A legszebb argentin strand Uruguayban van

Punta del Este, Argentína
Oceánpart,Punta del Este, Uruguay
Vágólapra másolva!
Azt hiszem, a legtöbb meleg éghajlatú, óceán- vagy tengerparttal rendelkező országnak megvan a maga Miamija. Sajátos hangulat, elegáns, luxust kedvelő közönség, az átlagember számára megfizethetetlen árak – Dél-Amerikában is akadnak ilyen helyek, például Uruguay leghíresebb üdülővárosa, Punta del Este. A januári nyárban, vagyis a szezon kellős közepén látogattunk oda.
Vágólapra másolva!

Buenos Aires-i látogatásom során többször hallottam azt a viccesen elejtett mondatot, miszerint Argentína legszebb strandja az uruguayi Punta del Estében található. Ez egyébként részben igaz is, ugyanis a föld nyolcadik legnagyobb országa nem igazán büszkélkedhet óceánparti turistaparadicsomokkal, így nyaranta sokan külföld felé veszik az irányt.

Mivel az argentinok általában az egyszerűbb megoldásokat kedvelik, ráadásul szívesen utaznak autóval, így a szomszédos Uruguay jó alternatíva számukra. Buenos Airesből kényelmesen, pár óra kompozással el lehet jutni a szemközti Colonia del Sacrementóba vagy akár Montevideóba, ahonnan aztán hamar elérhető Punta del Este. Persze olcsónak sem a kompút – főleg autóval együtt –, sem maga az üdülőhely nem nevezhető.

A matés bögre a termosszal a tengerparton is elengedhetetlen tartozék Forrás:Katona Rita

Itt verik el a pénzüket az argentinok

Már egy ideje Montevideóban laktam, mikor egy forró hétvégén Punta del Estébe látogattunk. Azt hiszem, ez kötelező program, ha az ember Uruguayban jár. Punta egy kisebb félszigetre kinyúlva az Ezüst folyó hatalmas torkolata és az Atlanti Óceán találkozásánál fekszik. Kelet felől nézve itt kezdődik az óceánpart, és itt található az ország legdélebbi pontja is, egy kis sziget, amely szintén látványosságnak számít.

A fővárosból érkezve teljesen más atmoszféra fogadott: új vagy még építés alatt álló hatalmas szállodák és luxusapartmanok, tiszta, rendezett utcák és pezsgő élet. Az autórendszámok alapján viszonylag gyorsan meg tudtam állapítani az itt nyaraló közönség összetételét: körülbelül 75 százalékuk argentin, 10-15 százalékuk brazil, a többiek feltehetően uruguayiak. Ugyan az üdülőhely még az egyébként igen borsos uruguayi árakhoz viszonyítva is drága, sok argentinnál mégis presztízskérdés, hogy évi nyaralásukat Punta del Esteben tudják le.

Úgy tűnt azonban, hogy ebben az évben már kevesebben engedhették meg maguknak ezt a luxust. Egy központi elhelyezkedésű, egyszerű hostelben már 17 ezer forintért kaphattunk kétszemélyes szobát reggelivel, amire a recepciós hölgy szerint körülbelül tíz éve nem volt példa. Hosszú évek óta az idei a legrosszabb szezon Puntában, ebből a szempontból Uruguayt is érzékenyen érinti az argentin válság.

Drónnal készített kép a kikötőről (az Uruguayról készített drónvideót itt nézheti meg) Forrás: Katona Rita

A fuldokló ember keze

A buszról leszállva rögtön az egyik kedvelt strand, a Playa Brava mellett találtuk magunkat. Ezen a strandon látható a város egyik jelképe, a Monumento al Ahogado, amely gyakorlatilag egy öt méter széles és három méter magas homokból kinyúló kéz. Szezonban akár 10-15 percet is várhatunk, mire az ujjakat birtokba vehetjük egy fénykép erejéig, mivel a Puntába érkező turistáknak többnyire ez a legelső programjuk.

Az alkotás egyébként 1982-ben készült egy nemzetközi szobrászversenyre, alkotója egy chilei művész. A fuldokló szobra, a betonból és műanyagból készült kéz egyszerűen figyelemfelhívás a Playa Bravan fürdőzők részére, hogy a magas, agresszív hullámok miatt a strand inkább szörfözésre, mintsem zavartalan úszkálásra alkalmas.

A fuldokló kezét ábrázoló szobor Forrás: Katona Rita

A Playa Braváról szép kilátás nyílik az ország legdélebbi pontjára, a parttól pár száz méterre fekvő kis szigetre, amelyen egy világítótornyon és néhány kisebb házon kívül nem sok minden található. Az oda vezető pár perces hajóutat a tömegnyomor miatt kihagytuk, de a tornyot a strandról egy fénykép erejéig azért célba vettem.

A világítótorony Uruguay legdélebbi pontja Forrás: Katona Rita

Napközben tehát többnyire fürdés és pihenés volt a program, közben persze figyeltem, mivel múlatja az idejét a strand népe, vagyis Argentína luxust kedvelő rétege. Puntában végeláthatatlan a repertoár, ha elfoglaltságot szeretnénk keresni. Szörf- és búváriskolák, jet skit és egyéb közlekedési eszközöket minden sarkon lehet bérelni, a város kikötőjében pedig a hajóval, yachttal közlekedő turisták is kiköthetnek. Persze itt is az argentin zászlókkal díszített vízijárművek voltak többségben, mintha csak Buenos Aires kikötőjében jártam volna.

Úgy működik, mint a Balaton

A mesés óceánparti naplemente után feléledt a belváros is. Csillogó-villogó kaszinók, tömött éttermek, szabadtéri koncertek és szórakoztató programok közül lehetett válogatni. A helynek – mint általában a Miami-jellegű városoknak – pezsgő éjszakai élete van. Meglepetésemre a szupermarketek is egészen későig nyitva voltak, és várták azt a réteget – főleg a már kissé becsípett argentin fiatalokat –, akik az átszámítva ezer forinttól induló éttermi sörárak helyett valami megfizethetőbbre vágytak. A város egyébként a szezonon kívüli időszakban (április-október) a csípős uruguayi tél miatt szinte teljesen kihalt, sok bolt, étterem és szálloda nem is üzemel, így – akárcsak nálunk, a Balatonon – a nyári kánikulában kell mindenkinek az éves profitot megtermelnie.

Naplemente a kikötöben Forrás: Katona Rita

A szállásunk egy kis kertvárosi negyedben volt a parttól pár percnyire. A környéken egymás után sorakoztak a modernebbnél modernebb villák és víkendházak. A legtöbb előtt argentin rendszámú terepjáró állt, illetve egy tábla, amelyen a ház fantázianeve szerepelt. Láttam többek között egy Rodosz nevet viselő kisebb villát, amelynek a névtáblán kívül semmilyen görög jellegzetessége nem volt, illetve egy nagy, modern családi házat is, amely a Dalmácia nevet kapta.

A pár napos kiruccanás után fáradtan indultam vissza a fővárosba, de útközben megfogadtam, hogy ha tehetem, uruguayi tartózkodásom alatt még visszatérek Punta del Estébe, hiszen a hely egészen különlegesnek számít a régióban: egyszerre tiszta, biztonságos és gyönyörű.

Korábbi cikkeinket Uruguayról itt és itt olvashatja.