Nincs is jobb, mint egy mökki

2014.09.08. 19:41

„Mobiltelefont, laptopot és egyéb technikai eszközt ne hozz magaddal. Töltsd fel jól a fényképezőgéped, hogy kibírja a napot. Ígérem, csodát látsz.” Ezekkel a szavakkal invitált a ruska, vagyis a lappföldi ősz megcsodálására finn barátom, Aira Luhtaanmäki.

A Muonio városa mellett fekvő erdei szálloda igazgatónője évek óta mondogatta nekem, hogy a 37. héten mindenképpen menjek el Finnország északi részébe, hogy lássam a természet hihetetlenül gyors átváltozását. Tavaly ilyenkor útra keltem, és életem egyik legtökéletesebb napját éltem át. 

Ilyenkor itt már ködbe vesznek a reggelek 

Helsinkin keresztül repültem az északi sarkkör városába, Rovaniemibe, majd onnan busszal utaztam Kittilä városába. Régi kedves ismerőseim, Laura, Laci és Csilla boldogan siettek elém, már vagy fél éve nem láttuk egymást. Rövid beszélgetést követően a helyi kórház ápolójaként dolgozó Laci kiskocsijába pattantam, és már indultam is észak felé. 

Levi síparadicsoma mellett egy kis hotelben húztam meg magam, és rögtön tudtam, hogy az ezerszínű és -arcú Lappföld igazán különleges világába csöppentem. Bár a naptár szeptember elejét mutatta, a reggelek már igen hidegek voltak errefelé. A tavak felett megülő ködpárát csak lassan oszlatta szét az egyre erősebb napsütés. Benne voltam rendesen a délelőttben, mire teljesen kitisztult a táj. 

Ködbe vesző reggel LappföldönForrás: Lantos Gábor

Ekkor indultam el Ylimuonio felé. Ott várt rám Aira és férje, Hannu, hogy előbb kocsival, majd csónakkal közelítsük meg a rejtelmes helyet, egy faházat (mökki), amely a Pasmajärvi nevű tó partján, egy erdős részen húzódott meg, egészen pontosan itt.

Csónakkal a rejtelmes mökki felé 

Peltovoumában hagytuk a kocsit, és innentől három finn vendéglátómra bíztam magam. Velünk tartott ugyanis Aira 87 éves édesanyja is, egy igazi számi asszony, aki peltovoumai faházát a néphagyományoknak megfelelően rendezte be, és időnként népviseleti ruhákat is hord.

Pár percnyi gyaloglás után értük el a csónakot, amelynek csak az orra látszott ki a nádasból. Miközben Hannu benzint töltött a motorba, Aira az ennivalós dobozt pakolta a kis lélekvesztőbe. Majd elindultunk. A csendet csak a motor duruzsolása törte meg. A három finn és magyar vendége pillanatok alatt azonos hullámhosszra került.

Hannu vezeti a csónakot a mökki feléForrás: Lantos Gábor

A szépség, a fák sokszínűsége, a sárguló és vöröslő levelek, az örökzöld fenyők, a vakító napsütés és a kék ég egyvelege mély hatást gyakorolt rám. Bőszen nyomkodtam a fényképezőm gombját, mintha attól félnék, hogy lemaradok a pillanatról. Pedig felesleges volt minden izgalom, mert az idő megállt ezen a szeptemberi vasárnapon. 

Ha regényt írnék, ide vonulnék vissza 

Hogy miért nem kellett ezen a napon semmiféle kütyüt magammal cipelnem? Airáék mökkijében, vagyis faházában nincs villany. Ennek ellenére csodálatos napokat-heteket lehetne itt eltölteni, mondjuk, ha regényt írnék északról, egészen biztosan ezen a helyen meríteném hozzá az ihletet. 

Itt írnám meg a titokzatos északról szóló regényemetForrás: Lantos Gábor

A házikót kétféleképpen lehet megközelíteni. Novembertől májusig motoros szánnal (ekkor a tó jegén suhanva pillanatok alatt elérhető), a nyári és őszi időszakban pedig úgy, ahogy mi jöttünk most, csónakkal. A kikötés után azonnal feltűnt, hogy a környék tele van áfonyával. A természet tálcán kínálta a finom gyümölcsöt, csak le kellett érte hajolni, és máris bátran lakmározhatott belőle az ember. 

Távolabb egy hatalmas tinórugomba pöffeszkedett, miközben Hannu, a szikár és erős finn férfi tüzet csiholt. Következett ugyanis minden finn kedvenc szabadtéri foglalatossága, a makkara, vagyis a kolbászsütés. 

Ekkora tinóru nőtt a kertbenForrás: Lantos Gábor

A kultikus finn kolbász mindenkit összehoz 

Az Európa közepén szocializálódott emberfia nem is érti ennek kultikus jelentőségét, de nyugodtan mondhatom, hogy ha a finnek kiszabadulnak a természetbe – ami elég gyakran esik meg velük –, száz százalék, hogy a hátizsákjukban ott lapul az előre megvásárolt makkara, a majonézes burgonyasaláta, a kenyér és a sör, antialkoholisták számára a tej. 

Tüzet gyújtani, fából nyársat faragni, erre a korábban beirdalt kolbászt felhúzni, majd az egészet a láng fölé tartani maga a mennyország. A világ legegyszerűbb étele, és mégis közösségteremtő ereje van. Ültünk, ettük a kolbászt, a salátát, a kenyeret, Hannu sört, Aira és én tejet ittunk hozzá. Szabadnak éreztük magunkat itt, a világ végén, Európa tetején. Mi voltunk a teremtés koronái. 

A kultikus finn kolbász, a makkaraForrás: Lantos Gábor

Ruska, az őszi színorgia 

Lappföldön a nagyon rövid nyár augusztus legvégén int búcsút, és mielőtt teljesen megdermedne a természet, és megérkezne az első hó, elkövetkezik a színorgiát teremtő ruska időszaka. Ekkor a nyírfák addig zöld leveleit a hajnali fagyok pillanatok alatt vörössé és sárgává változtatják. A kilencedik hónap tizedik napján érkezik el a legszebb állapot, amikor az egész táj sárgába és vörösbe borul, csak a fenyők zöldje harap bele ebbe a különleges színjátékba. 

Ha felmászunk egy dombra, vagy egy hosszú, meredek út tetejéről nézünk le a tájra, úgy érezzük, festő sem alkothatna ennél tökéletesebbet. Ez az állapot 10-15 napig tart. Szeptember végén a falevelek lehullanak, és kialakul a világ legtökéletesebb levélszőnyege.

Szabadtéri kávéfőzés LappföldönForrás: Lantos Gábor

Az addig harsány színek gyorsan fakulni kezdenek. Az ég tiszta kékje búcsút int, egyre többször a szürkeség, a köd és az eső lesz az úr. A nappalok egyre hidegebbé válnak, majd október közepén leesik az első hó. Alig egy hónap alatt megy át hihetetlen változáson a természet. Szavakkal nehéz leírni, ezt tényleg látni kell. 

Aki ide születik, nem vágyik máshová 

A makkara réges-régen elfogyott, a meglepetéssütemény utolsó morzsáit kapkodtuk össze. A szél feltámadt, ideje volt tüzet rakni a mökki szaunájában. Míg arra vártunk, hogy a szauna elérje az ideális hőmérsékletet, finnekről, magyarokról, barátságról és természetről beszélgettünk. Aira arról mesélt, hogy az itt élő és ide születő emberek kezdettől fogva szimbiózisban élnek a természettel. 

Szeptember színei északonForrás: Lantos Gábor

Aki ezen a földön látta meg a napvilágot, nem nagyon vágyik máshova. Évről-évre átvészeli a majdnem hat hónapig tartó kemény telet, a több méternyi havat, a decemberi sötét nappalokat. Karácsony előtt, a téli napforduló idején alig másfél órán át tart a dél közeli derengés, miközben a nap hetekig nem bukkan fel a horizonton.

Ilyenkor az északi fény, az aurora borealis sejtelmes játékának megfigyelése jelenti a legnagyobb kihívást az olykor mínusz 30-35 fokos hideg elviselése mellett. Aztán májusban kitavaszodik, kikelnek a szúnyoglárvák, júniusra az éjjel-nappali világosság, a soha le nem nyugvó nap ideje jön el. 

Végtelen út az őszi LappföldönForrás: Lantos Gábor

A finnek – a többi északi néphez hasonlóan – óriási ünnepet csapnak Szent Iván éjjelén, mert tudják, hogy onnantól kezdve minden egyes napjuk rövidül, és egyre kevesebb ideig lesz világos. És ez így megy minden esztendőben, évszázadok óta. 

A szaunában mindenki egyenlő 

Közben a szauna hőmérséklete elérte a 80 fokot. Vendéglátóim természetesen előre engedtek, így az első húsz percet én tölthettem az izzasztókamrában. Évekkel korábban, szintén Finnországban jöttem rá arra, hogy a szauna a legőszintébb hely ezen a világon. Itt mindenki a maga teljes és meztelen valóságában ül be az izzó fahasábok közé. 

Az itthon előszeretettel alkalmazott fürdőruhás szaunázást a finnek hírből sem ismerik. A szaunában senki sem bámulja a másikat. Lehet szilikonmelled, feltöltött arcod vagy szád, lógó hasad vagy dagadó bicepszed – semmi sem számít. Ez az a hely, ahol 15-20 percre eltűnnek az életben nagyon is létező különbségek. A szaunában mindenki egyenlő. 

Szaunázás után nem mártóztam meg a tóban, de jól esett a hideg zuhany alá állnom.  A következő fél órában – uzsonna gyanánt – felfaltam a ház körül található összes áfonyát. Délutánba hajlott már az idő, ideje volt visszaindulni, hiszen a közös vacsorát már Ylimuonióban kívántuk elkölteni. 

Hannu mesterszakács szarvasvacsorája 

A szél egyre jobban fújt, a nap egyre kisebb szögben sütött, mikor a kis csónakkal nekivágtunk. Fájó szívvel hagytam ott a házat, de Aira biztatott, jöhetek bármikor. Csak a legrövidebb nappalok időszakában nem érdemes, mert akkor egész nap a petróleumlámpa fénye mellett üldögélhet az ide tévedt vándor.

A lapp ősz csodálatos színeiForrás: Lantos Gábor

Pár órával később Hannu mesterszakács munkája nyomán sült szarvas, főtt krumpli és vörös áfonyából készült lekvár került az asztalra, na meg az elmaradhatatlan finn saláta és a tej. Északi rokonaink télen-nyáron szinte mindenhez tejet isznak.

A szarvas húsa puha volt, a lekvár fenséges, a krumpli meg krumpli. Odakint gyorsan jött el az este. Nyugat felé, a Muonio folyón túl, valahol Svédország felett rózsaszínben játszott az ég. Amikor pedig újra autóba ültem, és visszamentem Levibe, az egyik tó partján a horizont felett éppen a Hold készült égi útjára. Még nem volt teljesen sötét, nagyot fékezve megálltam, és kiültem a tó partjára, hogy ezt a szinte tökéletes kompozíciójú képet megörökíthessem. A nagy csendben csak a fényképezőgépek kattogása hallatszott, számtalan természetfotós örökítette meg ugyanazt, amit én. 

Felkel a Hold az egyik finn tó partjánForrás: Lantos Gábor

A köd ellenére felszállt velem a gép

A következő öt napban autóval bebarangoltam az egész környéket. Voltam Kilpisjärviben, ahol három határ – a svéd, a finn és a norvég – találkozik. Találkoztam bokor mögött megbúvó norvég rendőrrel, aki sebességet mért Skibotn városában.

Láttam sebesen robogó folyókat, ködben elvesző napfelkeltét. Felmásztam a Särkitunturi dombjára, felautóztam a Pallas Nemzeti Park tetejére. Átéltem egy esős, szürke, hideg napot, miközben a másik hat nap időjárása maga volt a tökély. 

Búcsú LappföldtőlForrás: Lantos Gábor

Amikor pedig letelt az erre a túrára kiszabott egy hét, olyan sűrű volt a köd, hogy azt hittem, még napokig Lappföld foglya maradok. De a Rovaniemiből Helsinkibe tartó repülő a rosszra forduló időjárás ellenére is felszállt velem. Valójában sajnáltam. Minden ott töltött perc kellemes rabság lett volna számomra.