatta a rendet.

A rend feloszlatása után a felszámolóbiztosok akkurátusan végezték munkájukat, és minden mozdíthatót elvittek. Még a templom tégláit is széthordták, és más épületekbe építették be őket, így a templomból mára csak egy torony maradt. A kolostor számos funkcióváltáson esett át az idők során. Volt posztó- és szűrgyár, majd az Esterházyak kastélya lett, de volt itt tábori kórház, munkásszálló és úttörőtábor is. A sokáig romosan álló épületet az utóbbi években teljesen felújították, áprilistól már teljes pompájában lesz látogatható.

Belépés a csend világábaForrás: Tóth Judit

A titkos alagutak

A remeteség celláit ma már bárki bérbe veheti, és elvonulhat ide egy kicsit a világ zaja elől. Megfordult a fejemben, hogy az elkövetkező két hónapot akár itt is tölthetném, megúszva a mindenfelől ránk zúduló kampányt. A hely szép, kellően távol van mindentől, és hát, az sem mindennapi élmény, hogy az ember egy remete egykori házában aludhat.

A cellaházak egyikében múzeumot rendeztek be, ahol megnézhetjük, milyen körülmények között éltek a fehér barátok. A puritán lakószoba mellett a remeték részére egy házi kápolnát, egy kamrát, és ami a legmeglepőbb volt, egy kivezető csatornával is ellátott, benti mellékhelységet is kialakítottak. Ez utóbbi, azt hiszem, igencsak ritkaságnak számított a 18. században.

A kamalduli remeték szigorú szabályok szerint élték életüket. Némasági fogadalmat tettek, amelyet évente csak két alkalommal, három napra szakíthattak meg. Akkor sem szólhattak, ha valami gond volt, a laikus testvérek onnan tudták meg, hogy valaki beteg, hogy egy égő gyertya került az ablakába.

Ide most már bárki elvonulhat a világ előlForrás: Tóth Judit

A majki kamalduli remetékkel kapcsolatban számos legenda maradt fenn. Állítólag a remeteség területéről titkos alagút vezetett ki a falakon túlra. Egyesek szerint csak a szomszédos halastóig, mások szerint viszont egészen az oroszlányi Várdombig. A hatvanas években még barlangászok is kutattak itt, és megpróbálták felderíteni az udvari kőkúttól induló alagutat, de a beomlások miatt nem sokra jutottak. Ez persze megindította a környékbeliek fantáziáját, számos feltételezés született arról, vajon kik és milyen célból használták az alagutakat. Az igazságot azonban máig nem tudja senki.