Éjjeli túrákat kínál a kísértetház

Waverly Hills Szanatórium
Waverly Hills Szanatórium
Vágólapra másolva!
Régen szanatórium volt, most a világ egyik legfélelmetesebb helyének tartják.
Vágólapra másolva!

A Waverly Hills Szanatórium az Egyesült Államokban, Kentucky államban, Louisville-ben található. Régen tuberkulózisban szenvedő betegeket kezeltek itt, jelenleg a világ egyik leghíresebb kísértetjárta épületének tartják. Hogy ennek mi lehet az oka, nem tudni, de tény, hogy régen a tuberkulózist nagyon durva módszerekkel igyekeztek gyógyítani, gyakran hegeket és maradandó sérüléseket okozva.

Az új tulajdonosok igyekeznek kihasználni a szellemházban rejlő üzleti lehetőségeket, és éjszakai túrákat szerveznek az elhagyott kórházban. A szanatórium honlapja márciustól augusztusig kínálja a kísértetvadászatot. Az egész éjszakás program, amely este 8-tól hajnal 4-ig tart, 100 dollárba kerül egy főre, ha legalább tízen jelentkeznek, míg éjféltől hajnal 4-ig ennek a feléért lehet meglátogatni a házat.

A kísértetház honlapján számos kép igyekszik bizonyítani a paranormális jelenségek létezését. Az alábbi fotók ugyan nappal készültek az elhagyott épületről, de éjjel valószínűleg félelmetes lehet a lepusztult falak között sétálni.

Forrás: Flickr/Aaron

Forrás: Flickr/Aaron

Forrás: Flickr/Aaron

Forrás: Flickr/Aaron

Forrás: Flickr/Aaron