Viselkedni tanítják az arab turistákat Ausztriában

Zell am See
Vágólapra másolva!
Ne alkudozz az árból! Ne egyél a padlón! – ilyeneket tanácsolnak nekik a hivatalos szórólapokon.
Vágólapra másolva!

Ahol a kultúrák találkoznak címmel nyolcoldalas etikettfüzetet osztogatnak az ausztriai Zell am Seebe látogató arab turistáknak. A brosúrát a turisztikai szervezetek, a rendőrség és az osztrák–arab kereskedelmi kamara együttműködésével készítették, és olyan tanácsokkal látja el az olvasókat, hogy ne alkudjanak az árakból, ne főzzenek a szobájukban, és ne dobják el a szemetet. Az iromány azt is elmagyarázza, hogy a gyerekeknek biztonsági övet kell használniuk az autóban, az ételt nem a földön kell elfogyasztani, és az osztrák mentalitáshoz alkalmazkodva kerülni kell a burka viseletét.

Zell am See Salzburg tartományban, a Zeller See partján található festői szépségű település, az egyik legdrágább turistaközpont Ausztriában. Tavaly 275 ezer arab látogató kereste fel, ami az összes vendég egynegyedét jelenti. A felmérések szerint fejenként 240 eurót (73 ezer forint) költenek naponta, ami az átlag duplája. Ráadásul általában több hetet maradnak, szezonon kívül is szeretnek ott lenni, és másoktól eltérően az esőt is kedvelik.

Bár fontos idegenforgalmi bevételt jelentenek a térségnek, sok panasz is érkezik a helyiektől a viselkedésükre. Peter Padourek polgármester szerint a legnagyobb gondot a burka viselete jelenti, mert ezáltal láthatóvá válik az erős jelenlétük, ami irritálhatja a helyieket és más turistákat. „Azok a vendégek, akik más országokból érkeznek, így egy különböző képet visznek magukkal haza régiónkról" – nyilatkozta a Daily Mailnek a polgármester, aki az arab feliratok megjelenésének sem örül. „A németre és az angolra kellene szorítkoznunk" – tette hozzá.

Mások nem látják ilyen sötéten a helyzetet. Wilfried Holleis hoteltulajdonos szerint neki soha nem volt problémája az arab vendégekkel, és az egész vita csak az intolerancia jele a térségben. „Úgy látom ezt, mint egyfajta turisztikai apartheidet" – nyilatkozta a szállodatulajdonos.

Zell am See mindössze másfél órányi autóútra van a szintén festő szépségű Hallstatt-tól, amelyről korábbi beszámolónkat itt olvashatja.