Könnyebb lesz eljutni a Pilisbe

Pilis, Holdvilág-árok
Vágólapra másolva!
Csütörtöktől két buszjáratot is újraindítanak, ami jó hír az autóval nem rendelkező túrázóknak.
Vágólapra másolva!

Jó hír a természetjáróknak, hogy a Volánbusz május 1-től újraindítja a tavaly decemberben megszüntetett Szentendre–Dömörkapu buszjáratot. A buszjárat a nyári időszámítás tartama alatt szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik Szentendre HÉV állomás, Dömörkapu és a Lajos-forrási elágazás megállók között, amennyiben a járatra az indulást megelőzően legalább 10 perccel érvényes menetjegyet váltanak a Volánbusz pénztáraiban.

Ezzel autózás nélkül is elérhető az idén felújított Kőhegyi Menedékház, a Lajos-forrás, a Bükkös-patak völgye valamint a Sikároson át Dobogókőre, illetve Dömösre vezető turistautak.

Hasonlóan nagy előrelépés, hogy május 1-től újraindul a 2002 óta nem üzemelő Budapest–Szentendre-Dunabogdány–Visegrád–Fellegvár–Kis-Villám buszjárat is. Ennek köszönhetően tömegközlekedéssel is újra elérhetővé válik az Apátkúti-völgy Pilisszentlászlóra vezető turistaútja, a visegrádi Fellegvár, a Nagy-Villám és a Mogyoró-hegyi Kirándulóközpont.

A Pilisi Parkerdő területén hétfőn felfedezett világháborús robbanótestek és lőszerek hatástalanítása, illetve elszállítása egyébként lezárult – áll a parkerdő közleményében. A robbanótesteket egy Budakeszihez közeli erdőterületen találták, majd a tűzszerészek rövid időn belül ártalmatlanították azokat. A környék szakszerű átvizsgálása után a rendőrség kedd este megszüntette a terület időszakos lezárását.