Magyar hostel a toplista élén

Wombats City Hostel Budapest
Wombats City Hostel Budapest
Vágólapra másolva!
Az extra nagy kategóriában a Wombats City Hostel Budapest lett az első a hostelworld.com idei listáján.
Vágólapra másolva!

A Wombats City Hostel Budapest a legalább 251 ággyal rendelkező hostelek között végzett az élen a hostelworld.com 2014-es ranglistáján. A budapesti Király utcában található szállás egy osztrák bázisú lánc tagja. A tulajdonosok, Sascha Dimitriewicz és Marcus Praschinger eddig Béscben, Münchenben, Berlinben és Budapesten nyitottak Wombats City Hostelt. „Tisztaság és kényelem a kapuzárás és tízágyas hálótermek helyett" – fogalmazzák meg koncepciójukat honlapjukon. Elképzelésük szerint közelítenék egymáshoz a hostelek és a hotelek kategóriáját. A stratégia sikeres volt, hiszen a lánc tagjai 2003 óta szinte minden évben elnyerték a Hostelworld.com díját.

Két másik budapesti hostel is szerepel a szállásfoglaló oldal listáján, mégpedig a kis hostelek kategóriájában. A legfeljebb 50 ággyal rendelkező szállások között a második helyezett a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkán lévő Budapest Bubble lett, míg a nyolcadik a Múzeum körúton található Lavender Circus Hostel.

A kis hostelek kategóriáját a szentpétervári Soul Kitchen, a közepesekét a lisszaboni Home Lisbon Hostel, míg a nagyokét a portói Tattva Design Hostel vezeti. A rangsor a szállásfoglaló oldal felhasználóinak értékelése alapján készült.