Európa elkerült országai

Európa legkevésbé látogatott országai Macedonia Ohrid
Macedonia, Ohrid, Saint Jovan church
Vágólapra másolva!
A tavalyi turisztikai adatokat elemezve eddig megnéztük, hova ment a legtöbb turista tavaly a világon, majd azok az országok következtek régiónként, ahová a legkevesebb. Aztán Európa éllovasait vettük szemügyre a lakosságszámot is figyelembe véve, most ennek a listának a sereghajtói következnek.
Vágólapra másolva!

Egy adott ország turisztikai vonzerejét nem csak az odalátogatók száma mutatja, hiszen egy nagyobb állam nyilván több látogatót vonz, mint egy kicsi, függetlenül az adott hely látványosságaitól. Ezt a torzító hatást próbáltuk meg kiszűrni azzal, hogy a látogatók számát (tourist arrival) elosztottuk a lakosságszámmal. Előbbi adatokat a Turisztikai Világszervezet kiadványából vettük, többnyire a 2013-as évre vonatkozóan, ahol ez nem áll rendelkezésre, ott a 2012-est. A lakosságszámokat a Wikipediából szereztük a 2005-ös évre.

Vannak meglepetések

Európa leginkább elkerült országainak listáján szerepelnek olyan nagyobb lakosságszámú és turisztikai szempontból kevésbé frekventált államok, amelyeknél nem okoz meglepetést a rossz helyezés. Vannak azonban olyanok is rajta, amelyekre senki sem gondolna.

A vizsgált 44 európai állam utolsó tíz helyezettje a következő.

35. Lengyelország

Krakkó főtere Forrás: Wikipedia

Az ország történelmi emlékeiben nagy pusztítást végzett a 2. világháború, de túlzás lenne azt állítani, hogy turisztikailag érdektelen lenne. Itt olvashatja például beszámolónkat Krakkóról. Rossz helyezését talán inkább nagy lakosságszámának köszönheti, hiszen 38,5 millióan lakják. Így száz lakosra 41 látogató jutott.

36. Németország

A berlini fal Forrás: Vigh Bori

Meglepő lehet Németország rossz helyezése, hiszen tavaly 31,5 millióan utaztak oda, ami a negyedik legnagyobb érték Európában. Viszont a kontinens második legnépesebb államáról van szó, így 100 lakosra csak 38 turista jutott 2013-ban. Berlinről itt írtunk.

37. Szlovákia

Gerinctúra az Alacsony-Tátrában Forrás: Ballai Vince - Origo

A magyar turisták körében igen népszerű az Alacsony- és a Magas-Tátra (legutóbb itt írtunk egy gerinctúráról), ám az 5,4 milliós országot összességében kevesen látogatják, így mindössze 31 turista jutott 100 lakosra.

38. Oroszország

A Téli Palota Szentpéterváron Forrás: Farkas Péter (Origo)

Oroszország hatalmas területén rengeteg a látnivaló (mi Szentpétervárról itt írtunk), viszont Európa legnépesebb országa, 104,3 millióan lakják, így 100 lakosra csak 27 látogató jut.

39. Macedónia

A Szveti Jovan Bogoszlov-templom az Ohridi-tónál Forrás: Flickr/Charles Roffey

Kis ország és látványosságoknak sincs híján, mégis szinte ismeretlen a turisták körében. Tavaly csak 400 ezren látogattak oda, így 100 lakosra 19 jutott belőlük.

40. Szerbia

Belgrád bohémnegyede Forrás: Tóth Judit

Déli szomszédunkat elkerülik a turisták, pedig van ott is látnivaló, egy belgrádi kirándulásról például itt olvashatja beszámolónkat, egy vajdaságiról pedig itt írtunk. 100 lakosra csupán 13 turista jutott 2013-ban.

41. Bosznia és Hercegovina

Kilátás Szarajevóra Forrás: DPA/AFP/Matthias Schrader

Újabb volt jugoszláv tagállam, ahol alig látni turistát, pedig nagyon megéri odautazni. Egy szarajevói beszámolónkat itt olvashatja el. Tavaly 12 látogató jutott 100 helyire.

42. Románia

A szaploncai temető Erdélyben Forrás: Kisgyörgy Éva

Szomszédunk rossz helyezésére talán inkább a nagy lakosságszám lehet a magyarázat, hiszen több turista látogatta tavaly, mint például Máltát vagy Montenegrót. Egy erdélyi barangolásról itt írtunk, egy bukarestiről pedig itt. 100 lakosra mindesetre csak 8 turista jutott 2013-ban.

43. Moldova

Zöldségárusok Chișinău központi piacán Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Kevés csodálkoznivaló akad az ország rossz helyezésén, hiszen inkább azoknak lehet érdekes, akik vissza akarnak utazni az időben (egy krími autóút kapcsán érintettük Moldovát). Mindössze 2 turista jutott 100 lakosra.

44. Fehéroroszország

A Szentlélek-katedrális Minszkben Forrás: AFP/Sergei Gapon

A lista legvégén Európa egyik legelzártabb országa áll, ahol 10,3 millióan laknak. Tavaly 137 ezren utaztak oda, így kerekítve csupán egy turista jutott 100 lakosra. Pedig Minszk például nem rossz hely.