Drágább repülőjegyeket kínálnak a fapadosok

Easyjet, Wizzair, Ryanair fapados
Ferihegy
Budapest, 2008. szeptember 23. A Ferihegy I. repülőtéren parkoló fapados légitársaságok - EasyJet, Wizzair és Ryanair - repülőgépei. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Vágólapra másolva!
Egy friss felmérés 10-20 százalékos drágulást mutatott ki, a légitársaságok azonban vitatják ezt. Lopakodó díjemelésről vagy megkérdőjelezhető módszertanról van szó?
Vágólapra másolva!

Nem vitás, hogy az alacsony jegyárakkal és fizetős kiegészítő szolgáltatásokkal működő diszkont légitársaságok hatalmas változást hoztak a rövid és középtávú légi forgalomban. A Malév 2012-es csődje után keletkezett űrt Budapesten is gyorsan betöltötték ezek a cégek, és ma már 50 százalék feletti részesedésük van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmából.

A fapados társaságok megjelenése és térnyerése nemcsak a Budapestre irányuló turizmusnak adott lökést, de a magyar utazók lehetőségeit is kitágította. A gyakran csupán pár ezer forintos jegyárak egyre szélesebb közönség számára tették lehetővé a repülést, a járatok kombinálásával pedig korábban elképzelhetetlen távlatok nyíltak az egyéni utazók előtt.

Lopakodó áremelés?

Egy friss felmérés ugyanakkor azt mutatja, hogy a piacszerzés és az utazási szokások megváltozása után mostanra a diszkont légitársaságok igyekeznek árat emelni. Folyamatosan változó tarifáik miatt ezt nehéz nyomon követni, hiszen mindig lehet találkozni náluk egy-egy bombaárral, verhetetlen ajánlattal. A WhichAirline azonban a felhasználói keresések alapján azt tapasztalta, hogy az elmúlt egy évben 10-20 százalék között drágultak a fapados jegyárak.

A legnagyobb mértékben, közel 20 százalékkal az EasyJet emelt 2013-hoz képest: 72,97 euró helyett most 87,44 euróba kerül egy irányba egy átlagos jegy – ezzel egyébként a brit cég a legdrágább a három nagy európai diszkont légitársaság közül. A Wizz Air jegyei 13,5 százalékkal drágultak, 60,74-ről 70,62 euróra, míg a három közül a legolcsóbb Ryanair emelte a legkevesebbet: 58,45-ról 65,87 euróra, ami 12 százalékos növekedés.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Meg kell azonban jegyezni, hogy a mostani elemzésben nem szerepelt a Pegasus Airlines, márpedig a WhichAirline egy alig pár héttel ezelőtt kiadott felmérésében a júliustól Budapestre is repülő török céget hozta ki Európa legolcsóbb légitársaságának. Petra Vaškových, a cég marketingigazgatója az Origónak elmondta, hogy most csak a három legnagyobb európai diszkont légitársaságra akartak fókuszálni, mivel a legtöbb útvonalat ezek repülik. A Pegasus Airlines egyirányú átlagos jegyárai egyébként csak minimális mértékben, 63,19-ról 64,64 euróra nőttek az elmúlt egy évben – tette hozzá.

Másképp számolnak

A felmérésben érintett légitársaságok kétségbe vonják a WhichAirline felmérésének eredményeit. „A Wizz Air átlagos viteldíja mindössze 47 euró, ami jelentősen alacsonyabb, mint a bizonytalan számítási módszert alkalmazó tanulmány által említett viteldíj. 2014-ben több utas választ minket, mint korábban valaha, ezt verhetetlenül alacsony nyári és téli viteldíjainknak köszönhetjük" – mondta Daniel de Carvalho, a Wizz Air szóvivője az Origónak.

A Ryanair szóvivője a Telegraphnak nyilatkozva „reménytelenül pontatlannak" nevezte a brnói székhelyű, keresőmotort üzemeltető cég kutatását. „A Ryanair átlagos jegyára tavaly négy százalékkal 46 euróra esett. Továbbra is Európa legolcsóbb jegyeit kínáljuk, miközben más légitársaságok emelik az áraikat" – tette hozzá. Az EasyJet nem válaszolt lapunk megkeresésére.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A kritikákra a WhichAirline marketingigazgatója azt válaszolta az Origónak, hogy a különböző árakat az eltérő módszertan magyarázhatja. „A mi áraink az ügyfeleink keresésén alapulnak, amelyek a jövőben elérhetők, és nem biztos, hogy le is foglalják őket. Feltételezem, hogy a Ryanair vagy a Wizz Air árai a tényleges foglalásokon alapulnak" – mondta Petra Vaškových. A cég összesen közel 4 millió keresést használt fel 2013 és 2014 során.

Az évek közötti összehasonlítást azonban nehezíti, hogy a légitársaságok gyakran módosítják járataikat, egyeseket bezárnak, másokat megnyitnak. Azoknál a cégeknél például, amelyek az elmúlt évben több hosszabb útvonalat is indítottak, a drágulást ezzel is lehet magyarázni, és az nem feltétlenül áremelés eredménye.

Nem csak a jegyár számít

A feladott csomag nélküli jegyárak összehasonlításánál érdemes azt is figyelembe venni, hogy a három nagy európai fapados cég a fedélzetre felvitt kézpoggyászok terén is eltérő szabályokat követ. A legmegengedőbb a Ryanair, amely nemcsak egy legfeljebb 10 kilogramm súlyú és 55x40x20 cm méretű kis bőröndöt enged felvinni ingyen, hanem ezen felül egy maximum 35x20x20 cm méretű kisebb táskát is.

Az EasyJetnél csak egy darab, legfeljebb 56x45x25 cm méretű kézipoggyászt lehet felvinni, de csak a maximum 50x40x20 cm méretűeknél garantálják, hogy a fedélzeten maradhat: ha sok az utas, az ennél nagyobb poggyászok mennek a rakodótérbe, természetesen ingyen (a reptéri szarkák különösen kedvelik ezeket a csomagokat).

A legszigorúbb szabályzat a Wizz Airnél van, hiszen ez az egyetlen európai légitársaság, amely – az utasok kényelmére hivatkozva – a kézipoggyászokért is díjat kér 42x32x25 cm méret felett. Ennek összege 3000 és 5400 forint között változik. Hogy pontosan mennyi pénzt kérnek a legfeljebb 56x45x25 cm méretű kézipoggyász felviteléért, azt ezen az oldalon számíthatja ki.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezzel kapcsolatban a Wizz Air lapunknak hangsúlyozta, hogy bár a poggyászszabályzatok közt jelentős különbségek vannak, sok légitársaság az utolsó pillanatban pakoltatja át a kézipoggyászokat a csomagtérbe, amivel kényelmetlenséget okoznak az utasoknak. Olyan légitársaság is van, ahol csak akkor garantálják, hogy az utasok biztosan felvihetik magukkal a kézipoggyászukat, ha megvásárolják a fizetős elsőbbségi beszállás szolgáltatást, ami nélkül ez csak a kisebb csomagok számára garantált – érvelt a Wizz Air.

A feladott poggyász megdrágítja

A diszkont légitársaságok árelőnye rohamosan olvad, ha az utas szeretne poggyászt is feladni. A már idézett korábbi felmérésből például kiderül, hogy ebben az esetben az Európában legolcsóbb Pegasus Airlines előnye még nagyobb a nagy fapados légitársaságokkal szemben. Egy 20 kilogrammos poggyászt ugyanis a török cég ingyen visz a nemzetközi járatain, a többinél azonban fizetni kell ezért a szolgáltatásért, nem is keveset.

A három nagy fapados társaság árképzése a feladott csomagok terén is igen változatos. A Wizz Airnél például akár 32 kilogrammos bőröndöt is fel lehet adni, szezontól és útvonaltól függően 4500 és 10 500 forint közötti összegért. A Ryanairnél 15 és 20 kilogrammos csomag közül lehet választani, 5100-tól 15 300 forintig kell fizetni érte. Az EasyJetnél egy 20 kilogrammos poggyász feladása 4125-tól 7875 forintig terjedő összegbe kerül. Ezek az árak azonban csak online foglalás esetén érvényesek, hiszen a repülőtéren ezért jóval többet kérnek a társaságok.