Fényűző paloták és málló vakolat a nyóckerben

nyócker túrák
Málló pompa, sebhelyes házfalak
Vágólapra másolva!
Palotanegyed és gettó. A nyolcadik kerület Nagykörúttal elválasztott két része két külön világ, de egyiket sem ismerjük igazán. Két frissen végzett egyetemista 2007-ben azt a célt tűzte ki, hogy megmutatják nekünk a valódi nyóckert, ahogy ők ismerik és szeretik. Folytatjuk sorozatunkat a budapesti városnéző túrákról.
Vágólapra másolva!

A Budapest Beyond Sightseeing nyóckertúrája nemcsak a tartalma miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert azon a délutánon új barátságok kötődtek. Ráadásul sokan olyan elkötelezett hívei lettek a városi sétáknak, hogy azóta is összefutok velük más túracégek programjain.

Az első nyóckertúrámra a blogom olvasóiból verbuváltam a csapatot Forrás: Kisgyörgy Éva

Mi történt ezen a sétán, hogy a résztvevők azóta is szorgalmasan járják a várost? Épületeket bámultunk, évszámokat és történeteket hallgattunk, mégsem úgy éreztük magunkat, mint egy történelemórán, hanem átéltük, milyen nagyszerű közösen megtapasztalni valami újat.

Luxus és mélyszegénység egymás szomszédságában

Nem véletlen, hogy az alapítók sem idegenvezetésnek, hanem élménytúrának, workshopnak titulálták a sétájukat. A túra kiindulópontján házrészleteket ábrázoló fotókat kaptunk, melyeket a séta során fel kellett ismernünk. Mindenki izgatottan kereste a saját kis puzzle-darabkáját, és ha meglelte, a felfedezés örömén túl egy cukorka lett a jutalma.

Málló pompa, sebhelyes házfalak Forrás: Kisgyörgy Éva

Meglátogattuk a Palotanegyed fényűző palotáit és a Józsefváros málló bérházait. A luxus és a mélyszegénység talán sehol nincs annyira közel egymáshoz, mint itt, a nyolcadik kerületben. De a séta nem az ellentétek kihegyezéséről szólt, hanem sokkal inkább arról, milyen izgalmas ötvözetet alkothat két ennyire ellentétes világ.

A program végén egy cigány házaspár vendégei lehettünk

Megcsodáltuk az Olasz Kultúrintézetet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, apró díszítéseket fedeztünk fel, amelyeket soha nem látnánk meg a sietős hétköznapokon. Sétavezetőink puskák lövéseitől sebhelyes házfalakat mutattak, elmesélték a Tilos az Á történetét, a Mikszáth téren megemlékeztek az egykor ott élt Irinyi Jánosról és találmányáról, a gyufáról. Úgy hallgattuk őket, mint az izgatott kisgyerekek, aminek minden bizonnyal az volt a titka, hogy a túravezetők is gyermeki lelkesedéssel igyekeztek nekünk átadni mindazt, amit a kerületről tudtak.

Csillogó paloták is akadnak szép számmal Forrás: Kisgyörgy Éva

A program családlátogatással zárult, egy cigány házaspár látott vendégül minket tágas, polgári lakásában. Kiss Kálmán, a jómódú cigányzenész és Éva, tűzrőlpattant felesége finom süteménnyel és szívből jövő vendégszeretettel fogadtak minket. Meséltek a régi szép időkről, amikor a zenészek gyönyörű szállodákban játszottak, és nagy tiszteletnek örvendtek. A remek hangulatban Kálmán a hegedűjét is elővette, és eljátszott nekünk néhány nótát. Nem voltak tabuk, mondhattunk és kérdezhettünk bármit.

Kiss Kálmán, kedves vendéglátónk elhúzta a nótánkat Forrás: Kisgyörgy Éva

A nyócker málló pompáját mutatta be az első túra

A Budapest Beyondot 2007-ben két fiatal diplomás, Domján Manó és Baglyas György alapította. Mindketten az ELTE Társadalomtudományi Karán végeztek, és valami újat, izgalmasat akartak létrehozni. Külföldi példák nyomán találták ki a városi sétálós vállalkozást. Hogy miért pont a nyolcadik kerületben? „Mert az volt a legtökösebb” – felelte Gyuri, amikor a kezdetekről kérdeztem. No meg azért is, mert Gyuri egy darabig a kerület egyik régi bérházában lakott.

A nyócker málló pompája címet viselő első sétájuk útvonalát több hónapos kutatómunkával és sok-sok utánajárással alakították ki. A garázsvállalkozást a Manó szüleitől kapott minimális kezdőtőkével indították be. Legyártatták az első szórólapokat egy ismerős nyomdász segítségével, és hostelekben, kollégiumokban szórták szét őket. Lassanként beindultak a túrák.

Baglyas György, a Budapest Beyond egyik alapítója Forrás: Kisgyörgy Éva

Az első sétaútvonal kezdetben 4-5 óra hosszú volt, de hamarosan kiderült, hogy ez még a leglelkesebb résztvevőknek is túl sok egyszerre. Ezért háromórásra rövidítették a túrát, a kimaradó részekből pedig új séta született, a Barangolás a Palotanegyedben. Ma már a szegényebb részre koncentráló séta a kerület multikulturális jellegét hangsúlyozza, a Palotanegyedet bemutató körút pedig inkább építészetről, társadalomtörténetről szól, de nem lexikonszerűen, hanem családtörténeteken, érdekes sztorikon keresztül.

A nyolcadik kerület rejtett szépségei Forrás: Kisgyörgy Éva

Sufnicégből hatékony vállalkozás

Néhány év rengeteg öröme és bosszúsága után Gyuri és Manó úgy érezték, nem tudnak egyről a kettőre jutni, ezért úgy döntöttek, eladják a céget. 2006-ban három új tulajdonos szállt be a vállalkozásba, amely ma már sokkal hatékonyabban, cégszerűbben működik. Vannak befektetők, idegenvezetők és szervezők, azaz nem két embernek kell a háromféle szerepkört ellátnia.

A régi túrák még mindig futnak, de az új csapat folyamatosan fejleszti a vállalkozást, új és új túrákat vezet be, amelyek olykor kitekintenek a Józsefvárosból. Fontosnak tartják, hogy megmaradjon az eredeti vállalkozás szellemisége, azaz kizárólag szociokulturális sétákat visznek, ami alatt azt értik, hogy a város egy-egy szeletét a társadalom történetén, az egykor és most benne élők kultúráján vagy egy-egy speciális látószögön keresztül mutatják be, mint az irodalom, a művészet vagy a vallás.

Túravezetés egy bérház udvarában Forrás: Kisgyörgy Éva

Az új séták részben a régiekből nőttek ki, részben lelkes önkéntesek fejlesztették ki őket. Előfordult, hogy az egyik séta résztvevője kapott kedvet saját túra kidolgozásához, de rendszeresen előfordul, hogy a túravezetők hozzáteszik a saját ötleteiket egy-egy régi sétához. A Beyondnál fontos szempont, hogy mindenki a saját arcára formálja a túrát, a számára kedves helyszíneket érintse. Minden túráknak vannak fix helyszínei, de két túravezető soha nem viszi pontosan ugyanoda a sétálókat.

A túrák sokszor spontán ötletekből születnek

Az újabb séták közül legsikeresebb az Elhagyott zsidó temető látogatása, melyen a századforduló legnagyobb szecessziós művészei által tervezett üvegmozaikok, kupolák, timpanonok között sétálhatunk vadregényes környezetben. Közben pedig bepillantást nyerhetünk a korszak nagypolgári világába, a gazdasági, politikai és művészelit egy részének életébe.

Az Így éltek ők! Irodalmi séta a nyolckerben elnevezésű túrát a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozó egyetemista lány építette fel, eredetileg a 100 éves házak programsorozat keretein belül. A nagy sikerű rendezvényen találtak egymásra a Budapest Beyonddal, és kreáltak az alkalmi sétából állandó túrát. A túravezető-csapat spontán alakulását példázza a XIII. kerület személyes történelmét bemutató túra is.

A nyóckernek ezer arca van Forrás: Kisgyörgy Éva

Az egyik sétán részt vett egy fiú, akinek eszébe jutott, hogy építész édesapjának, aki az irodalom- és a színháztörténetben is otthonosan mozog, milyen jól menne ez a szociokulturális szemléletű túravezetés. Az ősz új kirándulásai között Kis Vatikán címmel egyházi témájú túra is szerepel majd, amely a múlt század fordulóján kialakult egyházi intézményeket járja be a Belső-Józsefvárosban, a premontrei rendtől az egykori Sophianumon át a jezsuita kápolnáig.

A legtöbb résztvevő visszatérő vendéggé válik

Új irányt képvisel a Városi játék, amely a dramaturg szakos hallgatókból és vizuális művészekből álló Dinamó Budapest vezetésével új módon fedezi fel az ismert budapesti helyszíneket, hozzásegítve a sétálókat ahhoz, hogy a városi eseményeknek ne csak szemlélői, hanem nélkülözhetetlen résztvevői és alkotói is legyenek. Az idegenvezetők háttere, foglalkozása sokféle, van köztük drámapedagógus, festő-restaurátor, művészettörténész, műfordító és teológus is, de a város iránti lelkesedés mindannyiukban közös.

Ma már a csoportos túrák résztvevőinek mintegy kétharmada magyar, a külföldiek jellemzően inkább privát túrákat kérnek (őket nehezebb egy időpontra csoportba szervezni). A sétákra általában nyitott, érdeklődő emberek neveznek be, akik gyakran később is lelkesen tartják a kapcsolatot a szervezőkkel, jelentős részük visszatérő vendéggé válik.

Vadregényes kertekre is bukkanhatunk a kerületben Forrás: Kisgyörgy Éva

Az egyedülálló résztvevők egyfajta társasági eseményként is tekintenek a szervezett sétákra. Sokan szeretik megosztani a többiekkel saját történeteiket, azaz minden túra kifejezetten interaktív, a szervezők nagy örömére. Ezt az erőforrást próbálják meg kiaknázni oly módon, hogy kampányt indítanak a Palotanegyedhez fűződő személyes történetek gyűjtésére. Ha elegendő anyag összegyűlik, új séta jöhet létre belőle.

A nyolcker ismeretlen arca: a pezsgő művészélet

Ha már bemutattam a legelső sétámat, essen szó a legfrissebbről is. Az új programok egyike a Kortárs művészeti séta, amely a nyolcadik kerület néhány művészeti helyszínén vezet végig. A Mátyás téri játszótérről induló sétán rengeteg érdekességet tudtunk meg az útba eső épületekről, de a délelőtt igazi fénypontjai a művészekkel való találkozások voltak.

Látogatást tettünk egy művészeti magániskolában, a Nan-Art Rajztanoda és Grafikai műhelyben, ahol épp egy rajzóra közepébe csöppentünk. Nemcsak klasszikus rajzoktatás folyik itt, hanem különleges technikákkal is készülnek alkotások, melyek eszközeit kíváncsian mustrálgattuk.

Látogatóban egy művészeti iskolában Forrás: Kisgyörgy Éva

Találkoztunk egy kifogástalan ízléssel öltözött, végtelenül érdekes finn műgyűjtővel és mecénással, Ari S. Kupsus kultúrdiplomatával, aki egy elképesztően színes karrier után Helsinkit a nyolckerre cserélte. Képviselt már divatmárkákat, volt tanácsadó, vezetett tévéműsort, a világ legizgalmasabb városaiban dolgozott Párizstól Szingapúrig, de végül Budapesten, pont a nyolcadik kerületben eresztett gyökeret.

A finn Ari S. Kupsus a világ legizgalmasabb városai után a nyóckerben nyitott galériát Forrás: Kisgyörgy Éva

Imádja a galériájának helyet adó ódon bérház hangulatát, és hatalmas lelkesedéssel veti bele magát különféle projektekbe. Azon túl, hogy műtárgyakkal és bútorokkal kereskedik, tehetséggondozó programot menedzsel a Zeneakadémián és a Képzőművészeti Egyetemen tanuló fiataloknak. Otthonában komolyzenei koncerteket szervez, nyaranta pedig az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-kastélyban rendez művészeti táborokat, nyári fesztiválokat.

Úgy kellett elrángatni minket a helyszínről

Sétánk végén Martsa István egykori alkotóműhelyében jártunk, melyhez a város egyik eldugott, szobrokkal ékesített csodálatos kertje tartozik. Az 1900-as évektől kezdve Róth Miksától Kós Károlyon át Ferenczy Béniig számos művész alkotott itt, és a műhelyekben napjainkban is művészek tevékenykednek. Vendéglátónk, Martsa Piroska olyan lelkesedéssel mutogatta a ház és a kert kincseit, hogy a túravezetők alig bírtak elrángatni minket a helyszínről.

Mártsa István műtermében Forrás: Kisgyörgy Éva

A Budapest Beyond sétái igazi élménytúrák. Nem lexikális adatokat sulykoló városnéző projektek, melyeket pár nap múlva úgyis elfelejtünk, hanem izgalmas felfedezőséták, amelyekre még évekkel később is szívesen emlékezünk.

A sorozat korábbi részét a Hosszúlépés csapatáról itt olvashatja.