Ha csak két nap jut a Bükkre, alaposan át kell gondolni, merre is induljon az ember túrázni, hisz annyi jó túraútvonal van errefelé. Mi most a Bükk-fennsíkon barangoltunk, de nem hagytuk ki a Bükkalja egyik titokzatos látnivalóját sem.

Idén elmaradt a nyaralásunk, ezért kárpótlásul beiktattunk szeptemberre egy rövid szabadságot. Eredetileg Horvátországba akartunk menni, de az esőzésekről, áradásokról érkező hírek miatt elbizonytalanodtunk, így az utolsó pillanatban végül inkább a hazai hegyeket választottuk. Strandolás helyett tehát túráztunk, de egyáltalán nem bántuk meg.

Három tökéletes kilátóhely

Első állomásunk a Bükk volt, de előtte tettünk még egy kis kitérőt Sirokra, hogy megnézzük a várat. Valamikor nagyon régen, talán egy alsó tagozatos kiránduláson már jártam itt, de mivel abból az utazásból szinte semmire nem emlékszem, teljesen új volt az élmény. A vár meglepően kicsinek tűnt, pláne úgy, hogy a felső várba feltárás miatt nem is mehettünk be.

A török kori kiállítás után belenéztünk egy kissé szürreális ismeretterjesztő filmbe, és körüljártuk a várat, ahonnan szép kilátás nyílik a falura. A vártól nem messze álló két bizarr formájú szikla már érkezéskor felkeltette az érdeklődésünket. Mások is így lehettek ezzel, nem véletlen, hogy az Apáca és a Barát sziklához több legenda is fűződik. A sziklák mellett van egy remek kilátóhely is, a tál alakú mélyedést formázó Török asztal, ahol állítólag már a törökök is szerettek ücsörögni. Ezt nem is csodálom, mert gyönyörű a kilátás a Bükk hegyeire.

Az osztálykirándulások kötelező állomása, a siroki várForrás: Tóth Judit

Bánkút az egyik kedvenc helyünk a Bükkben, pláne így őszi hétköznapokon, mikor alig van vendég. Innen terveztünk egy egész napos körtúrát. Az idő kezdetben elég borongós, ködös volt, de már annak is örültünk, hogy nem esik. Még élénken élt bennünk egy nyári tihanyi túra emléke, mikor a félsziget legtávolabbi pontján ért el bennünket a felhőszakadás, úgyhogy most minden esőmentes óráért hálásak voltunk.

A Nagy-mező felett komor fellegek tanyáztak, az út mentén, a tisztásokon őszi kikericsek rejtőztek a fűben, itt-ott még láthatóak voltak a Bükki Nemzeti Park címernövényének, a szártalan bábakalácsnak elszáradt példányai is. A töbrökkel tarkított Nagy-mezőt, a Bükk-fennsík fokozottan védett részét egykor erdő borította, ezek letermelése után azonban már nem tudott visszaerdősödni a terület.

Innen felmásztunk a Három-kő 904 méteres csúcsára, ahonnan fantasztikus a kilátás. A Három-kőtől aztán még magasabbra törtünk, igaz, a Tar-kő 950 méteres csúcsához már túl sokat nem kellett mászni. Az erdőből kilépve szinte letaglózza az embert a panoráma. Dél volt, mire ideértünk, másik harminc túrázóval egyetemben. Mintha csak előre megbeszéltük volna, hogy itt találkozzunk. Úgy tűnt, a környéken tartózkodó összes túrázó - egészen pontosan egy gimnáziumi osztály és két nyugdíjas öregúr - hozzánk hasonlóan szép kilátást tervezett desszertként az ebéd mellé.

Kilátás a Három-kőrőlForrás: Tóth Judit

Őserdő a Bükkben

A Tar-kőtől az Olasz-kapui tanösvényen haladtunk tovább, és hamarosan elértük az Őserdőt. Ez az egyetlen olyan erdő Magyarországon, ahol már közel száz éve felhagytak az erdőműveléssel. Bemenni nem szabad, de a túraútvonal közvetlenül mellette halad el, így láthatjuk a különbséget a környező, azonos korú fákból álló erdő és az Őserdő között, ahol a bükkmatuzsálemek mellett természetes újulatok és elhalt, korhadó fák egyaránt az erdő részét képezik.

A bükki őserdő, ahol közel száz éve nem nyúltak a fákhozForrás: Tóth Judit

Elértünk a tanösvény névadójához, az Olasz-kapuhoz, amely tulajdonképpen egy sziklahasadékba vájt út, és a neve onnan ered, hogy a munkát főleg olasz hadifoglyok végezték az I. világháború idején. Innen aztán már nem volt sok hátra a túrából, az egykor itt zakatoló kisvasút nyomvonalán visszajutottunk a Faktor-rétre, majd onnan Bánkútra. Egy jó vacsora után pedig belevetettük magunkat az éjszakába, hogy a szarvasok nyomába eredjünk. Ezúttal azonban máshol bőgtek, így sajnos hiába füleltünk a hűvös szeptemberi éjszakában.

Őszi kikericsekForrás: Tóth Judit

Másnap aztán, búcsúzóul még felmentünk a közeli Bálványra. A kissé megviselt Petőfi-kilátó nem tűnt a legbiztonságosabbnak, így a legfelső szintre már nem is másztunk fel. Lefelé jövet a csúcstól, néhány méterre tőlünk, egyszer csak megszólalt egy szarvas. Lassan, lopózva elindultunk a hang irányába, egyre közelebb kerültünk hozzá, bár látni nem láttuk, hallani annál inkább. Mint David Attenborough, úgy suttogtunk csak egymásnak. Minden ágreccsenésnél megdermedtem egy pillanatra, és biztosra vettem, hogy most elüldöztem az állatot.

Már nagyon közel voltunk egymáshoz, de egy sűrű, áthatolhatatlan kis erdősáv az utunkat állta. A szarvas ott volt rögtön a fákon túl, és csak bőgött egyfolytában, mint aki most rögtön az életét adná egy szép szarvaslányért. Néha elcsörtetett pár méterre, s a hangokból ítélve, belekötött egy-két fába, majd visszajött, és folytatta tovább. Hallgattuk még egy darabig, ilyesmit azért nem hallunk mindennap közvetlen közelről, aztán csendben, hogy meg ne zavarjuk, lassan továbbálltunk.

Titokzatos kaptárkövek

Egyhetes túránk végén, hazafelé még megálltunk a Bükkalján, hogy saját szemünkkel is lássuk a hegység egyik rejtélyét, a titokzatos Szomolyai kaptárköveket. Ezek olyan riolittufa sziklák és kőtornyok, melyek tele vannak kis fülkékkel. A szabályos kis mélyedések keletkezésére máig nincs magyarázat. Az biztos, hogy emberi kéz faragta őket, de hogy kik, miért és mikor, arról ma is csak feltételezések vannak.

Nemcsak itt, Szomolya mellett, de a Bükkalján több helyen is találhatunk kaptárköveket; eddig összesen 38 lelőhelyen 72 kaptárkövet találtak, és ezeken 473 kis fülkét számoltak össze. A fülkék átlagosan 60 cm magasak, 30 cm szélesek és 20-30 cm mélyek. A legtöbb fülkénél még látható, hogy egy keret is végigfut az oldalán, ez arra utal, hogy a fülkéket lefedhették valamivel.

Nem tudni, kik, mikor és miért faragták a fülkéketForrás: Tóth Judit

A fülkék funkciójával kapcsolatban több elképzelés is született. Van, aki ősi síremlékeknek tartja őket, melyekbe az elhamvasztott halottak urnáit helyezték. Más szerint bálványtartó szerepük lehetett, megint más az erdei sziklaméhészetre vezeti vissza keletkezésüket. Ez utóbbit, bár nem vagyunk a kaptárkövek szakavatott kutatói, elvetettük, mert némelyik fülke olyan lehetetlen helyen van, és csak nagy nehezen érhető el, aligha tudom elképzelni, hogy egy méhész ennyire kiszúrna magával. Az sem bizonyos, hogy mely korból származnak a fülkék, egyesek a szkítákhoz, más a keltákhoz és van aki a honfoglaló magyar törzsekhez köti őket. Szóval csak az a biztos, hogy semmi sem biztos, de ez csak még különlegesebbé teszi a sziklaormokat.