Luxusvécélánc nyílik New Yorkban

Luxusvécé New Yorkban
Luxusvécé New Yorkban
Vágólapra másolva!
A tagságival rendelkezők akár le is zuhanyozhatnak, és a csomagjukat is ott hagyhatják egy napra.
Vágólapra másolva!

Jó minőségű, tiszta köztéri vécét találni sok városban komoly kihívás, még a fejlett országokban is. New Yorkban például csak 666 nyilvános mellékhelyiség van, szemben a jóval kisebb Szingapúr 29 500 toalettjével - írja az Untappedcities. Egy élelmes vállalkozó most ezt a helyzetet igyekszik kihasználni, de nem a köznépet, hanem a tehetősebbeket célozva meg szolgáltatásával.

A POSH Stow and Go idén júniusban üzemeli be az első köztéri illemhelyiséget Manhattan közepén, a Grand Central és a Penn Station pályaudvarok mellett, közel a Times Square-hez. A vendégek azonban nemcsak kifogástalan körülmények között könnyíthetnek magukon, de akár le is zuhanyozhatnak, át is öltözhetnek, sőt, akár a csomagjukat is ott hagyhatják egy zárható megőrzőben.

A szolgáltatást csak tagok vehetik igénybe, aminek az éves díja 15 dollár. Ezenfelül fizetni kell a napi használatért is: ha háromnapos bérletet vesz az ember, az 24 dollárba kerül, és az év bármely napjain felhasználható. A 10 napos bérlet 60 dollárba kerül, így alkalmanként csak 6 dollárba kerül a luxus. Előre foglalni nem lehetséges, a rendszer érkezési alapon működik.

A társaság a következő egységét Lower Manhattanben, a kompállomás közelében tervezi majd megnyitni.