Nem épül síközpont a Normafánál

Normafa, A Normafa Síház autókkal teli parkolója
Vágólapra másolva!
Nem lesz a Harangvölgyig érő versenypálya a sízők számára a Normafánál, és semmilyen új épületet nem akar elhelyezni az önkormányzat a területen – nyilatkozta a Hegyvidék lapnak Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere.
Vágólapra másolva!

A lap annak kacsán készített interjút a polgármesterrel, hogy az önkormányzat megkapta egy állami tulajdonú, túlnyomórészt erdőterület, a Normafa vagyonkezelési jogát. Pokorni Zoltán többek között elmondta, hogy az európai uniós természetvédelmi hatásvizsgálatra szánt időt meghosszabbítják, emellett folytatják a hónapok óta zajló egyeztetéseket az érdekelt szervezetekkel.

Arra, hogy a területen egy akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas sípályát alakítsanak ki, Pokorni az eddigi egyeztetések alapján nem lát esélyt. „A gerincről a Harangvölgy aljáig húzódó sípálya kialakítása szerintem illuzórikus" – mondta a politikus, aki szerint ez nem azt jelenti, hogy ne keressenek helyet a hobbisíelőknek. A számukra kijelölhető, támogatott pálya sem érinthetné azonban a Harangvölgy aljában található ősbükköst.

A fejlesztésekkel kapcsolatban úgy vélte, minden funkció elhelyezhető a meglévő épületekben. „Az egykori Hotel Olimpiát, ezt a kísértetkastélyt, ami a Normafa szégyene – bár ez nincs a törvényben –, érdemes lenne lebontani, hiszen ott tudnánk kialakítani a meghosszabbítandó fogaskerekű vasút felső végállomását" – vélte a polgármester. Az építési övezetbe tartozó ingatlanon a sportolókat kiszolgáló csomagmegőrző, büfé, tusoló, toalett vagy egy kerékpárkölcsönző is bőven elférne szerinte. Jelezte, hogy az önkormányzat átveszi a Jánoshegyi úti Budai Sport Hotel vagyonkezelését is, amely nem túl kihasznált, így bőven lenne hely például arra, hogy kialakítsanak benne egy pihenőt a Normafa közbiztonságára ügyelő rendőrök, parkőrök számára.

Amint arról korábban az Origo is beszámolt, a XII. kerületi önkormányzat 620 millió forintot kapott az államtól a projekt előkészületeire.