Járatot indít Stockholmba a SAS

SAS Boeing 737
Ilyen Boeing 737-esek repülnek majd Budapestre
Vágólapra másolva!
A Wizz Airnél drágább jegyeket kínál, de a feladott csomag benne van az árban, és a fő reptérre repül.
Vágólapra másolva!

A skandináv légitársaság a 2015.március 29-én kezdődő nyári menetrendben, hetente 4 alkalommal üzemelteti közvetlen járatát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a stockholmi Arlanda repülőtér között – derül ki a SAS közleményéből. A járatok kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton üzemelnek majd.

Koppenhágán kívül így egy újabb skandináv város, Stockholm is elérhető Budapestről a SAS közvetlen járataival. Budapestről 2 óra 20 perc alatt érhető el Stockholm. A repülőjegyek értékesítése 2014. november 5-től kezdődik.

Ilyen Boeing 737-esek repülnek majd Budapestre Forrás: SAS

Megnéztük, mennyiért árulják a jegyeket. A közelebbi időpontokra csak egy-két 80 eurós (25 ezer forint) jegyet találtunk egy irányba, többségük jóval többe kerül 100 eurónál (31 ezer forint). Az árban benne van egy legfeljebb 8 kilogrammos kézipoggyász és egy 23 kilogrammos feladott csomag is.

Az új járat 2015. március 29. és június 21, illetve augusztus 20. és október 24. között üzemel. A koppenhágai járathoz hasonlóan ezen az útvonalon is Boeing 737-600/700 vagy 800 repülőgép típusokkal, járatnaptól függően 123/141 és/vagy 186 férőhellyel. A SAS összesen kilenc új útvonalon indít járatot a 2015-ös nyári időszakban.

A Wizz Air és a Norwegian olcsóbb

Jelenleg a Wizz Air repül a Stockholm belvárosától 106 kilométerre lévő Skavsta repülőterére, amelyről olcsó, kényelmes buszok visznek a fővárosba. Náluk egy irányba már 6990 forinttól is láttunk jegyet a következő hetekben, ami Wizz Discount Club kedvezménnyel 4090 forint. Ebben nincs benne a feladott csomag és a nagy kézipoggyász díja, előbbi 6000, utóbbi 4200 forinttal növeli a számlát foglaláskor hozzáadva.

A Norwegiannek is van közvetlen járata Budapestről Stockholmba, amely a SAS-hoz hasonlóan az Arlanda repülőtérre érkezik. A norvég légitársaságnál egy irányba már 34,20 euróért (10 600 forint) is vannak jegyek, amihez a feladott csomagért még 12 eurót (3700 forint) kell fizetni. A 10 kilogrammos kézipoggyász viszont ingyen felvihető.