Bora Bora szigete a milliomosok kedvelt úti célja, és a nászutasok álmainak netovábbja. Vízre épített bungalók, üvegpadló a nappaliban, ahol az ember szárazról is figyelheti a korallok között úszkáló színes halakat, hófehér homokkal borított strandok, azúrkék tenger, szikrázó napsütés. A trópusi Éden, ahová sosem lesz pénzünk eljutni. Vagy mégis?

Amikor kitaláltam, hogy felmondok a munkahelyemen, és hónapokat töltök a világ egyik legdrágább szigetcsoportján, Francia Polinéziában, ismerőseim többsége a fejét csóválta.

- És mégis, mit akarsz ott csinálni három hónapig? – mosolyogták meg az elképzelésemet.
- Nem tudom. Majd kagylókat gyűjtök, karkötőket fűzök belőlük, és árulom a turistáknak.
- És hol fogsz lakni?
- Majd meglátom. Legrosszabb esetben hálózsákban, valami pálmafa alatt.

A legszebb kihívás az, amit mindenki lehetetlennek tart. Először talán én sem gondoltam igazán komolyan az ötletet. Aztán alig két év múlva mégis eljött a pillanat, amikor négy hónapig tartó németországi pincérkedéssel szerzett pénzemmel a bankszámlámon és félmillió forintos repülőjeggyel a zsebemben útra készen álltam. „Nem vagyok normális! Ennyi pénzt költeni erre" - gondoltam, és gondolták mások is.

Repülőtér vagy buszmegálló?

Az utazás Budapestről Amszterdamon és Los Angelesen keresztül 34 órán át tartott. A nemzetközi repülőtér Francia Polinézia fő szigetén, Tahitin van, a szigetcsoport fővárosában, Papeetében.

Üdvözlőzenekar a nemzetközi repülőtérenForrás: Horváth Orsolya

A szigetcsoport közel 200 szigetből áll, és akkora területet fed le, mint egész Európa. A szigetek között havi egyszeri hajójárattal vagy helyközi repülőjáratokkal lehet utazni. Én egy havibérlet-jellegű repülőjegyet vettem az Air Tahiti légitársaságnál, amivel tíz szigetet látogathattam meg egy hónapon át nagyon-nagyon kedvező áron. (A linken elérhető, ilyen típusú jegyek jelenleg 300-700 euró közötti áron kaphatók.) Bora Bora a harmadik célállomásom volt.

Francia Polinézia belföldi repterei többnyire egyetlen épületből állnak, a repülőkhöz kordonok nélkül lehet odasétálni, az érkezési és indulási „csarnok" ugyanaz a helyiség, és az üdvözlőzenekar folyamatosan polinéz dalokat játszik. A biztonsági ellenőrzés abból állt, hogy mosolyogva kellemes utazást kívánt nekünk az egyenruhás őr. Ugyan ki akarna bombát robbantani az Édenkertben?

A repülőgépen az utaskísérők tiaré virágot osztogattak, ami Tahiti jelképe, és bódító illata az egész szigetvilágban állandóan a levegőben terjeng. A helyi lakosok szinte mindig hordanak egyet a fülük mögé illesztve. A férfiak is.

Úgy sétálgattunk a repülők között, mintha buszok lennénekForrás: Horváth Orsolya

Bora Bora szigete felé repülve már a levegőből elkápráztatott a Csendes-óceán látványa. Photoshopolt színek a kék minden árnyalatában. A repülőtérhez közeledve az utasok már izgatottan készülődtek a leszálláshoz. A gép leszállt, kinyíltak az ajtók, sorakoztunk a széksorok között. Hallottam, hogy mellettem arról beszélnek ketten, hogy milyen szép is ez a Raiatea sziget. Raiatea?! Szegények, teljesen eltévedtek. Aztán hallottam, hogy mások is erről beszélnek. Jézusom! Én tévedtem el! Rossz gépre szálltam?! Ez itt nem Bora Bora?! Mielőtt lábon kihordtam volna egy szívinfarktust, a légiutas-kísérő tájékoztatta a hozzám hasonló tudatlanokat, hogy ez a megálló valóban Raiatea szigete, üljünk vissza nyugodtan, amint felszállnak az újabb utasok, megyünk tovább Bora Borára. Mi ez, kérem? Menetrend szerinti sárga busz?

Dupla érkezés Bora Borára

A helyi repülési szokásokkal kapcsolatos furcsaságok sora folytatódott Bora Borára megérkezve. Francia Polinézia szigetei vulkanikus eredetűek. Sok közülük egy tengerből kiemelkedő hegyből és az azt körülvevő korallzátonyokból áll. Bora Bora is ilyen, ezért a repülőtér is az egyik korallzátonyon (helyi szóhasználattal motu) kapott helyett.

Bora Bora a moturól nézve. Az előtérben jellegzetes polinéz kéttestű csónakForrás: Horváth Orsolya

A reptérről ingyenes katamarán viszi az utasokat a központi szigetre, illetve arra a motura, amelyen a szállodájuk található. A csomagokat a kikötőben egy állványra kellett pakolni, és a hajó személyzete gondoskodott arról, hogy a hajókázás közben ne kelljen a kedves utasoknak egymás bőröndjén átesniük. Kikötés után az állvánnyal együtt a matrózok lehordták a csomagokat a hajóról, nehogy a bőrönd cibálása közben valamelyik luxusutas a vízbe pottyanjon, vagy kiszakadjon a harisnyája.

Remek szervezés! És még sokkal jobb lett volna, ha kicsit részletesebben tájékoztatnak erről a helyi szokásról már a repülőn. Leszállás után ugyanis elszaladtam a mosdóba, és mire visszajöttem, már csak azt láttam, hogy a bőröndök megérkeztek a gépről, és átkerültek valami állványra, az utasok meg csomag nélkül szállnak fel épp a hajóra. Gyorsan felszálltam én is, és amíg a szigetre meg nem érkeztünk, nem is gyanítottam, hogy a csomagom még mindig a reptéren várja, hogy átvegyem, és saját kezűleg felrakodjam arra a bizonyos hajós állványra. A parton aztán jött az értetlenkedés és meglepetés. Mehettem vissza a reptérre. Még jó, hogy ingyen volt a hajó. A dupla utat, mondjuk, nem bántam, mert így összehasonlíthattam a káprázatos látványt nappali fényben és naplementében is.

Bora Bora reptere a hajóról nézve a naplementébenForrás: Horváth Orsolya

A hátizsákom szerencsés viszontlátása után tehát másodszor is megérkeztem Bora Borára. Nézzük pozitívan! Van, aki egyszer sem jut el ide, én meg egy nap kétszer is. A parton kanapészörfös vendéglátóm, Thierry várt. A kanapészörf nem csak azért jó, mert az ember idegen helyeken is barátok között érezheti magát, de olyan drága szigeten, mint Bora Bora, a szálláson megspórolt pénz is jelentős lehet.

Álomba ringat a tenger

Thierry egy kisebb vitorlás hajón lakott Bora Bora egyik öblében. Stílszerűen motorcsónakkal jött elém. Nem szokványos fogadtatás. A srác búvároktató, és van egy 9 éves lánya, Amber, aki két hétig nála lakik, két hétig pedig az anyukájával él. Thierry a szabad lélek tipikus példája. Azt csinálja, amit szeret, nem dolgozik többet, mint ami jólesik, a világ egyik legszebb szigetén lakik, még ha ez azzal jár is, hogy szerény körülmények között, egy hajón él.

A hajón két kisebb és egy nagyobb kabin, valamint egy étkező-konyha-nappali állt rendelkezésünkre. Volt egy tengervizet szivattyúzó WC, ahol kézi hajtányos szerkezettel lehetett vizet pumpálni a csészébe. Zuhanyozni viszont csak a fedélzeten, a szabad ég alatt lehetett, ahol a víz egy felfüggesztett kannából folyt.

A nagyobbik kabinban lakott Thierry, az egyik kicsiben Amber, a másik kicsit kaptam meg én. A kicsi ebben az esetben tényleg kicsi volt. Az ajtónyíláson alig fért be a hátizsákom, és letenni sem tudtam sehova, mert csak annyi hely volt az ágy mellett, ami még engedte az ajtót mozdítani. A plafon is alig egy méterre volt a fejem felett, viszont több tetőablak is jutott a fülkémre, így a csillagos ég látványa kompenzálta a bezártság érzését.

A vitorlás hajó, amelyen laktamForrás: Horváth Orsolya

Bora Borán nem sok látnivaló van. A többi polinéz szigethez képest főleg. Míg Francia Polinézia más szigetei a búvárok (pl. Fakarava), illetve a szörfösök (pl. Tahiti) körében nagyon ismertek, ez a sziget inkább a luxusszállodáknak otthont adó korallzátonyokról szól. A luxusszállodák saját zátonyra, motura épülnek, csak a hotel saját hajójával lehet őket megközelíteni. A központi szigeten pár strandon kívül nincs sok turisztikai érdekesség.

A tengerpart viszont makulátlanul tiszta, a homok épp annyira fehér, amennyire kell, a víz kellemesen langyos és kristálytiszta, a korallok élővilága búvárszemüveg nélkül, térdig a vízben állva is élvezhető. Még víz alatti fényképezőgép sem kell a megörökítésére.

Színes halak, kagylók és korallok búvárszemüveg nélkülForrás: Horváth Orsolya

Mivel Bora Borán az éttermek is pont olyan drágák, mint ahogy azt várja az ember, én meg nem voltam anyagilag túlságosan eleresztve, többnyire a strandbüfében étkeztem. A büfék fő árucikke a bagett volt. Francia Polinézia Franciaország tengerentúli közigazgatási területe, így a hivatalos nyelv a francia, a fizetőeszköz a polinéz frank, az oktatás és az egészségügy francia mintára épült ki, még a helyi lakosok egy része is betelepült francia. Nem csoda tehát, hogy a bagett a legnépszerűbb kenyérféle a szigeteken.

Bagettel minden olcsóbb lesz

Meglepő volt viszont, hogy míg minden élelmiszer ára viszonylag magas - mivel Ausztráliából és Új-Zélandról kell ideszállítani - addig a bagett ára filléres tétel. Sőt! Ha az ember a strandbüfében egy adag sült krumplit rendel, 500 frankot (1300 forint) fizet, egy adag tojásrántotta 1000 frank (2600 forint), viszont egy tojásrántottás bagett sült krumplival csak 400 frank (1000 forint). Ha ugyanezt kenyérrel vagy paninivel kéri az ember, már 600 frankba kerül (1500 forint). Sokat tanakodtam rajta, mi lehet ennek az árképzésnek a logikája, míg végül arra jutottam, hogy a bagett annyira olcsó itt, hogy negatív az ára. Bármihez bagettet adunk, az olcsóbb lesz.

Ingyenes strand Bora BoránForrás: Horváth Orsolya

A helyiek, ha nem dolgoznak, többnyire szörfözéssel, árnyékban pihengetéssel töltik mindennapjaikat. Pár nap strandolás után nekem ez már ingerszegény volt, úgyhogy úgy döntöttem, itt az ideje, hogy a luxusszigeten én is közelebb kerüljek a fényűzéshez. Régi, jól bevált taktikám, hogy olyan helyeken, ahol a nyilvános strand koszos, vagy nem tetszik, vagy, mint ebben az esetben, csak unalmas már, meg szoktam látogatni a 4-5 csillagos szállodák privát strandjait. Elég, ha az ember vesz magának egy italt a hotel tengerparti bárjában, és már élvezheti is pár órán át a napágyakat és napernyőket, az ingyenes wifit és a halaktól és éles kavicsoktól mentesített óceánt. Nem olyan természetes, mint az igazi part, de változatosságnak jó.

Egy alkalommal sikerült a sziget egyik legdrágább szállodájába is eljutnom az egyik korallzátonyra. Egy másik, Bora Borán élő kanapészörfössel napozgattunk, és meséltem neki, hogy szívesen elmennék egy turistáknak szervezett hajókirándulásra, ami a nyílt óceánra visz ki, és cápákkal és rájákkal lehet szabadon úszkálni, de annyira drága, hogy sajnos nem fér bele a költségkeretembe. A srác erre telefonált kettőt, majd közölte, hogy másnap reggel 8-kor indulunk, fürdőruhát hozzak.

A luxusszálloda strandjaForrás: Horváth Orsolya

Kiderült, hogy a srác a sziget második legdrágább szállodájában dolgozik, és az alkalmazottak ingyen részt vehetnek a hotel által szervezett cápás kirándulásokon, amikor van még hely a hajóban. A másnapi hajón épp volt pár hely, a srác meg épp szabadnapos volt, és gyorsan leszervezte, hogy külsősként én is ingyen mehessek.

A milliomosok nyomában

Másnap reggel a hotel saját katamaránjával érkeztem a korallzátonyra, ahol kisebb magyarázkodás és telefonos ellenőrzés után be is engedtek az üdülő területére. Míg a turistacsoportot vártam, kicsit körülnéztem a szállodában, ahol a polinéziai nyaralásom havi költségkeretének (1000 dollár) kétszereséből vehetnék ki egy szobát egy éjszakára. Na, ez a klasszikus, milliomosoknak szánt Bora Bora. Szép, szép, de a polinéz szigetvilág akkor is káprázatosan gyönyörű, ha olcsó szálláson lakik az ember.

A polinézek a hullámok közt nőnek felForrás: Horváth Orsolya

Sőt! Polinéz, kókuszpálmából épített kunyhóban lakni, ahol a szoba falán gekkók rohangálnak, és reggel a virágmintás pareóba (polinéz strandkendő) csavart bennszülött házinéni szolgálja fel a hagyományos polinéz reggelit szerintem sokkal többet ér, mint a légkondicionált szállodai szoba és a porcelántányéros, kontinentális svédasztal.

Azért persze nem panaszkodtam, mikor az elegáns kis hajó megérkezett értünk, és nekivágtunk a nyílt óceánnak. Az idegenvezető, aki egyben a kapitány és kormányos is volt, friss ananásszal, kókusszal és banánkenyérrel kínálgatott minket útközben. Elsőként a mérges ráják előfordulási helyére érkeztünk meg. Egy sekélyebb területen leállt a hajó. A vasmacska még le sem ért a fenékre, az idegenvezetőnk már a vízben lubickolt, és minket is erre próbált rávenni. Ekkor már gyülekeztek körülötte a másfél méteres ráják. Gyerekek, ha ő itt meghal, tud valaki hajót vezetni?

Az idegenvezető és a rájákForrás: Horváth Orsolya

Az útitársaim pár perc elteltével bátran csobbantak a vízbe a ráják közé. Ketten maradtunk a hajón. Egy amerikai lány és én. "Képes lennék a félelmeim miatt lemondani egy életre szóló élményről?! És ezek még csak a ráják. A cápákkal mi lesz? A hajóról akarom nézni őket? Na, szedd össze magad, Orsi!" - ilyenek jártak a fejemben.

Végül meggyőztem magam. És nem bántam meg. De hogy milyen érzés, mikor a rája hozzásimul az ember bőréhez, és mit reagál a cápa, ha az ember farkasszemet néz vele a víz alatt, az már egy másik történet. Hamarosan azt is olvashatják.