Beleharaptam a Nagy Almába

new york gasztró
06_Az eredeti Halal Guys bódéja előtt mindig hosszú sor áll
Vágólapra másolva!
Amerikáról nem a gasztronómia jut elsőként eszünkbe – valljuk be, joggal. New York azonban e téren is kivételt jelent, elsősorban sokszínűsége miatt. Nincs az a konyha a világon, amelyet ki ne próbálhatnánk itt, akár fapados, akár gourmet kivitelben. Miközben persze tipikus amerikai fogásokból sincs hiány.
Vágólapra másolva!

Talán sehol a világon nem olyan széles a gasztronómiai kínálat, mint New Yorkban, köszönhetően a város színes etnikai összetételének. A 19. században Európából, Afrikából és Ázsiából több millióan vándoroltak New Yorkba a politikai és vallásszabadság reményében, vagy egyszerűen a nyomor elől menekülve, munkát, megélhetést, olcsó lakást keresve.

A bevándorló olaszok, zsidók, írek, oroszok, kínaiak, kubaiak, dominikaiak – és még hosszasan sorolhatnánk a nációkat – külön városrészeket alapítottak üzletekkel és vendéglőkkel. Így született meg a kínai negyed, az olasz negyed vagy éppen a magyarok lakta városrész, melyek nem hermetikus szigetként, hanem egymással szorosan együttműködve léteztek. A rengeteg náció egyvelege és a városra oly jellemző kísérletező kedv a gasztronómia egyedi fellegvárát hozta létre: New Yorkban pár nap alatt végigehetjük a világot.

A csodálatosan izgalmas, nemzetközi konyhákat felvonultató éttermeket nyilván nem tudom mind felsorolni, úgyhogy most csak egyet választanék a sok közül. A Meskerem etióp étterem két helyen üzemel a városban (468 West 47th Street és 124 MacDougal Street), a legjobb hétköznap ebédidőben oda látogatni, amikor igencsak baráti áron kóstolhatjuk meg a különlegesen fűszerezett étkeket.

A húsos vagy vegetáriánus feltéteket palacsintaszerű tésztával kínálják, amely önmagában kicsit savanyú, de remekül passzol a fűszeres fogásokhoz. Evőeszközt nem szokás használni. A palacsintából leszakítunk egy darabot, felcsippentünk vele egy kis feltétet, és így együtt fogyasztjuk.

Tipikus etióp fogás a Meskerem étteremben Forrás: Kisgyörgy Éva

Hamburger, hot dog, pizza

Nem véletlen, hogy a külföldiek a hamburger, pizza, hot dog szentháromságával azonosítják az amerikai konyhát – ezekből tényleg elképesztő mennyiséget fogyasztanak. Az USA-ban évi tizennégymilliárd hamburgert adnak el, azaz átlagosan 100 húspogácsás zsömlét tol le minden lakos, de döbbenetes az a statisztika is, mely szerint másodpercenként 350 szelet pizzát adnak el az országban.

Bár Budapesten leginkább a hamburgernek van komoly rajongótábora (nincs nap, hogy ne jelenne meg egy burgertoplista a tízmillió gasztroblogger országában), én inkább a hot dog és a hagyományos pizza nyomába eredtem.

A hot dogot jellemzően gyorsan, utcán fogyasztva eszik, és számtalan utcai bódé kínálatából válogathatnak. A két leghíresebb beszerzőhely a Coney Islanden működő Nathan’s és a négy évtizede nonstop nyitva tartó Gray’s Papaya.

Gray's Papaya, Manhattan legnépszerűbb hot dog üzlete Forrás: Kisgyörgy Éva

New Yorkban már-már vallásos tisztelet övezi a régi, fatüzelésű kemencével működő pizzalelőhelyeket, például az 1905-ben nyílt Lombardi's Pizzát, amely egyes források szerint az ország első pizzázója.

Harlemben is akad egy legendás hely, az 1933 óta üzemelő Patsy's Pizzeria, de a legnagyobb nevek Brooklynban vannak. Ilyen a DiFara, ahol Domenico DeMarco, egy 1959-ben bevándorolt olasz úr készíti nap mint nap a Zagat guide által is legjobbnak talált pizzákat, vagy a város talán legnépszerűbb pizzázója, a Grimaldi's. Ez Brooklyn "DUMBO" (Down Under Manhattan Bridge Overpass) negyedében van, azaz a Manhattan híd feljárója alatt bújik meg, és esténként állandóan türelmes sorban állók várakoznak a bejutásra. Ezeken a nagynevű helyeken csak egész pizza kapható, de mindenhol megéri kivárni a sort, zseniálisan finom. Így készült az enyém:

Michelin-csillagos színvonalon, nyolcezer forint alatt

Korábbi utazásaim során csak egyszer-egyszer merészkedtem el Michelin-csillagos étterembe. New Yorkban két hét alatt nyolcat is meglátogattam, mivel az én pénztárcám számára is elérhetőbbek voltak. A városban a drágább két- és háromcsillagosok mellett 53 egy Michelin-csillagos étterem van, melyek jelentős része sokféle, izgalmas nemzetközi konyhát képvisel, a kínai büfétől a spanyol tapasbárig igen változatos a kínálat.

Több étteremben kínálnak kedvezményes ebédmenüt, amely ugyan nem mutatja be olyan mélységben a séf tudását, mint egy vacsorára felszolgált kóstoló menü, de azért ad egy képet a színvonalról. A legbizarrabb élmény a kifejezetten olcsó és lepukkant kínai büfé volt, amely szintén szerepel a kalauzban. Erről, illetve valamennyi végiglátogatott Michelin-csillagos étteremről a blogomon található részletes képes beszámoló.

Michelin-csillagos spanyol malacfül almával Forrás: Kisgyörgy Éva

Kultikus utcai étkezdék

Nem csak a csillagokkal honorált éttermeknek van kultuszuk New Yorkban, hanem az utcai ételeket kínáló furgonoknak, az úgynevezett food truckoknak is. Némelyik közülük kifejezetten sztár státuszt élvez, mint például a Halal Guys kocsija, amelyből több utánzattal is találkozhatunk. Szerencsére könnyű megállapítani, melyik az igazi, az előtt ugyanis kilométeres sor kígyózik. Hiába, a helyieket nem lehet megtéveszteni. A foodtruckok helye gyakran változik, de az internet segítségével el lehet őket csípni. A népszerű foodtrucklistázó oldalon térképes kereső és konyha szerint is kutakodhatunk.

Az eredeti Halal Guys bódéja előtt mindig hosszú sor áll Forrás: Kisgyörgy Éva

Az utóbbi hetekben több hazai portálon is feltűnt a hír, hogy megjelent az első magyar food truck New Yorkban, méghozzá lángosokkal. A Facebook-oldaluk szerint a lángosra éhező kinti magyarok lelkesen eredtek a nyomukba, de népszerűek a helyiek körében is.

Kiadós reggelik

Az egyik legjobb dolog New Yorkban a kiadós reggeli, amelynek segítségével elegendő energiát gyűjthetünk a városnézésre. Rendkívül népszerű a bagel, ez a középen lyukas, gyűrű formájú kenyérféleség, amely Magyarországon több próbálkozás ellenére sem eresztett még gyökeret. A bagel lengyel zsidó bevándorlóknak köszönhetően indult világhódító útjára, a luk magyarázata pedig az, hogy eleinte botra fűzve árusították.

A bagel a natúr változat mellett különféle ízesítéssel is készül, azaz a tetejére kerülhet szezámmag, mák, pirított hagyma, mazsola, vagy akár mindez együtt (everything néven), de az egészségmánia jegyében már kaphatók teljes kiőrlésű változatok is. Sokan pirítva szeretik, és változatos feltétekkel kérhető, melyek közül legnépszerűbb a krémsajt. Aki már kora reggel ki akar rúgni a hámból, az füstölt lazacot is kérhet a krémsajtra.

Minden New York-i látogatásom alkalmával elzarándokolok a kedvenc bagellelőhelyemre, az Ess a Bagelbe (831 3rd Avenue), és a sok év alatt kikísérletezett, számomra legkedvesebb változatot kérem: hagymás bagelt diós-mazsolás krémsajttal.

Krémsajtkínálat a bagelhez Forrás: Kisgyörgy Éva

Kedvelt New York-i reggeli még a nálunk szintén kevésbé népszerű, ezerféle ízesítésben készülő fánk, a donut, amelyet delikben és utcai bódékban árulnak, de léteznek donutra specializálódott üzletek is. Ez utóbbiak közül a kedvenc a legendás Chelsea Hotel aljában működő Doughnut Plant.

Doughnut Plant Forrás: Kisgyörgy Éva

Az amerikaiak imádják a kiadós tojásos reggelit. A rántottát vagy a tükörtojást szendvicsbe vagy akár bagelbe gyömöszölik, és ezzel indítják a napot. Ennek szofisztikáltabb változata az eggs Benedict, egy tipikusan amerikai tojásétel. Egy félbevágott, kicsit megpirított zsemleszerűségre (angol muffin) egy szelet bacont tesznek, majd arra jön a buggyantott tojás és a hollandi mártás. Eredetéről számos teória kering, az egyik szerint Oscar Tschirky, a Waldorf Astoria legendás főpincére honosította meg.

Leginkább hétvégén fogyasztják, az egész országban oly népszerű, ráérős hétvégi villásreggeli (brunch) keretében. A brunch amolyan szociális esemény, alkalom randevúra, kisebb-nagyobb baráti társaságok összejövetelére. Jellemzően pezsgős koktéllal indul, majd jöhet a főétel. Ezek közül a tojásos ételek a legnépszerűbbek, de gyakran találunk egész komoly halas (jellemzően lazacos) fogásokat is. A brunchot kínáló felkapottabb éttermek előtt időnként kígyózó sorokat látni, de mivel ennek az étkezésnek a lényege a ráérősség, senki sem türelmetlenkedik.

Brunch egy Michelin-csillagos étteremben Forrás: Kisgyörgy Éva

Édes élet

A csodálatos budapesti cukrászdák gazdag kínálatán felnőtt magyar látogató nincs igazán elájulva az amerikai édességektől, de azért találni néhány érdekességet. A közelmúlt leghangosabb sikertörténete a cronut volt, a croissant és a donut kereszteződéséből létrejött új édesség, amelyből minden reggel csak limitált darabszámot árul az ezt kikísérletező Dominique Ansel Bakery.

Mivel nem tudtam rászánni magam, hogy hajnalban sorba álljak egy süteményért, sajnos nem tudtam megkóstolni, de nagy szerencsével épp elkaptam a másik sztárterméket. Ugyanez a cukrász alkotta meg ugyanis a chocolate chip cookie milk shot fantázianevű finomságot, egy kupica formájúra sütött csokis kekszet, amelybe hideg tejet öntenek.

Míg a cronut a reggeli sorban állást garantálja, ezt délután sütik, így az okos marketing eredményeként egész nap nagy a tömeg a kis cukrászdában. Legutóbbi látogatásom idején, áprilisban néhány napra egérinvázió miatt bezárták az intézményt, és az újranyitást követően rövidebbek voltak a sorok – így jutottam hozzá a csokis különlegességhez.

A város egyik legrégebbi és legszebb cukrászdája a 11th Street és 1st Avenue kereszteződésénél található. A Veniero pasticceria nevezetű olasz cukrászda 1894 óta üzemel. Ha ott járunk, a sajttorta elmajszolása közben feltétlenül csodáljuk meg az eredeti ólomüveg mennyezetet.

A Veniero's mennyezete Forrás: Kisgyörgy Éva

Tipikus amerikai édesség a cupcake, melynek divatja 1996-ban a Magnolia Bakeryből indult. A cupcake-őrületre jellemző, hogy amikor 2007-ben a helyi ÁNTSZ bezárta a cukrászdát különféle hiányosságok miatt, olyan telefonáradat zúdult a polgármesteri hivatalra, hogy kénytelenek voltak meghátrálni, és az üzletet másnap kinyittatni. Egy másik cukrászda, a Spinkles Cupcakes nemrég cupcake-automatát állított fel a 780 Lexington Avenue alatt, ahol a cupcake-fanatikusok végre éjjel-nappal hozzájuthatnak kedvencükhöz.

Magyar cukrászdából kettő is akad a városban. A Columbus Egyetemhez közel működik az igen népszerű Hungarian Pastry Shop, a magyar negyed közelében pedig a kevésbé felkapott és személyes tapasztalataim alapján kevésbé barátságos Andrés Cafe.

New York és a kávé

Az utóbbi évekig a kávé volt az amerikai gasztronómia leggyengébb láncszeme, legalábbis magyar szemmel. A számunkra túl gyenge, túl hosszú és gyakorlatilag ihatatlan kávét a helyiek szinte szertartásosan hordják egész nap a kezükben hatalmas elvivős poharakban vagy saját termoszokban. Mintha otthon nem lenne senkinek kávéfőzője, ezeket munkába menet sokáig a kis vegyesboltokban vették, amíg el nem harapózott a Starbucks mánia. Starbucksból manapság már minden sarkon van legalább kettő.

Az ember elsőre értetlenül szemléli, miért fizetnek prémiumárat az amerikaiak egy kávéért, de a Starbucks arra érzett rá zseniálisan, mennyire nem létezett kávéházi kultúra az országban. Ezt teremtették meg barátságos földszínekkel, kényelmes, süppedős székekkel és kanapékkal, és az amerikaiak ráharaptak az európai kávéházas érzésre. Egy sima kávérendelést a sorban állás közben alaposan meg kell tervezni, mert ha nem tisztázzuk pontosan, mit szeretnénk, záporoznak majd ránk a kérdések: milyen fajtát, mekkorát, milyen tejjel, milyen ízesítéssel, milyen névre kérünk.

Ahhoz, hogy az ember New Yorkban jó kávét kapjon, minden kávézóba be kell kukkantani, látjuk-e az ismerős eszpresszógépet. Szerencsére az elmúlt egy-két évben valódi kávéforradalom zajlott le a városban, és ma már rengeteg számunkra is értelmezhető kávét kínáló kis üzletet találunk. Ilyen például az E7th Street és 1st Avenue sarkán levő Abraco Espresso, amely a 2014-es Zagat guide szerint a város legjobb kávézója. Nekem speciel nem itt ízlett a legjobban a fekete, hanem a Canal Street és a West Broadway sarkán levő Everyman Espressóban.

Everyman Espresso Forrás: Kisgyörgy Éva

Ha a kávézást sokáig tartó internetezéssel szeretnénk egybekötni, akkor erre a legjobb hely a Stumptown Coffee, amely a nagyszerű Ace Hotelhez tartozik. A hatalmas félhomályos lobbiban minden vendégnél volt egy laptop, mintha csak egy különös szekta tagjai tartottak volna találkozót.

Az Ace Hotel lobbijában a wifire gyűlő fiatalok Forrás: Kisgyörgy Éva

Speciális üzletek

Városszerte csodálatos kis élelmiszerboltokat találunk, de sehol nincs annyi kincs, mint a régi zsidónegyedben, a Lower East Side-on. A nagy túlélő kulináris intézmények egyike a Russ and Daughters, amely 1900 környékén egy kézikocsival indult családi vállalkozás volt, majd 1914-ben nyitotta meg boltját a jelenlegi helyén. A füstölt-hal és kaviárválasztéka nagy népszerűségnek örvend.

Az Essex Street volt az 1900-as évek elején a savanyúságot áruló üzletek központja. Ma már a régi üzletek sajnos bezártak, de itt üzemel a hagyományos receptekhez ragaszkodó The Pickle Guys. Semmilyen tartósítószert nem használnak, szigorúan kóser előírások szerint működnek, és a savanyúságokat sós vízzel, fokhagymával és fűszerekkel teli hordókban tárolják, melyekben hónapokig elállnak.

A Pickle Guys hordós savanyúságai Forrás: Kisgyörgy Éva

Egy másik nevezetes üzlet az Economy Kandy, amely 1937 óta árul több százféle cukorkát és nyalánkságot.

A Houston és a Ludlow street sarkán áll az egyik legismertebb és legnépszerűbb New York-i étterem, a Katz’s Delicatessen, amely már szintén túl van a századik születésnapján. Helyiek és turisták százai zarándokolnak ide mindennap egy-egy bőséges pastrami szendvicsért. A Harry és Sally híres orgazmusos filmjelenete is itt játszódott az egyik asztalnál, melynek pontos helyét felirat jelzi.

Ha valami nagyon New York-i specialitásra vágyunk, akkor érdemes beleharapni egy knisbe is, mondjuk a Yonah Schimmel pékségben. Legnevesebb vevőjük Woody Allen, akinek minden egyes nap tizenkét darab tésztás-krumplis golyót szállítanak ki.

Már a fent felsoroltak kipróbálásával is el lehet tölteni egy-két hetet, pedig ezek csak a legnevesebb, kötelező körök. A városban működő mintegy húszezer éttermet lehetetlenség végigjárni, de a New Yorkra jellemző kíméletlen verseny garantálja, hogy sehol ne érjen minket komoly csalódás, így bátran kísérletezhetünk a saját kedvencek felkutatásával.