Nem számít, hogy nincs meleg víz

2014.03.27. 06:56

Hajmosás, fürdés, puha paplan, meleg szoba és legalább öt négyzetméternyi személyes tér; alapdolgok, amelyek számomra a mindennapi jóérzés fontos részét képezik. Néhány héttel ezelőtt még erősen kételkedtem benne, hogy huzamosabb ideig kellemesen érezném magam ezek hiányában. Nyolc felejthetetlen magas-tátrai nap után azonban rá kellett jönnöm, hogy bizony a szokványostól eltérően is lehet kerek a világ – csak egy kis szemléletváltás kell hozzá.

Vajon miért tölt az ember napokat egy hegy tetején? Általában azért, hogy a munkás hétköznapok zaját végtelen csendre és nyugalomra cserélje. Nos, minket a fejszellőztetés mellett más cél is vezérelt: maratoninak számító nyolcnapos menedékházi tartózkodásunk oka egy téli alpesi tanfolyam volt.

Összekötve - gyakorlat a gleccserjáráshoz (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Németh Sarolta
Mi az a téli alpesi tanfolyam?

A hegymászás nyáron is tudást igényel, télen azonban még fontosabb, hogy tisztában legyünk a megváltozott körülmények veszélyével és kezelésével. Ezért az én hegymászóklubom például minden évben szervez úgynevezett téli alpesi tanfolyamot, ahol mindez részletesen megismerhető. Ha pedig a tudás mellett a papírt is nézzük: a téli magashegyi tanfolyam az alapfokú sziklamászó kurzus után és a nyári alpesi tanfolyam mellett szükséges ahhoz, hogy valaki vizsgázott hegymászó legyen.

Az egyre gyarapodó téli túrák miatt az idén én is rászántam magam arra, hogy alaposabb tudást és gyakorlatot szerezzek. A nyolc nap alatt többek között jobban megismertük a lavinajeladó (a pieps) működését, megtanultuk a gleccseren való közlekedés, a társmentés és a mixmászás (vagyis a hó, a jég és a szikla együttes közegében való mozgás) alapjait, illetve begyakoroltuk a hágóvas és a jégcsákány használatát. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy mindezt tudjuk is.

Az egy hét leginkább arra döbbentett rá minket, hogy mennyi mindent kellene még megtanulni és szisztematikusan gyakorolni ahhoz, hogy adott esetben készségszinten kezeljük a hegyen az éles helyzeteket. Két fontos dolgot viszont biztosan megértettünk: (1) hogy a hegyen a társunk kezében van az életünk, a miénkben pedig az övé, és hogy (2) a hegyet a legnagyobb felkészültség mellett is maximálisan tisztelni kell.

Csatatér az indulás előtt

A tanfolyamra való készülődéskor az ember mindent kitereget a szoba közepére, amire az említett napi komfortjához szüksége lehet a hegyen. Sajnos mintegy 7-10 kilónyi téli kellék alapból fix súly: a hágóvas, a jégcsákány, a túrabot, a lavinajeladó, a lavinaszonda, a lapát, a sisak, a beülő, a karabinerek, a hevederek és a kötél. Ezeken nem lehet spórolni. Következő lépésként az ember rájön, hogy az összepakolt huszonöt-harminc kilót nehezen (értsd: nem) fogja felcipelni a 2015 méteren fekvő Téry-menedékházba az ezer méteres szintkülönbségen, ahol nem tudni, hogy combközépig érő hó, csúszós jég, vagy járható porhavas körülmények fogadják-e majd. Márpedig a tanfolyam elvégzésének első lépése, hogy feljuss a hegyre – ahogy az oktatók mondják.

Vagyis szortírozni kell. Elég egy nadrág kintre és egy a házba. Nyolc helyett inkább csak három póló, és legyen mégis csak a hálózsákbélés, hiszen elég meleg lesz a tizenkét fős szobában a pokrócok alatt. Hálóruhának a kedvenc pizsama helyett a pótaláöltözet is megteszi. Végül pedig fájó szívvel a napi négy sportszeletről és a két kiló almáról is lemondunk, mert minden gramm számít. Ami viszont jöhet, az a literes termosz, amelyet a házban két euróért tölt meg a személyzet finom forró teával. Jobban megéri ezt inni, mint bármi mást, hiszen fent a másfél literes ásványvíz 3 euró 50 centbe (1100 forint) kerül.

Túrapakkunk a hétre (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Németh Sarolta

Szárazsampon és miniszivacs, avagy praktikák a túléléshez

Az én – a többiekéhez képest szerényre pakolt – csomagom végül 14 kilót tett ki. Még úgy is, hogy amit lehetett, magamon vittem fel a hegyre (bakancs, kabát, túranadrág, polár, mellény – ezeknek a felét persze útközben levetettem, és ugyanúgy a táskára kerültek). A hét folyamán viszont szerencsére bebizonyosodott, hogy a túléléshez szükséges legfontosabb dolgok közül semmit nem felejtettem otthon.

Annak ellenére, hogy már aludtam ebben a menedékházban, eléggé tartottam attól, hogyan viselem majd hosszabb időn keresztül az erősen korlátozott tisztálkodási lehetőségeket. A hét fürdés és hajmosás nélküli éjszaka kissé drasztikusnak tűnt. Valamelyik indulás előtti nap megszámoltam: egy reggel körülbelül tízszer kerülök a meleg vizes csap közelébe fogmosás, mosakodás, kézmosás és egyéb teendők kapcsán. A menedékházban ez a szám nullára csökkent, hiszen nem volt meleg víz. Hideg is csak akkor, ha a fiúvécében nem nyitották meg a srácok a csapot, és ha a víz nem fagyott meg, vagy akadt el valahol a hegyi vízvezetékrendszerben. Ez utóbbi orvosolásához egyébként Mirót, a házigazdát kellett segítségül hívni, aki ilyenkor hatalmas berregéssel beüzemelte az aggregátort, akár reggel hatkor is.

A fent töltött idő alatt azonban bámulatos változáson mentem keresztül. Egy idő után már egyáltalán nem okozott problémát, hogy a fürdőben hét lányra csak egy csap jut (a fiúknál sokkal rosszabb volt az arány), benne egy kis sárga vödörrel, amellyel a WC-t lehetett leöblíteni, már ha volt még annyi víz. Nem tűnt már fel a meleg víz és a fürdés hiánya sem, mert a felcipelt törlőkendők, a minimális mennyiségű tusfürdő és egy kis szivacs segítségével végül is minden nap meg tudtam mosakodni.

Rendkívül jó szolgálatot tett a szárazsampon, amely előzetes kételyeim ellenére valóban víz nélkül is biztosította ideig-óráig a frissen mosott haj érzetét (a turnus vége felé egyébként többen igényt tartottak rá, és bekerült a hegyi activity kedvenc kifejezései közé is). Persze nem állítom, hogy hazaérkezéskor nem az volt az első dolgom, hogy percekig csobogtattam magamra a forró vizet, és dörgöltem a hajamba a megszokott illatú sampont, de a vártnál sokkal könnyebben túl lehetett élni a higiénia hiányát.

Hegyi egészség - Tátratea fokhagymával (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Michaletzky Péter
Nem szálloda ez kérem

Hogy is néz ki egy rendes menedékház? Először is tudni kell, hogy nem ötcsillagos szálloda. Kevés az elektronika, és sok esetben a fejlámpát is használni kell a világításhoz. A betévedő vándor kap egy priccset, ahol megalhat, és két pokrócot, hogy ne fázzon. Hideg víz van, de innivalót az esetek többségében venni kell. A menedékházakban a víz és az étel sokba kerül, hiszen mindent a serpa cipel fel a hátán (nyáron 60-80, télen 40 kiló körüli terhet!). A szállást általában vagy az úgynevezett matracláger jelenti (ahol akár 20-30 fő is megalhat), vagy kisebb szobák szűk emeletes ágyakkal, de szintén ágynemű nélkül. A pokróc mellé érdemes a higiénia miatt vagy vékonyabb hálózsákot vagy hálózsákbélést vinni.

Szállásunkat, a Téry menedékházat (Téryho chata) 1899-ben nyitották meg Téry Ödön orvos-hegymászó kezdeményezésére. A ház egyébként 2015 méteren fekszik a Kis-Tarpataki völgyben, és ez a Magas-Tátra téli szezonban is nyitva tartó legmagasabban fekvő menedékháza. Üzemeltetője Miro (teljes nevén Miroslav Jílek) régebben serpaként tevékenykedett. A Téry-házban 24 férőhely van, ebből a legnagyobb szoba az általunk belakott 12 fős helyiség, ahol négy darab háromemeletes (hangulatosan recsegő) ágy várja az érkezőt körülbelül tíz négyzetméteren. A ház energiáját napkollektorok termelik.

Harc a radiátorkért és az egyetlen konnektorért

Egy átlagos nap a következőképpen telt: először a biztonság kedvéért, majd később már rutinból, hatkor felkeltem (a szabadságom alatt!), mert akkor jó eséllyel üres volt a női blokk és az egy szem konnektor az étkezőben. Mire Miro tálalta a reggelit, már nagyjából készen is álltam az indulásra. Kifejezetten ízlett például egyik nap a friss tojásrántotta, amelyet a háttérben halkan felbúgó Száguldás, Porsche, szerelem című dal kíséretében fogyasztottunk el.

Napközben hét-nyolc órán keresztül a hegyen gyakoroltunk, ennek túléléséhez elég volt a büfében vásárolt néhány szelet csoki (darabja kb. egy euró) és a meleg tea. Este levest és főételt kaptunk, ezek a többség által nem igazán kedvelt ketchupos tészta kivételével meglepően ehetőek voltak. Ha addig nem, ennél a pontnál biztosan előkerültek a völgyből felhozott kolbászok és sajtok.

Harcolni két dologért kellett: a konnektorért (fejenként egy mobiltelefon szorozva hússzal, és jó néhány fényképezőgép várt folyamatosan töltésre), illetve a szállásra visszatérve átázott ruháink szárogatásához a csekély számú radiátorért. A szobákban az ottlétünk alatt egyébként gyakori volt a 14 fok, így sem a ruhák nem száradtak meg rendesen, sem mi nem éreztük – még a tizenkét fő együttes szuszogása ellenére sem – kimondottan melegnek az alvóhelyeket. Az étkező hőmérséklete azonban tökéletesen komfortos volt, általában 22-23 fok körüli.

Ilyen látképért bármit megtennék (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Németh Sarolta

Ez az egy hét felejthetetlen élményt adott nekem. Nemcsak azért, mert remek volt a társaság, izgalmas a tanfolyam, és végtelenül jól esett egy hétig a hol ködös, hol napsütéses tátrai levegőn mozogni, hanem mert rájöttem, milyen kevés kell ahhoz, hogy jól érezzem magam. Elég egy ágy, egy váltás száraz ruha, egy tál meleg leves, meg persze egy jó Tátratea (tea alapú gyógynövénylikőr magas alkoholtartalommal) egy pakli francia kártyával. És mindez a megmászandó végtelen fehér hegycsúcsok között. Bármikor visszamennék – egy hétre ugyanígy biztosan.