Előkerültek a régi közhelyek a nemiszervekről

TSA biztonsági átvilágításra váró utasok a La Guardia repülőtéren New Yorkban
TSA biztonsági átvilágításra váró utasok a La Guardia repülőtéren New Yorkban
Vágólapra másolva!
Egy volt reptéri biztonsági alkalmazott kitálalt, min nevetettek az utasok átvilágításakor.
Vágólapra másolva!

Sok utas gyanúját megerősítette annak a biztonsági alkalmazottnak a beszámolója, aki 2007-től 2013-ig amerikai reptereken teljesített szolgálatot. Jason Edward Harrington a Politico magazinnak írt cikkében elmesélte, hogy gyakran nevettek az átvilágító kapun áthaladó emberek meztelen képein.

A teljes testátvilágító készülékek a robbanóanyagok és fegyverek mellett szinte mindent ki tudtak deríteni. Harrington leírta például, hogy a túlsúlyos embereken minden fodrot és redőt láttak. Mindenfajta piercing is láthatóvá vált, és az emlőeltávolításon átesett nőket is könnyű volt felismerni, ahogy a sérvet is. Az átvilágító berendezésben az utasok gyakran elfeledkeztek magukról, így a gép nevetséges pozíciókban örökített meg őket, például tátott szájjal. „A biztonsági kormányzati rádiócsatornákon az összes régi, durva közhely előkerült a fajokról és a nem szervek nagyságáról" – mondta a volt alkalmazott, aki arról is beszámolt, hogy a technológiai változások később kevésbé árulkodóvá tették a képeket.

Harrington elárulta, hogy az elejétől kezdve utálta, hogy szemmel láthatóan ártatlan dolgokat kell elvenni az utasoktól. „Elvettem egy bögre otthon készített almalekvárt, mert veszélyt jelentett a nemzetbiztonságra. Még egy pilótától is el kellett koboznom egy körömvágó ollót, azon logika alapján, hogy pilóták az ollót arra használhatják, hogy eltérítik az általuk vezetett gépet" – idézte fel emlékeit. Zavarták a motozások is, amikor idősek, gyerekek és még csecsemők lába közét is végig kellett tapogatnia.

A volt biztonsági alkalmazott most könyvet ír a szolgálatban szerzett tapasztalatairól. Harrington blogot is vezet, ez itt olvasható.