Monaco nem csak a milliomosok játszótere

monacói utazás
Cote d'Azur
Vágólapra másolva!
Monacóba egészen szoros költségvetés mellett is bele lehet szeretni. Az extravagáns hercegség egyszerre fényűző és hétköznapi, és akkor is jól bánik az oda látogatóval, ha történetesen nem milliomos. Ha Monacótól el lehet lesni valamit, akkor az az, hogy érdemes megadni a módját az életnek. 
Vágólapra másolva!

Ha a magyar turista Monacóba készül nyaralni, óhatatlanul olyan helyzetekben találja magát, ahol magyarázkodnia kell, hogy mire ez a rongyrázás. Mivel ezek általában költői kérdések, és a kérdező fejében már valószínűleg ott is a válasz, nem érdemes nagyon belegabalyodni a magyarázkodásba. Viszont jó tudni, hogy csak azért, mert a hercegségre ráragadt a „milliomosok játszótere” címke, Monaco akkor is jól bánik az emberrel, ha történetesen nem milliomos. Nagyon is jól: egészen szoros költségvetés mellett is könnyen bele lehet szeretni.

Az Hotel Hermitage vagy az Hotel de Paris milliomosokra szabott árfekvését például könnyű kijátszani azzal, ha Nizzában szállunk meg. Mivel Monaco tényleg a szomszédban van, és nagyjából annyi idő átjutni Nizzából, mint közepes csúcsforgalomban Budáról Pestre, így teljesen vállalható, ha az éjszakát más helyen töltjük. Az igazán takarékos módszer Monaco megközelítésére a Nizzából induló 100-as busz, amelyen a másfél eurós jegyért nemcsak az utazás, hanem a panoráma élményét is megkapjuk, a Nizzától Monacóig tartó táv pedig bővelkedik olyan tájakban, amelyektől könnyen leesik az állunk.

Monacói struktúrák Fotó: Vándor Éva - Origo

Monacót kedvtől, anyagi helyzettől és időjárástól függően azonban több módon és több irányból is meg lehet közelíteni. Már a nizzai repülőtéren azzal szembesül az érkező utas, hogy a helikopteres közlekedés itt bevett módja a helyváltoztatásnak, tehát, ha reptéri transzferben gondolkodunk, a szolgáltatások között játszhat a taxiként funkcionáló helikopter is. Az út hét perc, a látvány lenyűgöző, az ára viszont 230 euró, így mi inkább nem ebben gondolkodtunk.

Stílusos belépő lehet még egy tekintélyes méretű jachttal beúszni a kikötőbe, de ha ez sem áll rendelkezésre, van másik hajós megoldás, és az élmény miatt mindenképpen érdemes kipróbálni. A nizzai kikötőből naponta indul turistákra szakosodott hajó Monacóba, és az út fénypontja az angolul is szexi francia akcentussal beszélő kapitány idegenvezetése, aki lelkesen szórja a poénokat, és büszkén meséli, hogy melyik villa ablakából nézi a tengert Elton John, és hol pihen meg Bill Gates. Mindezt oda-vissza 36 euróért. A naptejet ne hagyjuk otthon, a mediterrán nap elég határozottan fejti ki a hatását a tengeren.

Térképpel a kezünkben elsőre azt hinnénk, hogy Monacót könnyű bevenni: szépen elkülönülő városrészek, egyértelműen kanyargó utcák és sugárutak, igazodási pontként pedig ott vannak a kikötők. A sok monacói várossziluettről készült képeslapról persze sejthető lett volna, hogy a látszólag egymásra tornyosuló magasházaknak el kell férniük valahogyan, és mivel Monaco területe leginkább a zsebkendőnyi jelzővel jellemezhető - nagyjából két négyzetkilométeren terül el - a feltartóztathatatlannak tűnő terjeszkedés így függőlegesen valósul meg. Ami szükségszerű is, hiszen ne felejtsük el, hogy az Alpok hegyei lényegében Monacóban érik el a tengert.

Házak egymás hegyén-hátán Fotó: Vándor Éva - Origo

Ez azt is jelenti, hogy a térkép néha nem sokat segít, ha az egyik városrészből a másikba szeretnénk eljutni, egyszerűen rá kell érezni arra, hogy Monacóban sokszor nem egyenesen, hanem felfelé, esetleg összevissza visz az út. Ezt a problémát természetesen felhasználóbarát módon megoldották: liftekkel és mozgólépcsőkkel nagyon sok olyan helyre el lehet jutni, ahová egyébként csak kemény testmozgás árán lehetne. Vagyis egy kiadós városnézésnél – főleg, ha gyalog tervezzük, és Monacóban másként nem érdemes – vegyük számításba, hogy sokszor elakadunk majd, de ilyenkor csak keressük a felvonót vagy a mozgólépcsőt. Vagy pihenjünk meg, és élvezzük, hogy Monacóban vagyunk.

Persze, hogy Forma-1

Egy monacói útnak számtalan motivációja lehet, én azonban kevéssé titkolhatnám, hogy a helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott az, hogy Forma-1-es szentély is. Biztos voltam abban is, hogy mivel a pálya vonalát hosszú ideje úgy ismerem, mint a tenyeremet, nagyon otthonosan fogok mozogni a hercegség utcáin, legalábbis a klasszikus kanyarokban biztosan. Ehhez képest az első találkozásom a pályával véletlenszerű volt: egyszer csak megjelent a lábam előtt a kerékvető piros-fehér, guminyomokkal szabdalt felfestése. Ha ez megvan, onnantól már tényleg nagyon jól lehet rekonstruálni a pályát az aszfalton is, de a perspektíva érdekében érdemes magasabb kilátókat keresni.

A nagydíj nyomai Fotó: Vándor Éva - Origo

Erre tökéletes helyszín a monacói sziklaként emlegetett természeti képződmény, ahonnan pazar kilátás nyílik a rajt-cél egyenesre, illetve az uszoda körüli kanyarkombinációra, egyben kötelező helyszíne a fényképezkedéseknek: az emberek fürtökben lógnak a panorámás-kikötős háttér előtt. És ha már egy kis Forma-1-es utánérzésért megyünk Monacóba, mindenképpen érdemes végigmenni a közvetítésekből jól ismert alagúton, mert egyrészt hátborzongató érzés, másrészt egészen közelről lehet látni, hogy milyen zseniális építészeti megoldásokkal hódítottak el területet a tengertől.

A monacói pálya egyik legismertebb kanyarja, az egykori Loews, ma Fairmont hétköznapi forgalommal Fotó: Vándor Éva - Origo

Márpedig az építészeti térhódítás Monacóban sosem ér véget. Ha van olyan hely, ahol az ékszerdoboz közhelyét el lehet sütni, akkor az biztosan a hercegség. Minden rendezett, vagy éppen rendezés alatt áll. Ez utóbbi miatt teljesen megszokott látvány az építési daru, és az építkezéssel járó felfordulás, de ezt is nagyon tisztán, nagyon hatékonyan, nagyon gördülékenyen oldják meg. Valami mindig épül, a Port Hercule-nél az alagút után például egy évvel ezelőtt még csak jelei voltak annak, hogy készül valami, az idény nyáron pedig már ott csillogott teljes pompájában a Monacói Jachtklub többemeletes klubháza. Szóval nem aprózzák el a fejlődést.

Az alagút a tenger felől Fotó: Vándor Éva - Origo

A Grimaldik nyomában

Közben szorosan kötődnek a múlthoz is. Ha már megmásztuk a monacói sziklát (természetesen liftes megoldás is létezik), akkor érdemes legalább egyszer végigjárni a sokat megélt Hercegi Palotát. A termek nagy részét ugyanis megnyitják a nagyközönség előtt, így a saját szemünkkel láthatjuk, hogy a Grimaldik hol intézték a koronázásokat, milyen kanapékon pihennek meg, és milyen kilátásban gyönyörködnek. Az 1215-ben egy genovai erőd helyére felépült palota egyszerre múzeum, munkahely és lakóotthon, vagyis azokat a termeket, amelyeken nyolc euróért végig lehet menni, adott esetben rendeltetésszerűen is használja a hercegi család.

A Grimaldik gondoskodnak azoknak a szórakoztatásáról is, akiket az őrségváltások hoznak izgalomba, így ezt az eseményt minden délben meg lehet tekinteni. Ez nekünk eddig még egyszer sem jött össze, de egyébként is felér egy tömegrendezvénnyel, így tolakodás nélkül valószínűleg nem is sokat lehet látni belőle.

A kikötő teljes pompájában Fotó: Vándor Éva - Origo

Ennél azonban sokkal érdekesebb dolgok vannak a palota szomszédságában, az Oceanográfiai Múzeumban, amelynél lenyűgözőbb épületet nem fogunk találni Monacóban. Hogy mennyire impozáns ez a neoklasszikus monstrum, azt a tenger felől lehet igazán érzékelni: 85 méter magasan tornyosul a meredeken a tengerbe zuhanó monacói szikla tetején.

Ha eddig nem volt oka rá, hogy beleszeressen az óceánba, egy múzeumi látogatás után ez könnyen előfordulhat. Hatezerféle tengeri fajt mutatnak itt be egészen elképesztő környezetben, de az I. Albert által alapított, három évtizeden át a híres tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau által vezetett múzeum nem egyszerű akvárium, hanem tengerkutatási intézet is. Az itt felhalmozott gyűjteményt és tudást elnézve az egész emberiség jól járt azzal, hogy a Grimaldik a hatalmas vagyonuk jó részét arra költötték, hogy jobban megismerjük az óceánt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jobban meg is tudjuk védeni. Ha valakit egy cápasimogatás közelebb visz ahhoz, hogy a szívén viselje a vizek sorsát, már mindenki jól járt.

(Egy spórolási tipp a kuponok szerelmeseinek: a nizzai repülőtéren és a turisztikai irodákban be lehet gyűjteni olyan brosúrákat, amelyek kedvezményekre jogosító kuponokkal népszerűsítik a látnivalókat, így pár eurót le lehet csípni a belépők árából.)

Élet egy kicsit másképp

A monacóiak több szempontból is szerencsésnek mondhatják magukat, de a miatt mindenképpen, hogy az uralkodóik nem sajnálták a pénzt a hercegség csinosítására sem, ami túlmutat azon, hogy sok utcát, sugárutat és intézményt saját magukról neveztek el. Például kifejezetten jól jártak azzal, hogy Grace hercegnő a japánkertek rajongója volt, Rainier herceg pedig Grace hercegnőé, így a kedvéért egy hatalmas, hétezer négyzetméteren elterülő kertet építtetett fel a felhőkarcolók tövében. Monaco nem egy csendes város, így az utcák zsivaját egészen szürreális érzés hátrahagyni, ahogy átlépünk a japánkert bejáratán. Kövek, növények és víz – ennyi a kert, viszont a Beppu Jaszuo tájépítész által megépített alkotás kisimít minden ráncot.

Nyugalom a japánkertben Fotó: Vándor Éva - Origo

További idegsimításra pedig ott a tenger. Monacónak nincs olyan hosszan elnyúló strandja hozzá csatolt promenáddal, mint Nizzának, de ez nem jelenti azt, hogy ne kínálna igazi strandélményt. Ebből is van természetesen szemtelenül drága kategória, viszont Monaco egyetlen szabad strandja, a Plage du Larvotto ingyen is tökéletes élményt nyújt. Elképesztően kék és tiszta tenger, a háttérben drámai látványt nyújtó, óriási paravánként magasodó toronyházak és közvetlen, barátságos hangulat. Nehezen lehet elszakadni tőle. Mint ahogyan Monacótól is.

A Plage du Larvotto drámai háttérrel Fotó: Vándor Éva - Origo

A hercegség egyszerre fényűző, szexi és hétköznapi, legalábbis abban az értelemben, hogy vannak teljesen élhető városrészei, ahol emberi léptékű hétköznapok zajlanak: iskolás gyerekek rosszalkodnak az utcán, nyugdíjasok csevegnek a padokon, családapák vásárolnak az esti vacsorához. Viszont elég egy séta a luxusjachtokkal megtömött kikötőben, hogy érezzük, itt egészen más lehetőségek nyílnak a szabadidő kellemes eltöltésére, mint Európa kevésbé extravagáns helyein. Itt értelmet nyer az a látszólag értelmetlen tevékenység is, hogy egy csillogóan tiszta jachtot szorgos kezek miért fényesítenek tovább. Ha Monacótól el lehet lesni valamit, akkor az az, hogy érdemes megadni a módját az életnek.

Korábbi beszámolónkat Nizzáról itt olvashatja.